Szerelmes versek

  • Sorrend:
  • Szerelmes versek / oldal:
(saját vers) - A H (Beküldő: VENDÉG)
2016-03-21 08:54:57
A Hold fénye világította
be utunkat kis
házatokhoz!
(saját vers)
(saját vers) - Hold (Beküldő: VENDÉG)
2016-03-21 08:54:25
Hold sugaránál vallottam
Neked szerelmi
vallomást!
(saját vers)
(saját vers) - A (Beküldő: VENDÉG)
2016-03-21 08:54:03
A legszebb fénylő
csillag Te vagy
az égen!
(saját vers)
(saját vers) - Rólad (Beküldő: VENDÉG)
2016-03-21 08:53:40
Rólad mesél
a Nap,
Hold,
Csillagok!
(saját vers)
(saját vers) - M (Beküldő: VENDÉG)
2016-03-21 08:53:22
Minden gondolatom
feléd
száll!
(saját vers)
(saját vers) - E (Beküldő: VENDÉG)
2016-03-21 08:53:04
Egy percet sem tudok
nélküled
élni!
(saját vers)
(saját vers) - Hajnali (Beküldő: VENDÉG)
2016-03-21 08:52:40
Hajnali szerenádon
is szerelmem
jele!
(saját vers)
(saját vers) - A (Beküldő: VENDÉG)
2016-03-21 08:52:19
A rózsaszál egyben egy
szerelmes levél,
hogy imádlak!
(saját vers)
(saját vers) - Egy (Beküldő: VENDÉG)
2016-03-21 08:51:58
Egy szál vörös
rózsával köszöntelek
Kedvesem születésed napján!
(saját vers)
Kosztolányi Dezső - Miért? (Beküldő: VENDÉG)
2016-03-21 08:50:35
Ti kérditek, miért vagyok?
Miért kelek fel újra?
Hogy lássam, mint a kósza szél
a lányok aranyos, finom haját
könnyes arcukba fújja.
Hogy várjam azt, ki eljövend,
egy lány, vagy nem tudom ki,
oly jó álmodni tétlenül,
s szeles időben szürke ég alatt
dalolva kóborolni.
Hogy imádjam, szegény hivő,
mi fájó s halhatatlan.
Hogy elsirassam csendesen
a zokogó szeptemberi esőt
egy bús, haldokló dalban.
1908
Kosztolányi Dezső - Közelgő vihar (Beküldő: VENDÉG)
2016-03-21 08:49:55
Egy kép alá
Már háborog zajló, sötét habokkal
a táj felett a kék légóceán.
Egy pillanat - a táj sötét azonnal,
s az ég tüzet vad őrületbe hány.
Hűs lesz a lég a puszta rőt homokján,
a szülni vágyó bolt vadul hörög,
s ott áll a kórós pusztán két oroszlán,
s egy tűzpokol tátong fejük fölött.
Vakítva lobban a kékszín, erős fény,
hajlékonyan odvába búj a nőstény,
de büszke fővel megfeszül a hím.
Vad harsogás kel véres ajkain,
sörényes főjét rázza, s nem-remegve
belesüvít a sápadt fergetegbe...
Kosztolányi Dezső - Búcsú (Beküldő: VENDÉG)
2016-03-21 08:49:32
A holdsugárban... a holdsugárban
a lábnyomát megcsókolám.
S izzó fejem a földre nyomva
zokogtam az útnak porán
a holdsugárban.
A napsugárban, a napsugárban
könnyű lesz válni már nekem.
Meghajlok kesztyűsen előtte,
s megyek vidáman, hidegen,
a napsugárban.
1906
Kosztolányi Dezső - Egyedül (Beküldő: VENDÉG)
2016-03-21 08:49:00
Magam vagyok, rám hull a végtelenség,
a fák, a lombok ezre eltemet.
Olykor fölém cikáznak még a fecskék,
nem láthat itten senki engemet.
A táj az ismeretlen mélybe kékül,
nincs semmi nesz a lombokon, a fán,
s tűz-csókokat kapok a tiszta égtül
Én, a merész és álmodó parány.
Egyszerre az ősfélelem legyűr,
a lég üres, kihalt a szó, a hang,
s én sáppadottan fekszem itt alant.
A föld szorít, s fölém végetlenül
tágul ki, mint egy kék üvegharang,
a végtelenbe nyúló kékes űr.
Kosztolányi Dezső - Érzés (Beküldő: VENDÉG)
2016-03-21 08:48:38
Ha van, akit jobban szeretsz magadnál,
úgy, hogy te néki mindent odaadnál,
a boldogságot is, nem kérve hálát,
mért nem óhajtod, hogy ne is legyen,
mért nem mered kivánni a halálát?
S eltűnsz előle, hagyod, hogy elutazzék,
beletörődsz abba, hogy ne is lásd, mint
nem óhajtod néki amit magadnak, a
legnagyobb jót, a békét s a megsemmisülést -
nem tudsz felőle, csak szereted.
Kosztolányi Dezső - A csillagokhoz (Beküldő: VENDÉG)
2016-03-21 08:48:11
1
Ó, csillagok, ma újra felkelétek,
s lángokban áll az égi palota,
de én remegve nézek csak felétek.
Ti vagytok a fény, én a föld pora,
ti lángokat sugárzotok örökre,
de én megyek, szép csillagok, tova.
Az ismeretlen mélységekbe dőlve,
meredten alszom, mint fehér halott,
míg szikratengert ontotok a földre.
Ha majd siromba csöndbe porladok...
Ó csillagok, sugárzó csillagok.
2
Ti voltatok rajongó vágyaim csak!
Kitártam a szivem elébetek,
mindég imádtam azt, mi fény, mi csillag.
Bús éjszakáimon, már mint gyerek,
vágyó reménységgel rátok mosolygtam,
s ti lánglobogva integettetek.
Később, a rózsatermő ifjukorban
perzselve lángolt ajkamon a csók,
de én siettem a magasba zordan,
és értetek ma is élek-halok...
ó, csillagok, szépséges csillagok.
3
Aranysugáros örvénytekbe dőltem,
s az égre nézett könnyező szemem,
amíg a többi turkált lenn a földben.
Bukásaimba volt a győzelem,
fénycsókokon lett részeg mámoros szám,
ti jártatok a bús uton velem.
Hogy nem hajolt szivem szerelme hozzám,
ti drága szóval vígasztaltatok,
s gyémántsugárba fürdött könnyes orcám.
S rátok bíztam hatalmas vágyam ott...
Ó, csillagok, vezérlő csillagok.
4
De menni kell... Ez érzelemviharban
vegyétek, íme, végső búcsumat!
Elvállok a világtól félve, halkan.
Foszlástokon a mindenség mulat,
s reá recsegve zörren ősi sarka,
én eltünök, mint gyenge szélfuvat.
A ti haláltok oly szép, tünde, tarka:
meging a föld, ledől a szikla-fok,
és ünnepi gyásztűz lobog kavargva.
Én szótlanul siromba roskadok...
Ó csillagok, hatalmas csillagok!
5
Ó, hogyha rátok lelkemet kötözném,
s száguldanék rohanva véletek,
a végtelen síkján, mint ifju, bősz mén.
Aranyszilánkotokkal reszketeg,
vészes rohammal szállnék, mit sem óva,
a törpülő árnyékvilág felett.
S ha jönne végre a halálos óra,
együtt forognánk vészesen, balog,
s lehullanék én is, a fény hozója.
S ti hirdetnétek, társatok halott...
Testvéreim, száguldó csillagok!
Kosztolányi Dezső - Egy nyári dél álma (Beküldő: VENDÉG)
2016-03-21 08:47:28
Karosszékben ültem.
Lángolt a forró nyárközép
s szivembe őszi napnak
szelíd bánatja költözék.
Élet virult az ágon
s bú ülte meg a lelkemet,
bús őszi táj, siró szél...
Gizella akkor lett beteg.
A déli nagy melegben
elém suhant egy őszi kép:
bús park, mely elvetette
zöld lombjait, a nyár diszét.
A messze, kékes égen
darúk csapatja lebegett,
bús lassu szárnycsapással...
Gizella akkor lett beteg.
Szólt a halál zenéje,
szél rázta a fehér avart,
csörgő lomb szállt az erdőre,
mit a futó szél felkavart.
Egy ifju költő zengett
elfáradott, halk éneket
s némán meghalt a lantján...
Gizella akkor lett beteg.
Már búcsuzott az élet,
eltávozott a szerelem,
fáradt sugár mosolygott
a gyér, pirosló levelen.
Azt álmodtam, temettek,
lassan haladt a bús menet,
rózsás volt a koporsóm...
Gizella akkor lett beteg.
Kosztolányi Dezső - Tíz év után (Beküldő: VENDÉG)
2016-03-21 08:47:05
Amerre járok,
amerre nézek,
felém susog
a hűs enyészet,
bedőlt siroknál
búsan bolyongok,
holdfényben úsznak
fönn a falombok.
Amerre nézek,
amerre járok:
egy-egy üres hely,
egy friss sir-árok,
ma is mulatnak
s sírhalmot ásnak!
Bohó világa
a változásnak!
Amerre nézek,
amerre járok,
hívnak a szőke,
bús délibábok,
a csalfa múltból
hiú jövőbe -
küszködve bukni
mindég előre!
Amerre járok,
amerre nézek,
egy új reménytől
mindenki részeg,
s én tépelődöm
e szép világon...
Talányos élet,
talányos álom!...
Kosztolányi Dezső - A vonaton (Beküldő: VENDÉG)
2016-03-21 08:46:43
Zörögnek a lombok a puszta vidéken.
A reggeli szélbe dalolnak a fák.
Oly bús ez a hajnali dalzene nékem,
a mozdony a néma mezőn rohan át.
Habozva, remegve suhan haza lelkem,
itt szótalan alszik az élet, a lét.
Nyújtózva puhán a nagy éjjeli csendben
az ember, a kő, a virág oly alélt.
Hortyogva iramlik előre a mozdony,
a ködbe sivít remegő kebele,
ó látom, a kert, fasor ébredez otthon,
a fénykoszorús nap az égre kele.
Jó édesanyám hivogat, de hiában,
kimondva ezerszer is a nevemet.
Majd látva redőtelen és üres ágyam,
könnyezve susogja: mi messze lehet!
Még ott a pohár, miből a bucsun ittam,
még lábnyomom ott van az utcaporon,
még érezem ajkukat ajkamon s itt van!:
most főmet az ablaküvegre nyomom.
Könnyem megered patakokban ömölve
és érzem a lelkem oly árva, halott.
S zokogva tekintek az éji mezőkre,
hol már az örömteli munka zajog.
Jer gőzparipám, menekülj e világtól,
a nap nyila oly sebező, idegen.
Éjjel menekül tova szótlan a vándor
elhagyva lakát remegőn, hidegen.
Nem ismeri őt a virág, a mező itt
és senki sem érti meg erre baját;
legjobb, ha az éjbe, magába tünődik.
A reggeli szélbe dalolnak a fák...
Kosztolányi Dezső - Búcsú (Beküldő: VENDÉG)
2016-03-21 08:46:13
Vesztett, sötét tusám bevégzem,
boríts be, elmulás, egészen,
hogy kandi népek meg ne lássák
kevély szivem véres nyilását,
s omolj te csendbe zúgva rája,
ó ciprusok hűs éjszakája.
A sok csatát immár meguntam,
véres kudarc pirítja múltam,
más feljutott görnyedve térden,
csak én maradtam lenn, az érdem.
Ó, csak lejönne, csak leszállna
a ciprusok hűs éjszakája.
Jeges viharral küzdve mentem,
elől a büszke küzdelemben.
De most állok s nem moccanok ma,
hiába int a pálya orma,
nekem ma már minden hiába,
jőjj, ciprusok hűs éjszakája!
Borulj reám, te enyhe béke,
haljak be a nagy föld ölébe,
száguldjak büszke föld-anyámmal
a csillagos térségen által,
míg rámborul szelíden, áldva
a ciprusok hűs éjszakája.
Kosztolányi Dezső - Kérdés (Beküldő: VENDÉG)
2016-03-21 08:45:49
Ha kifutok kábultan a szobábul,
bensőmbe még az eszmék harca forr
s ahogy megyek, felhős arcomra bámul
az utcasor.
Sok szánva néz, sok méreget mosolygón,
de mindnek kérdés ég a szemibe:
"Vaj, mit keres ez átkozott e bolygón,
hogy jött ide?"