Szerelmes versek

  • Sorrend:
  • Szerelmes versek / oldal:
(saját vers) - G (Beküldő: RÉKA)
2016-04-07 09:45:43
Gyere hozzám
Kicsim,
hogy boldog
lehessek!
(saját vers)
(saját vers) - S (Beküldő: RÉKA)
2016-04-07 09:45:21
Szerelmes vagyok
Édesem,
gyere!
(saját vers)
Tompa Mihály - NAPRAFORGÓK. (Beküldő: VENDÉG)
2016-04-07 09:44:00
I.
Lánykám! hiven szeretjük egymást,
Szivünké e boldog titok;
Miért hogy szép arcodra mégis
Sokáig nézni nem tudok!?
A napimádó földre omlik
Az égő isten-arc előtt,
De vakmerőn belé-tekintni
Tiltja vakító fénye őt.
II.
Szerelmed napja életemnek,
Oh bájoló leány!
És mégis, ah, bús hervadásban
Orcám oly halovány!
Mely életet hint napkeletről
Hatalmas fényivel:
A föld szinén a lángoló nap,
Egykép hervaszt, növel.
III.
Bár boldogító szerelmedet
Későn vallod meg, oh leány!
Ah, mégis jól esik szivemnek
Én életem bús alkonyán!
Miként ha vész közt folyt le a nap,
De kárpótlást mosolygva ad,
Haragjaért a bús viharnak,
A tiszta csendes alkonyat.
IV.
Létem tied vala
Oh leány, én hű árnyad valék!
De meghalványodám
S mellőled búsan elhalék.
Nem süt a szerelem
Üdvet sugárzó napja már;
Az árny is elenyész,
Ha elpihent a fénykirály!
V.
Oly sötét a
Sirnak éjszakája,
De békesség
S nyugalom hazája!
A nap elhuny...
Gyász függ a világon;
De az éjben
Nyugtató az álom!
1844
Tompa Mihály - BÚCSUZÓ LEÁNY. (Beküldő: VENDÉG)
2016-04-07 09:43:34
Csendlakta magány,
Búcsuzni jövék kebeledre!
Dallos csalogány,
Száz tarka virány,
Elválnom oh kínos örökre!
Mert érezem... oh de kimondani fáj:
Most látlak utólszor, hüs erdei táj!
Megtérni akar,
Emlékiben, édeni multam;
Kit lengve takar
Bús síri avar:
Ah, itt kebelére simultam!
S a hű szerelem szavat ejteni félt,
Arról csak az érzelem ajka beszél. -
És lelke magát
Mély andalodásba ha ejté:
S rám fűzve karát,
Forró ajakát
Ajkimra tapadva felejté:
Nem festhetem éltem e pillanatát,
Mennyben vala lelkem, elhagyta lakát. -
S ah, most szomorú
Ezernyi virágival a föld!
A lombkoszorú,
Mint őszi ború,
Fájó kebelembe panaszt költ:
Hűs völgy, kit öledre bu árja ragadt:
A szív beteg érzeni bájaidat!
Ez végtavaszom,
Ez hinti siromra le árnyát...
Melyen nyugalom,
Mint estfuvalom,
Altatva lebegteti szárnyát
S míg dalt zeneg hantjain a csalogány:
Megnyugszik öledben az árva leány. -
1844
Tompa Mihály - A VIRASZTÓ. (Beküldő: VENDÉG)
2016-04-07 09:43:09
A lányka, kis kezére
Hajtván le bús fejét:
Homályos mécsvilágnál,
Virasztá éjjelét.
Hogy csöndesülni tudjon
Fájdalma, nem hivé:
S arcán a szép tavaszból
Mi sem maradt övé.
Fölnéz bágyadt szemével
És összeborzadoz:
Arc néz felé, hasonló
A sír lakóihoz.
Szegényt mig úgy gyötörte
Kis szíve bánata:
Felejtett tűkörébe
Tévedt pillanata.
1844
Tompa Mihály - A FECSKÉHEZ. (Beküldő: VENDÉG)
2016-04-07 09:42:21
El-kiszálltak a kicsínyek,
Hűlt a fészek és üres;
A vándor-madár magának
Úti társakat keres.
Búcsút mond a távozóknak
Fennkeringő tábora;
Jó utat, te légi pálya
Kéthonú kis vándora!
Egy fedél adá lakunkat,
Mint te vendég, én is az:
Tán te megtérsz, engem itt már
Nem talál az új tavasz.
Nem tudod, hogy ajkaidnak
Fel-felcsattanó dala
Sokszor áthatá magányom,
S felderűltem általa.
Most esengő pelyhesiddel
Nyájasan beszélgetél;
Majd a kémény szűk nyilásán
Kisuhantál, mint a szél.
Rövid volt az ösmeretség...
