Szerelmes versek

  • Sorrend:
  • Szerelmes versek / oldal:
(saját vers) - Az élet (Beküldő: VENDÉG)
2015-08-29 06:54:38
Az élet útján
előálló bajokat
együttesen
oldjuk meg!
(saját vers)
(saját vers) - Virágos (Beküldő: VENDÉG)
2015-08-29 06:54:09
Virágos kertem
legszebb
virágok
vagy Kedvesem!
(saját vers)
(saját vers) - Köszönöm (Beküldő: VENDÉG)
2015-08-29 06:53:40
Köszönöm Szívemnek
a sok
szeretetet!
(saját vers)
Tóth Árpád - BE SZÉP AZ ÉG... (Beküldő: VENDÉG)
2015-08-29 06:52:55
Be szép az ég bíborló baldachinja,
S be jó alant heverni szemlehunyva,
A csend szól, mintha hegedühang hullna,
Hegedül a csend, hűs arany a húrja,
Hallgatja a szív, elalszik a búja,
Álmodik a szív, s az álmot nem unja.
Mindent megun a szív, szerelmet is,
Pénzt is, kacajt is, hűvös kertet is,
A bú bakján ül, mint egy bús kocsis,
És hova hajtson, nem tudja, a hűs
Estén, és elbóbiskol néha s kis
Álmok ringatják...
1913
Tóth Árpád - BOLDOG CSÖND (Beküldő: VENDÉG)
2015-08-29 06:52:29
Ó, boldog a kis lusta tó,
Szelíd képeket ringató,
Partja virágtól roskadó,
S ha este jön a posta-ló,
Bús nagy feje rádől s mohó,
Hűs kortyot inni néki jó.
És boldogok a fellegek,
Mily könnyü mind! Mind fenn lebeg!
Milyen halványan lengenek!
Álomraj és sóhajsereg,
Ha emberszívből felremeg,
Nem ily szelíd. A szív beteg.
És boldogok a vén fenyők,
Hullámos, dús, zöld függönyök,
Mögöttük alkony jajja nyög,
S boldog e jaj a lomb mögött:
Szent, terhes alkony, most szülöd
Áldott leányod, ő a Csönd.
Őt várom, vak már a szobám,
A négy fal roppant halovány.
S jön a rejtelmes, néma lány,
Megcsókolja hűsen a szám.
Szivem megáll s boldog. Talán.
1913
Tóth Árpád - ESTI KERTBEN... (Beküldő: VENDÉG)
2015-08-29 06:52:06
Esti kertben űlünk
Hallgatag,
Csend csobog körűlünk,
Halk patak,
Mint szomoru fűzfák szelíd domboldalban,
Halk patakra halkan
Hajlanak.
Fönt a szép ezüst ég
S hold lobog,
Istenem, leszünk még
Boldogok?
Kebleden a fejem:
Jó volna örökké ezen a kis dombon
Szívedet hallgatnom,
Hogy dobog.
1913
Tóth Árpád - MA LELKEMET... (Beküldő: VENDÉG)
2015-08-29 06:51:43
Ma lelkemet libegni bontom,
Mint zászlót zúgat szűzi szél,
Kitűzve büszke bástyaponton,
Magasra leng a horizonton,
És leng s ragyog és leng s zenél.
Ragyog és leng, mint drága kelme,
Melyet ha duzzaszt tiszta lég,
Úgy csattog, mintha énekelne,
S mint nagy selyemszárny, égbe kelne,
S kék keblére zárná az ég.
1913
Tóth Árpád - NON PIU LEGGEVANO... (Beküldő: VENDÉG)
2015-08-29 06:51:24
Újra indult a vérző Poklon át,
De a bíbor ködökben bujdosó jaj
Körén tünődve mély és hosszu sóhaj
Szállt ajakára, s a bús toll megállt.
Francesca bűnét, a könnyes csodát
Idézte: mint olvastak Paolóval,
Mint tört reájuk könyvük buja szóval,
És aznap már nem olvastak tovább.
S Dante szemén, mint szikkadt kútgödör
Setétjén egy rég elmerült vödör,
Halk, furcsa bánat csillan fel remegve.
Egy forró, késő könnycseppet hozott:
Ó, ifju vágy, édes és átkozott!
S a Költő nem írt többet aznap este.
1913
Tóth Árpád - DANTE (Beküldő: VENDÉG)
2015-08-29 06:51:01
Írt lázasan... S míg áldott tolla siklott,
Úgy rémlett: vérző szívvel csakugyan
Bejárja a bús, bíboréjü poklot,
S eléje két szomoru árny suhan,
Mint gerlepár, édes fészekre vágyva,
Fáradtan, halkan, csöndben, lassudan.
Az egyik a Francesca karcsu árnya,
Fehér vállát csapkodja szennyes orkán,
Védőn simul hozzá bús arcu párja,
S beszél az asszony, mézes alkony-órán
Hős Lancelotról, mint olvastak ők,
Mint reszkettek Ginevra bűnös csókján,
Hogy fordult egyet a világ velök,
Hogy égett a kettőjük ifjú teste,
Míg csókra összehajlott a fejök,
S hogy nem olvastak többet aznap este...
1913
Tóth Árpád - A RUBINSZÁRNYÚ CHERUBHOZ (Beküldő: VENDÉG)
2015-08-29 06:50:30
Ó, Cherubin! te erős és te szép,
Fényes orcájú égi cherubin,
Ki jobbról ülsz az Úr trónján, rubin
Színű szárnyakkal, és az Úr kezét,
Mely az örök idők sötét és néma
Terhétől búsan elnehezül néha,
Gyönyörű vállaiddal emeled,
Hogy ne lankadjon az áldón kitárt kar
A forgó, zengő világok felett:
Szent Ifjuság!
Ölelj át még erősen engemet!
Ó, Cherubin! ki áldott tavaszon
Átgázolsz a lucskos földi gazon,
Sarkad nyomán a füvek friss csudája
Serked,
Kisér a szellők halk, buja dudája,
S a kertek
Zöld tengerén ha fürdesz, rózsaszín
Tajtékként száz foszló szirom remeg:
Szent Ifjuság!
Ó, csókolj még vidámmá engemet!
Ó, Cherubin! ki összehajló párok
Mögött megállsz lábujjhegyen,
És parancsolsz a röpke táncu percnek,
Hogy végtelen öröklétté legyen,
Ki a lázban izzó testeken végig
Bizsergeted szárnyad piros pihéit,
És fölröpíted a hetedik égig
Az összeölelt szeretőket:
Szent Ifjuság!
Engedd ölelnem még a szeretőmet!
Ó, Cherubin! általad gyúl ki
A bús tömegek szemén a harag,
S fenyegetőn ragyog a millió szem
S szebben, mint szuronyok hegyén a nap!
Te rubin szárnyad büszkén kifeszíted,
Mint dús jövendők bíbor zászlaját,
S harsány harci hurrává idvezíted
Egy intéssel a vérzők száz jaját,
Ó, szárnyas Diadal:
Szent Ifjuság!
Ó, hadd legyek még harcos fiatal!
Ó, Cherubin! ülök magamban, este,
Csüggedve, árván, betegen,
Ó, légy ma irgalom kegyes követje,
És szállj le hozzám a fénylő egen!
Hajolj vállamra, nézzed, amit írok,
Ölelj át, s vezesd a kezem,
Ó, bátorítsad a szivem, s ha sírok,
A könnyeimet rejtsd el kedvesen...
Fél-életem letűnt már, most mi lesz?
Csak újra bú, árvaság, kis tusák?
Ó, adj erőt a bús elégikusnak,
Himnuszos Ifjuság!

1913
Tóth Árpád - ŐSZI KÉRDÉS (Beküldő: VENDÉG)
2015-08-29 06:49:52
Jártál-e mostanában a csendes tarlón este,
Mikor csillaggal ékes a roppant, tiszta tér,
S nagy, lassú szekerek ballagnak haza, messze,
S róluk a szénaillat meghalni visszatér?
És fájt-e, amíg nézted a nyárfát révedezve,
Hogy reszket agg feje, az ezüstös fehér,
S hogy édes életednek újra egy éve veszve,
Mert viszi már Szeptember, a nagy szénásszekér?
S ültél-e elfáradva kemény, útmenti kőre,
Merőn bámulva vissza az elvakult időkbe
És feldöbbenve: jaj! ha most ledőlnél halva!
S eszméltél-e fel árván az éji hidegen,
Mikor a késő szellő, mint kósza, idegen
Eb, lábadhoz simult, s bús kezeidet nyalta?
1913
Tóth Árpád - SZEMBEN A FENSÉGES... (Beküldő: VENDÉG)
2015-08-29 06:49:30
Szemben a fenséges, esti hegyekkel,
A lassan omló folyam mellett,
Kinek mutogatod
Drága termeted, drága melled?
Gondolsz-e arra, hogy odafent,
Millió mérföldjein túl az égnek,
Örök csillagok roppant
Villanylángjai égnek,
Gondolsz-e arra, hogy körül
A vén föld szörnyű torokká feszül tágan,
S lények milliói szenvednek,
Tünődnek, véreznek ma este a világban,
Kinek mutogatod hát
Bájaid, a sok kicsi kincset,
Elfojthatja-e szegény pazarságod
Az ezer hörgő, vajúdó, fájó nincset?...
1913
Tóth Árpád - SZEMÉRMETLEN S BÁTOR LÁNGOK AL (Beküldő: VENDÉG)
2015-08-29 06:49:09
Szemérmetlen s bátor lángok alatt,
Mik feltépik a sötét és bánatos estet,
Feldíszlik a korzón drága tested,
Mint ki diadalkapuk felé halad.
Ó, asszony! e komoly és sötét hegyekkel szemben!
Ó, asszony! a lassan omló ezeréves víz mellett!
Kinek a szavát vágyod,
Hogy a füledbe zengjen?
Kinek ring drága termeted és melled?
Jön-e hozzád alázatosan
Egy férfi, bódult, szegény,
Hogy lehozza neked a csillagokat,
Mik nemde csak teérted
Ragyognak a végtelen egén?
1913
Tóth Árpád - OBULUS (Beküldő: VENDÉG)
2015-08-29 06:48:47
Ó, vén Odysseus, víg szimbólum, te boldog
S merész: ezer viharban derűsen szállni révbe,
Ki életem hajóján már csüggedezve bolygok,
Szemem ma hadd merítsem a drága dal vizébe,
Mely híres útaid körül gyöngyözve árad,
S feledjem, hogy hajómon patkányok raja rág:
A szennyes, vaksi gondok, s hogy édes Ithakámat
Távol ködökbe rejti ez örvényes világ...
Most hadd higgyem: sziget jön: egy óra, napsütéses,
S az összehajló percek susognak, mint a hársfák,
S közülük idegen királylányként az édes
Öröm lebeg felém, és ajkamnak, a búsnak,
Árkába becsókolja békítő kacagását,
E zengő, halk ezüstpénzt, halotti obulusnak...
1913
Tóth Árpád - ÁLDOTT LEGYEN (Beküldő: VENDÉG)
2015-08-29 06:48:25
Áldott legyen, ti most nyíló leányok,
Ki közületek szerelembe bágyad,
S testével és édes, tüzes sóhajjal
Melengeti az árva férfi-vágyat.
Sötét hajó a lomhán ringó élet,
S rejtett kamráin vak patkányok rágnak
De ti kússzatok bús fedélzetére,
Ragyogó koszorúnak, dús virágnak.
Boldog hajó, ki így ér kikötőbe,
Hol elcsitul a szív romlott kazánja,
És megpihen virágokkal benőve...
S boldog hajó, ki árván s céltalan
Nyílt tengeren teng, és nincsen hazája.
1913
Tóth Árpád - ÉJFÉLI ESŐ (Beküldő: VENDÉG)
2015-08-29 06:47:57
Az éjféli eső a láthatlan egekből
Most búsan lezuhan, s a csendes éjszakát
Vak zajjal veri fel, mint magas emeletről
Az éjféli öngyilkos ha leveti magát.
Jaj, aki most nem alszik, s e sötét, furcsa percben
Gondjai közt motoz, mint a gyufásdobozban,
S a gyújtó sárga fénye szemét fájdítva sercen
S a gondok sápadt fénye szemében fájva lobban...
Ó, most, aki borús, aki bánata ében
Őrtornyából leszállna, s álom gyepére dőlne,
E roppant éjszaka fekete köpenyében
Hová temesse arcát, mely rejtett, lágy redőbe?
Avagy hová bolyongjon? Vagy csendesen megülve,
Elszálló tűnődését, e bús perctől eloldott
Kalandos, kósza bárkát milyen tavakra küldje:
Jövőbe, múltba tán? ó, hol lehetne boldog?
Mondd meg nekem, barátom, mi volna jó ez éjen?
Meleg, hű asszonytestnek beszívni illatát?
Szelíden elbágyadni egy édes szenvedélyben?
Nézni alvó fiacskád ajkai nyílatát?
Vagy dalt fütyölni tán? egyedül a sötétben
Behúnyt szemmel heverve, míg furcsa hang tolul
A csucsorított ajkon? Vagy elméd törni régen
Tanult számtani példán? olvasni angolul?
Vagy ülnél-e velem berregő gépmadárra:
El, el a szürke földről és keresztül az olvadt
Felhők rút rétegén! új, étheri határba!
A csillagok ködéig! átrepülni a holdat!
Ó, jaj, mi volna jó? nyugalmad hol leled föl,
Riadt, veszendő lélek, örök, bús kereső?
Ó, jaj, jaj, kihajolni a magas emeletről
S vak zajjal lezuhanni, mint a zúgó eső...
1913
Tóth Árpád - ERDