Szerelmes versek

  • Sorrend:
  • Szerelmes versek / oldal:
(saját vers) - Sz (Beküldő: mama)
2015-09-14 08:57:14
Szegény vagyok,
semmin sincsen,
csak a régi
életem maradt
meg emlékként!
(saját vers)
Tóth Árpád - LOMHA GÁLYÁN (Beküldő: VENDÉG)
2015-09-14 08:56:14
Ó, ifjuság! már fényed, a messze fény
Alásüllyed, mint távol az éghatár
Mélyén letűnő drága csillag,
S vak vizen ing tova lomha gályám!
Így, férfigondok barna fedélzetén,
Míg sors sodor, mint gyorsrohamú vad ár,
S míg forgató örvények nyílnak,
Így mulik el botor éltem árván,
S ülök s szivemre lebben az esti bú,
S szárnyával, melynek pelyhe sötét selyem,
Úgy ér, mint tó fölött ha fecske
Csap tova, s lágy gyürü kél a vízen.
S kérdem: borongsz hát újra ma, rest fiú?
S szelíd igent int csüggetegen fejem,
S emlékek sírnak, mintha este
Hársak ezüst dala fájva zizzen.
S a hársak közt jár, s néha megáll a vágy,
És méla bottal rajzol a bús utak
Porába furcsa figurákat
S drága betűt szeretőm nevéből:
S eszembe jut, hogy isteni válla lágy,
S a hűs haj kékes árja a karcsu nyak
Szelíd lejtőjén átfoly, s bágyadt
Szép szeme nedves a vágy hevétől.
S szilaj jajom kél: hajnali bíbor ég
Alján kigyúló zöld ragyogás: sziget!
Ó, vársz még, távol, boldog Élet,
Hol sohasem lesz az alkonyom bús?
Avagy fordítsam már a siró kerék
Kormányát bárhogy, part sohsem integet?
Amerikámat, amíg élek,
Sohse lelem, szomorú Kolumbus?
1914
Tóth Árpád - STANZÁK EGY TRAFIKOSLÁNYRÓL (Beküldő: VENDÉG)
2015-09-14 08:55:31
Ó, a hajnal! fehér felhő kar-ingben
S biborban, új és fénylő kezdetek
Szent papjaként jő, s őt köszönti minden
Szelíd s halk áhítattal, reszketeg:
Hát én, ki a vak utcákon keringtem
Szívem csitítva, mely üres, beteg,
Mint várjam őt, ki úgy emeli zengve
A napot, mintha arany-szentség lenne?
A felszikrázó útakat taposván
A víg városban hallgatag ödöngök, -
Egy boltajtóban vézna trafikoslány
Áll, árva, bús ürgécske, kit kiöntött
A fény, a forró arany-árvíz, s most tán
Mereng a szépült fák s arany göröngyök
E reggelén; s kis álmán érzeleg -
S szólnék hozzá: Testvérkém, értelek!
Szólnék: Testvérkém, mondd, hát jó a fény?
Az arany hangyák, mik bizsergőn bújnak
Halvány bőröd alá? s az új remény,
Mely most, mint rezge fénysáv bús lebújnak
Oldván, úgy csillog a szív rejtekén,
Hogy hátha már derűt hoz ez az új nap,
S ma minden messzi emlék s távol álom
Ragyogni ömlik össze üdvre válón?
Testvérkém, szertelen és mégis olcsó
Kis vágyaid, míg meghatottan nézlek,
Találgatnom most bús lelkemmel oly jó:
Hát mit vársz? esküvőt? vagy ami még szebb
S merészebb: tán kalandot? szívet oldó
Mosolyát egy szép, divatos szinésznek?
Vagy tiszta rajzzal ring föl, mintha nemrég
Vésted volna szivedbe, némely emlék?
Első szerelmed tája tán? - egy kedves
Dombhát s vén útja, mely lomhán ivel,
Nagy, mélyzöld fenyvek friss esőtől nedves
Árnya s az ég fönn, szép felhőivel?
A régi séták? - hogy reá ügyet vess,
Leste az ifjú, - szép volt? - s hogy kivel
Viteted holmid, s kinek akarod,
Ha meredek jön, nyujtani karod? -
Úgy, csak merengj, kivel most szótlanul
Csevegnem jó volt, kicsi trafikoslány,
S ne érezd, mint én, hogy ragyog, de múl
A dús perc, és a szívbe sohse mos tán
Mély medret a derű, csak szétlapul,
Mint fáradt gőzü, beteg aranyposvány -
Isten veled! - és rám se nézz, míg loppal
Megyek, s lomhán elnyel a józan nappal...
1914
Tóth Árpád - BE SZÉP AZ ÉG... (Beküldő: VENDÉG)
2015-09-14 08:54:58
Be szép az ég bíborló baldachinja,
S be jó alant heverni szemlehunyva,
A csend szól, mintha hegedühang hullna,
Hegedül a csend, hűs arany a húrja,
Hallgatja a szív, elalszik a búja,
Álmodik a szív, s az álmot nem unja.
Mindent megun a szív, szerelmet is,
Pénzt is, kacajt is, hűvös kertet is,
A bú bakján ül, mint egy bús kocsis,
És hova hajtson, nem tudja, a hűs
Estén, és elbóbiskol néha s kis
Álmok ringatják...
1913
Tóth Árpád - BOLDOG CSÖND (Beküldő: VENDÉG)
2015-09-14 08:54:34
Ó, boldog a kis lusta tó,
Szelíd képeket ringató,
Partja virágtól roskadó,
S ha este jön a posta-ló,
Bús nagy feje rádől s mohó,
Hűs kortyot inni néki jó.
És boldogok a fellegek,
Mily könnyü mind! Mind fenn lebeg!
Milyen halványan lengenek!
Álomraj és sóhajsereg,
Ha emberszívből felremeg,
Nem ily szelíd. A szív beteg.
És boldogok a vén fenyők,
Hullámos, dús, zöld függönyök,
Mögöttük alkony jajja nyög,
S boldog e jaj a lomb mögött:
Szent, terhes alkony, most szülöd
Áldott leányod, ő a Csönd.
Őt várom, vak már a szobám,
A négy fal roppant halovány.
S jön a rejtelmes, néma lány,
Megcsókolja hűsen a szám.
Szivem megáll s boldog. Talán.
1913
Tóth Árpád - ESTI KERTBEN... (Beküldő: VENDÉG)
2015-09-14 08:54:10
Esti kertben űlünk
Hallgatag,
Csend csobog körűlünk,
Halk patak,
Mint szomoru fűzfák szelíd domboldalban,
Halk patakra halkan
Hajlanak.
Fönt a szép ezüst ég
S hold lobog,
Istenem, leszünk még
Boldogok?
Kebleden a fejem:
Jó volna örökké ezen a kis dombon
Szívedet hallgatnom,
Hogy dobog.
1913
Tóth Árpád - MA LELKEMET... (Beküldő: VENDÉG)
2015-09-14 08:53:40
Ma lelkemet libegni bontom,
Mint zászlót zúgat szűzi szél,
Kitűzve büszke bástyaponton,
Magasra leng a horizonton,
És leng s ragyog és leng s zenél.
Ragyog és leng, mint drága kelme,
Melyet ha duzzaszt tiszta lég,
Úgy csattog, mintha énekelne,
S mint nagy selyemszárny, égbe kelne,
S kék keblére zárná az ég.
1913
Tóth Árpád - ŐSZI KÉRDÉS (Beküldő: VENDÉG)
2015-09-14 08:53:05
Jártál-e mostanában a csendes tarlón este,
Mikor csillaggal ékes a roppant, tiszta tér,
S nagy, lassú szekerek ballagnak haza, messze,
S róluk a szénaillat meghalni visszatér?
És fájt-e, amíg nézted a nyárfát révedezve,
Hogy reszket agg feje, az ezüstös fehér,
S hogy édes életednek újra egy éve veszve,
Mert viszi már Szeptember, a nagy szénásszekér?
S ültél-e elfáradva kemény, útmenti kőre,
Merőn bámulva vissza az elvakult időkbe
És feldöbbenve: jaj! ha most ledőlnél halva!
S eszméltél-e fel árván az éji hidegen,
Mikor a késő szellő, mint kósza, idegen
Eb, lábadhoz simult, s bús kezeidet nyalta?

1913
Tóth Árpád - SZEMÉRMETLEN S BÁTOR LÁNGOK AL (Beküldő: VENDÉG)
2015-09-14 08:52:41
Szemérmetlen s bátor lángok alatt,
Mik feltépik a sötét és bánatos estet,
Feldíszlik a korzón drága tested,
Mint ki diadalkapuk felé halad.
Ó, asszony! e komoly és sötét hegyekkel szemben!
Ó, asszony! a lassan omló ezeréves víz mellett!
Kinek a szavát vágyod,
Hogy a füledbe zengjen?
Kinek ring drága termeted és melled?
Jön-e hozzád alázatosan
Egy férfi, bódult, szegény,
Hogy lehozza neked a csillagokat,
Mik nemde csak teérted
Ragyognak a végtelen egén?
1913
Tóth Árpád - ÁLDOTT LEGYEN (Beküldő: VENDÉG)
2015-09-14 08:52:10
Áldott legyen, ti most nyíló leányok,
Ki közületek szerelembe bágyad,
S testével és édes, tüzes sóhajjal
Melengeti az árva férfi-vágyat.
Sötét hajó a lomhán ringó élet,
S rejtett kamráin vak patkányok rágnak
De ti kússzatok bús fedélzetére,
Ragyogó koszorúnak, dús virágnak.
Boldog hajó, ki így ér kikötőbe,
Hol elcsitul a szív romlott kazánja,
És megpihen virágokkal benőve...
S boldog hajó, ki árván s céltalan
Nyílt tengeren teng, és nincsen hazája.

1913
Tóth Árpád - ÉJFÉLI ESŐ (Beküldő: VENDÉG)
2015-09-14 08:51:49
Az éjféli eső a láthatlan egekből
Most búsan lezuhan, s a csendes éjszakát
Vak zajjal veri fel, mint magas emeletről
Az éjféli öngyilkos ha leveti magát.
Jaj, aki most nem alszik, s e sötét, furcsa percben
Gondjai közt motoz, mint a gyufásdobozban,
S a gyújtó sárga fénye szemét fájdítva sercen
S a gondok sápadt fénye szemében fájva lobban...
Ó, most, aki borús, aki bánata ében
Őrtornyából leszállna, s álom gyepére dőlne,
E roppant éjszaka fekete köpenyében
Hová temesse arcát, mely rejtett, lágy redőbe?
Avagy hová bolyongjon? Vagy csendesen megülve,
Elszálló tűnődését, e bús perctől eloldott
Kalandos, kósza bárkát milyen tavakra küldje:
Jövőbe, múltba tán? ó, hol lehetne boldog?
Mondd meg nekem, barátom, mi volna jó ez éjen?
Meleg, hű asszonytestnek beszívni illatát?
Szelíden elbágyadni egy édes szenvedélyben?
Nézni alvó fiacskád ajkai nyílatát?
Vagy dalt fütyölni tán? egyedül a sötétben
Behúnyt szemmel heverve, míg furcsa hang tolul
A csucsorított ajkon? Vagy elméd törni régen
Tanult számtani példán? olvasni angolul?
Vagy ülnél-e velem berregő gépmadárra:
El, el a szürke földről és keresztül az olvadt
Felhők rút rétegén! új, étheri határba!
A csillagok ködéig! átrepülni a holdat!
Ó, jaj, mi volna jó? nyugalmad hol leled föl,
Riadt, veszendő lélek, örök, bús kereső?
Ó, jaj, jaj, kihajolni a magas emeletről
S vak zajjal lezuhanni, mint a zúgó eső...
1913
Tóth Árpád - ERDŐ (Beküldő: VENDÉG)
2015-09-14 08:51:23
Körül
Minden csendesen, eltelten örül.
A napsütés vidám,
S a forró, sárga ragyogásban
Minden vén tölgy egy víg, élő titán:
Emeli barna karját
Frissen az áldott égbe,
A szent, illatos, teli kékbe,
S rengeti fürtei zöld zivatarját.
Csend.
Kábult fülem hallani véli
A zengő, örök napot odafent,
Billió mérföldek étherén
Átszűrt, ájultfinom neszét:
Ó, csend beszéde, szent csillagbeszéd!
S körül
Minden csendesen, eltelten örül.
A tömzsi, lustán rezzenő hársak
Illatokkal kenik fénylő, pőre testük,
S lábujjhegyen állva karcsú jegenyék
Néznek át felettük,
Túl a hullámló, mély rengetegen,
Néznek, a merengés halk gyönyörétől
Reszketegen.
Jó így csendesen nézni a fákat,
Érezni a derűt, mely mindent áthat;
Titokban éltem is szépen tovább égett,
Mint számban a parázsló szivar,
S tünődésem is úgy leng, illatos füstje a létnek,
Mint a napfényben a szivarfüst
Kedves, kék karikáival.
Oly jó így egyszer mélyen örülni,
Fáradt, szegény látásomat
Zöld pázsitkendőbe törülni,
Aztán lehunyni a szemem egy percre,
Míg az élet kis, nyomorú perce
Ezer évvé ringatja magát,
S kinyitni aztán
S nézni ezer évvel öregebben,
Túl szerelmeken, búkon, bölcsen, szebben
A nap örökké fiatal
Nagy, zengő aranycsillagát!

1913
Tóth Árpád - VÁGYAK TEMETÉSE (Beküldő: VENDÉG)
2015-09-14 08:51:00
Elföldelem a szívem vágyait;
Ó! kopott és zenétlen temetések,
Züllött úrfiak züllött gyászpompája.
Ledűlnek nyirkos síri ágyba mind,
S én gyásztalan közönnyel tovább lépek,
Miért tünődnék értük visszafájva?
Üres fickók voltak, mihaszna társak,
A szívem vérét itták, és ha éj lett,
Duhajkodtak, hencegtek, fogadkoztak,
És ők is csak gyürötten keltek másnap,
Sóhajtoztak: hogy így-úgy, fáj az élet
Henyéltek, tespedtek, semmit se hoztak.
És őbelőlük sem lett semmi sem -
Az egyiket pedig soká szerettem,
Hazudta: ő az a táltos-királyfi,
Ki hipp-hopp, egyszer majd kiküzd nekem
Egy szép királylányt, hősi küzdelemben -
Becsapott ő is, elfáradtam várni.
És most már nincsen vágyam. - Hajnalonta,
Ha hazavet a robot, összetörve,
Nem ülök álmodozni, magam csalni.
Feleség, pénz, Páris, - sok drága gyolcsa
A létnek, tudom, már sohse kötöz be,
Sebaj, így is csak meg lehet majd halni.
1913
Tóth Árpád - TÉLI VERŐFÉNY (Beküldő: VENDÉG)
2015-09-14 08:50:27
Mit ablakom körülfog vén kerettel,
Megfrissül most az únt, szomoru táj,
Víg napsugár pingál aranyecsettel
Az ócska képen és restaurál:
A régi Mester megkopott müvét
Ragyogni szítja most az új lazúr,
E vén világba zárt örök szivét
Feldobogtatja nékem most az Úr.
Egy ócska házon a rőt téglakémény
Most ég felé bíbor kedvvel feszül,
Az égbe szökken víg erotikával,
S az édes levegőbe idvezül.
A lanka dombok telt, kerek vonalja
Kigömbölyül szelíden a leples, tiszta hóra,
Hűs paplana alatt a dús föld, mélyen alva,
Most szívja kebleit tán duzzadóra.
Jó volna a mezőkre futni mostan,
Ugy-e szivem, bánat beteg bolondja?
Torkomból, melyből vér hördült pirossan,
Hurrák skárlát szökőkútja bugyogna.
Két fáradt, bús karom a ragyogásba fúrnám:
E két karon, mely az égbe ivel,
E két feszülő, lüktető csatornán
A boldog magasságba folyni fel!
Csitt! megvakult a fény, oda a részeg percek,
Sötét lett a szobám, csönd, alkonyi ború,
Szivem körül zsebórám hallom: tünődve perceg,
Vagy tán szivembe bent a bú, a régi szú?
Fázom s lomhán megűlök a kályha mellé bújtan,
Hát ma se sikerültél: szent életöröm?
Sírnék, s ökölbe görbül tehetetlen az ujjam,
S tenyerem húsát vájja a kínlódó köröm.

1912
Tóth Árpád - TÁRCÁMBAN EGY KÉP (Beküldő: VENDÉG)
2015-09-14 08:49:38
Mért jó: meleg szemedbe nézni hosszan?
Mért jó: meleg kis kebeledre búni?
Mért jó: meleg, telt combodtól reszketni?
Mily jó is: elfáradtan öledbe ereszkedni,
Mily jó: langy lehelléssel gyenge bőrödre fúni,
Érezni kicsi térded, amint borzongva moccan.
E két sóvár, égő szem végigragyogja vállad,
Ó, mint két nyomorú és félénk tolvajlámpás,
Mely csak téged kutat éjben, magányban s búban.
Gyengén szorító kerek koszorúban
Ez a két ölelő kar be itt maradna nálad,
Te édes és puha, te illatos és pompás.
Mily furcsa, hogy nekem most tőled el kell mennem,
Mily furcsa, hogy az utcán majd szivarozva lépek,
S lekötnek majd ügyek, gondok és emberek.
S csak úgy viszlek szivemben, mint tárcámban egy képet,
Mit futó pillanatra s csak nagyritkán lehet,
Hogy megcsókoljam én, titokban elővennem.
1912
Tóth Árpád - HAJNALI SZERENÁD (Beküldő: VENDÉG)
2015-09-14 08:49:14
Virrad. Szürkül a város renyhe piszka,
De túl, az enyhe, tiszta messzeségben
Új rajzlapját kifeszíti az égen
A hajnal, a nagy impresszionista.
Ezüst ónnal szeszélyes felhőt rajzol,
És álmodozva pingál enyhekéket,
S ragyogva tűzi az isteni képet
Az űrbe a hold, nagy rajzszög, aranyból.
A sötétség, az éji, rút csuha,
Lebomlik a fák törzsén nesztelen,
S borzong a jó hüvösben meztelen
Az erdő, az örök buja csuda:
Most, mielőtt pompás testét kitárja
Mindenkinek, nyújtózik hallgatag,
S várja, hogy a vén, dús kéjenc, a Nap
Aranyfésűt tűzzön nagy, zöld hajába.
De itt, a szűk utcák közé bezárva
A szürke hajnal szennyes és sivár,
Nagy, sárga szirmát elhullatta már
A lenge gázláng, az éj bús virága.
Itt-ott mered csak, s furcsán, betegen
Lobog a kétes és nehéz homályba
Egy-két borús fa, mint fakózöld fáklya,
Mely vakon leng a siket tereken.
Annuska, alszol? bús utcák során
A bús hajnalban járok egyedül,
S hogy vígasztaljon, halkan hegedül
Fantáziám, a magános cigány:
Erdőkkel, éggel, ajkad mosolyával
Hangfogózza dalát, míg ballagok,
Jó volna most megállni ablakod
Alatt egy édes, fájó szerenáddal.
A szívem adnám oda hegedűnek,
A szívem, melyből bú és vágy zokog,
Lopjon szivedbe enyhe bánatot
És kósza vágyat, mely árván röpülget,
Hogy szűz álmodban, halkan, édesen,
Nem is sejtve, hogy könny az, amit ejtesz,
Álmodban, mit reggelre elfelejtesz,
Sirasd el az én züllött életem.
1912
Tóth Árpád - KÖNNYŰ DALT... (Beküldő: VENDÉG)
2015-09-14 08:48:47
Könnyű dalt, enyhe, ízes szerenádot
Dalolni néked jó ma, ó, te áldott
És megszentelt az asszonyok között!
Míg messze ágyadon pihensz fehéren,
Édes szájú szókkal csókolni álmod...
Mint drága serleg, mit régi bor telít,
Csillog a fényben, szívem oly szelíd.
Dalolnék, édes szájú szerenád
Csókolja álmod, s vágyam szeme rád
Nagy messzeségből fátylasodva néz.
Vágyam még néz utánad, s úgy izen,
Mint égi csillogású férfiszem
Fordul az utcán nők után ragyogva,
Érzed-e még mohó és selymes
Simítását...
Óh, érzed-é a roppant messzeségben
Ez örök, forró, alázatos, árva
Felédnézést, mely... koldul.
S ki női száj bíbor kapuja láttán
Hörögve sír, és nyomorék karom
Mint templom ajtaján a ferde koldus...
Ó, vágy, örök vágy...
Alázat íve görbül ferde hátán.
1912
Tóth Árpád - ÖRÖM (Beküldő: VENDÉG)
2015-09-14 08:48:19
Érkező vonatok füttye át a ködön
Ujjong... ujjong... hallgatom estelente.
Mily szép ez... s olykor, mintha szivemből csengne:
Ideges jelzés berreg: most! berobog az öröm?
Aztán csend... csend... lehúnyom a szemem.
Jaj, ha most jönne... jaj, ha most rohan rám!
Forró kereke átszántna szívemen,
S megölne, megölne... s hagynám, hagynám...
1912
Tóth Árpád - CSAK ENNYI (Beküldő: VENDÉG)
2015-09-14 08:47:12
Félbehagyott
Versek szegény, halkuló rebegése,
Félbehagyott
Sírás halkuló, békélt szepegése,
Félbehagyott
Küszködés békélt, mindegy-legyintése,
Csak ennyi, lásd,
Halkuló, békélt, mindegy-éltem vége.
Jó itt nekem
Kis, hajnali kávéház-zugban,
Jó itt nekem,
Hajnali, csendes mélabúban,
Jó itt nekem
Lassacskán, szépen végit várnom,
Csak ennyi, lásd,
Hajnali csendes elhalálozásom.
Csak sose sírj,
Nem volt az élet énhozzám kegyetlen,
Csak sose sírj,
Én voltam lusta, gyáva és ügyetlen,
Csak sose sírj,
Nem illet engem itten joggal semmi,
Csak ennyi, lásd,
Köszönni illedelmesen és menni.
Áldott az élet,
Ad kinek-kinek méltón, ahogy illik,
Áldott az élet,
Keze felém is illendően nyílik,
Áldott az élet,
Hullott kezéből rám is némi jó,
Csak ennyi, lásd,
Csendeske, fáradt rezignáció.
Isten veled,
Vigasztaljanak méltóbb, zengőbb versek,
Isten veled,
Vigasztaljanak zengőbb, szebb szerelmek,
Isten veled,
Nézd, fény ragyog a gyönyörű világon,
Csak ennyi, lásd,
Hogy én eltűntem és hiányzom.
1912
Tóth Árpád - LEVÉL (Beküldő: VENDÉG)
2015-09-14 08:46:35
Ha ez a levelem megérkezik,
Édesem, gondolj rám egy kicsit.
Képzelj magad elé: szivarozgatok,
Fáradt vagyok és csendes és nagyon elhagyott.
Azt gondolom, maholnap meghalok,
S azt is gondolom, nem kár, ha meghalok.
Elküldöm neked ezt a levelet,
De nem mint régen: csevegni veled.
Tudom én, kopott rongy már a szavam,
Jaj, hogy kényes szavam is odavan.
De kell, hogy mégis írjak teneked,
Kell, hogy búsan nézd e bús jeleket.
Felszakadó sírásod kell nekem,
Szivarozgatva tűnődni ezen.
Gyilkosság ez, gyilkosság ez, tudom,
De lásd, egyedül kínlódom nagyon.
S szívemnek jólesik ez a kis meleg:
Hogy még valaki felsír, ha izenek.
1912