Isten áldjon, kis madár!
Elkisér szemem, ködével
Mig behúz a láthatár.
Szállj, te boldog szárnyaidnál
Magzatiddal; én helyet
Isten tudja hol találok,
Hol lerakjam fészkemet.
Ah, pedig, ki lenne párom,
Holtaiglan tiszta, hív,
S magzataimnak édes anyja:
Megtalálta már e szív!
És azért, bár volna szárnyam
Nem repülnék én veled!
Ád az Isten egy helyecskét,
Hol megrakjam fészkemet.
1843
Tompa Mihály - A NYUGALOMHOZ. (Beküldő: VENDÉG)
2016-04-07 09:41:52
Szent nyúgalom,
Oh jőj az éj lengő szelében
S kit úgy epeszt késő felében
A fájdalom:
Sápadt arcát öledbe rejti,
Fájdalma véle szunnyad el;
Úgyis, ha ég a reg sugára,
Csak álmait siratni kel.
Vagy oh, ne hozz
Még álmot a bús szenvedőre!
A szív oly hű most és jövőre
Fájdalmihoz.
Multam vidékin andalogva
Virasztni jól esik nekem,
Ah, hisz emlékét annak, éber
Álmimmal bár, ölelhetem!
Sárgult haraszt
Borúl kertem fonnyadt füvére,
Az ősz után ki ujlag ére
Derűs tavaszt:
A hű barát, kit szíve elhoz:
Örömre jő, de bút talál,
Mert kínos a sziv érzeménye
Barátunk síri álminál.
Zöld szinbe még
Tán sárga lombon pár levél áll,
De a borongó holdvilágnál
Gyász a vidék.
És így tanít e kép: jövőmben
Ha nyílna tán egyes virág:
Virágos tőle mégse lenne
Az életvesztett pusztaság.
Végnyúgalom,
Te jőj az éj lengő szelében!
S kit úgy epeszt késő felében
A fájdalom:
Öledbe dől fájó szivével,
S szelíd álomra szenderűl...
És álmodik nem háborítva
A földi lét keservitül. -
1843
Tompa Mihály - VALLOMÁS. (Beküldő: VENDÉG)
2016-04-07 09:41:22
Holdvilág a lány szerelme!
Hallgatom, ha mondja más;
S bennünk nincsenek hiányok?
Im, azért is, szép leányok,
Tőlem egy kis vallomás!
Lángolón tudok szeretni,
Isten látja lelkemet!
S arról aztán, hogy szerelme
Csak futó láng gerjedelme,
A bohó szív mit tehet?
Minden csínos hölgy-fejecske
Lángra lobbant hirtelen;
S hogy máskép leend, ki tudja?
Szívem mindig azt hazudja:
Hogy szerelme végtelen!
És az ajk, a szív bolondja,
Mézes-mázos íge rajt;
Szól nem érzett fájdalomról,
Üdv-, hűségről, sírhalomról,
Esküszik, könyörg, sohajt;
S mit tagadjam, drága szépek!
Mindezeknek hinni baj!
Erről annyi szőke, barna
Tudna szólni, ha akarna,
Szól is annyi köny, sohaj.[2]
Életem bohóskodásit,
Ah, ha jól felgondolom:
Sirva térvén tűzhelyemre,
Hamvat hintsek-é fejemre,
Vagy kacagjak? nem tudom!
Emlékül nyert fürteimből,
- Nem régen azt álmodám, -
Vala fonva szörnyü ostor,
S egy kisértetes kolostor
Cellájában várt reám.
Ah, csak álom! ámde szörnyű,
S ostorával jóra int...
Kár, hogy akkor tűnt szemembe
A legszebb arc életembe':
S régi lettem én megint!
És kacagva élek: úgyis
Majdha őszi szél sikolt,
Lesz a rétek színe sárga,
S a virág jut hervadásra:
Sírhat, aki lepke volt.
Lányka! esd az ifju, s annyi
Szóvirágot összefűz
Hízelgése fonalával;
Meg ne csaljon szép szavával!
Mert szerelme szalma-tűz.
S hidd ez egyszer, amit ajkam,
- Bárha csalfa - súgni fog:
Mézbeszédek jégre visznek;
Akik látnak, még se hisznek,
- Meg van irva - boldogok!
1843
Tompa Mihály - A PATAKHOZ. (Beküldő: VENDÉG)
2016-04-07 09:40:54
Uj érzelemmel állok
Feletted, oh patak!
Kit sokszor elmerengve
Meglátogattalak;
S mint a beléd sikamlott
Kövecs fenékre száll,
Álmakba mélyedék el
Habod futásinál.
Oh, a szerelmes ifjú
Mi hőn-epedve kért:
Jó csermely, édesemhez
Vidd e virágfüzért!
Kinek, forró szerelmem
- Ha volna bű-szava -
Elomló éj-hajára
Gyönggyé varázslana.
S mig Isten szép egére,
Megfoghatatlanul,
Ezer világokat szórt
Szerelmi zálogul:
Keblét talán lehetne,
- Mely szintugy menny nekem
Mulandó földi fénnyel
Fölékesítenem!
Ábrándozám, - egyszerre
Sirt ma, nevettem én;
A dagadó kebelben
Nem fért az érzemény;
S oly képet álmaimnak
Egy perce sem hozott,
Amellyel a meleg szív
Meg nem barátkozott.
Évek futának, s ismét
Látsz, oh kies patak!
De a regényes álmak
Mind elmaradtanak!
Az ábrándos fiúból
Baj-edzett férfi lett,
Ki csak mosolygni tud most
A mult idők felett.
De szólj: hogyan folyának
Azóta napjaid?
Zavarta-é szilaj vész
Gyakorta habjaid?
Epesztett a meleg nyár?
Nőtt partidon virány?
Mondd: csintalan! habodban
Fördött-e szép leány?
Ifjú valék, s te vígan
Beszélgetél velem;
Most nem felelsz, vagy én tán
Szavad nem érthetem?
Mert más kebellel állok
Feletted, jó patak,
Mint egykor, álmaim ha
Körödbe vontanak.
1843
Tompa Mihály - MEGNYUGVÁS. (Beküldő: VENDÉG)
2016-04-07 09:40:30
Hogy síri álma közeleg
A természetnek, gyász tele
Sárgult levélben írja meg,
S előre jő az ősz vele.
Hogy ily álom jön-é reám?
Sápadt arcom, nem kérdelek!
Az ősz fuvalmi engem is
Végső bucsúra intenek.
S e kettős hervadás felett
Az ifju tán panaszra kel?
Boldog, ki várja a telet
Egy szebb tavasz reményivel!
Ne sírj leányka, oh ne sírj!
Megváltanod ha nem lehet;
Zöld hant alatt nyugodni jó,
- Síromra tartsd könyűidet!
1843
Tompa Mihály - EGYETLEN KINCS. (Beküldő: VENDÉG)
2016-04-07 09:40:08
Ifjú éltem egyetlen kincseűl
Egy tisztakeblü lánykát ösmerek,
Ah, mért körében minden oly hideg!
S érzelmimet bántók az emberek?
A tiszta gyémántot, melyben magát
Az égő nap ragyogva látja meg:
Hideg kövek csoportja környezi,
S fagyos kebellel sötét földtömeg.
1843
Tompa Mihály - MÁJUSBAN. (Beküldő: VENDÉG)
2016-04-07 09:39:36
Zöld a mező, foly a patak,
Hűs árnyakon madár-zene;
Van-e, ki benned, oh tavasz!
Édes gyönyört nem érzene?
Kinek csak egy virága volt,
S benned föl nem virúlhat az:
Mindegy, akár kihajt az ág,
Akár a zordon tél havaz!
1842
Tompa Mihály - TAVASZDAL. (Beküldő: VENDÉG)
2016-04-07 09:39:15
Darvak röpülnek át
Kinyilt folyók felett,
Hirdetve hangosan
A várt kikeletet;
És bár a föld kopár,
Szinetlen a vidék,
Kéken sugárosan
Mosolyg alá az ég.
A földben élni kezd
Ezer mag és csira,
S kibúni vágy a nap
Meleg sugárira;
Lombos lesz a liget,
Virágos a mező,
S ezer vidám gyönyört
Talál az érező.
Óh csak nekem jöend
Hiában a tavasz;
Az én virágomat
Nem adja vissza az.
1842
Tompa Mihály - ÉJFÉLKOR. (Beküldő: VENDÉG)
2016-04-07 09:38:53
Szivemhez egy igét
Nincs aki szólana:
S a tenger éjszakán
Velem virasztana.
S ah, mert nem fojthatom
Keblembe a panaszt:
Könyűimmel, fehér
Lapokra jegyzem azt.
1842
Tompa Mihály - KEDVESEMHEZ. (Beküldő: VENDÉG)
2016-04-07 09:38:33
Emlékjelűl: hogy hívedet
Feledni nem fogod,
Háromszinű selyemszalag,
Lánykám! ajándokod;
És bárha tőlem messze vagy,
A kis szalag velem, -
Amelyen, édesem! rokon-
Vonásidat lelem.
Ártatlanságod szűz havát
Jelenti a fehér,
Amellyel a föld csillogó
Gyémántja föl nem ér; -
És a piros szerelmedet,
A lángolót, a hűt;
Borús egemre ez mosolyg
Vidám tavasz-derűt. -
Oh! e kebel mi kész a zöld
Felett reményleni:
Hogy birtokod csak engemet
Fog boldogítani.
Lánykám, hazám! jelszínetek
Mert nem különbözik,
Szivem nektek nagy és örök
Hüséget esküszik.
Hozzátok ennek lángoló
Szerelme végtelen;
S csak benne ég, mert mondani
Az ajk erőtelen.
Az alkonyat ha elmosolyg
S az új korány ha kél,
Ebben csak a kedves leány
S a hon szerelme él;
S mig más az oltár zsámolyán
Imádja Istenét:
Oh! én csak egy imát tudok:
A hon s leány nevét,
Övék mert minden érzemény,
Mely szűmben felfakad,
Csak értök fáj, remél, dobog,
Amíg meg nem szakad. -
Oh kedves lányka, akkor is
Te fogd be bús szemem;
Nyugalmat a sír álmain,
Hazám, te adj nekem!
1842
Tompa Mihály - LIGETBEN. (Beküldő: VENDÉG)
2016-04-07 09:38:02
Bár öledben nem hangzik fel a dal
S bús enyészet dúlja ékidet:
Ősz derétől sárga lombjaiddal.
Üdvezellek, sápadó liget!
Mint tavaszhoz illatos virágod,
Illik életemhez száraz ágod. -
Elmosolyg az alkonyat sugára,
Bágyadozva leng az esti szél,
Esti szellő halk fuvallatára
Földre hull a hervadó levél. -
És kik a zöld lombbal felnövétek:
Véle hervadtok le, szívremények!
Ah! az est, a hervadó ligettel,
Életemnek gyászos képei,
Elborítnak, fagylaló hideggel
Nemsoká a sír göröngyei. -
Árnyaidban, síri ciprus ága!
El-lefonnyad szép korom virága.
Jó liget, te boldogabb! hisz a tél
Elviharzik, mérge elhavaz,
Lombjaidtól bárha fosztva lettél:
Meghozandja a kies tavasz,
Ifju-zölden adja vissza éked,
Dal s virággal szőve bé vidéked.
Mig felettem, kis halom tövében,
Némán áll az egyszerű kereszt,
Melyet a szív szánó érzetében
Bánatos köny árja nem fereszt...
Új tavaszban felvirúl az élet,
Ah, csak a sír jégölén nem éled!
Lányka! lányka! majd ha ablakodnál
Látsz haladni gyászkiséretet,
S a koporsón őszi sárga lomb áll:
Én leendek a kiszenvedett...
Elborúlva szép szemed sugára,
Mondd utószor: béke hült porára!
És a holtak nyughelyére jőj el!
Új porával áll egy sírhalom,
Míg felette, bánatos nyögéssel
Leng feléd az esti fúvalom,
Mintha sugná: aki érted éltem,
Karjaidban szebb álmot reméltem.
Ejts könyűt! a bú-emelte dombot
Részvevő könyűd beszenteli:
S mely rátűzve áll, az őszi lombot,
Bárha nem fog többé zsengeni,
Vedd! s ha jő az új tavasz virága,
Hívedet jelenti száraz ága.
L... nov. 1841.
1841
Tompa Mihály - EMLÉKEZET. (Beküldő: VENDÉG)
2016-04-07 09:37:37
Mért tűnsz elém, szelíd emlékezet!
A boldog mult mosolygó képivel?
Bús lelkemet s halavány arcomat
Nyájas sugárod nem deríti fel!
Ki egykor, mint én, oly boldog vala,
S többé reménye sincs, hogy az lehet:
Annak felejtés ad csak enyhülést,
Nem a te képed, jó emlékezet!
1841
Tompa Mihály - PATAKNÁL. (Beküldő: VENDÉG)
2016-04-07 09:36:56
Oh csörge kis patak!
Mondd meg nekem:
Hozzád miért siet
A kedvesem?
Nem tűnik úgy el est,
Nem jő korány,
Hogy itt ne lenne a
Kedves leány.
Boldog te! hallhatod,
- Füzért ha fon, -
Kiről foly édes dal
Az ajkakon;
És aki úgy tudod
Szívtitkait,
Ha tán szerelmével
Mást boldogít:
Mondd, oh, mondd meg nekem,
Kis csörgeteg!
Látod, miatta szűm
Minő beteg.
1841
Tompa Mihály - ALKONYATKOR. (Beküldő: VENDÉG)
2016-04-07 09:36:31
Tünődve állok én
Az est sugárinál,
Midőn a nap sötét
Hegyek mögé leszáll;
Kérdem: ha életünk
Fáklyája majd elég,
Ujabb dicső korány
Reá derűl-e még?
És a vak éj után
Ragyogva kél napunk;
Jelenti: álmaink
Után - feltámadunk.
1841
(saját vers) - N (Beküldő: VENDÉG)
2016-04-07 09:33:36
Ne haragudj,
hogy nem
foglalkoztam
veled!
(saját vers)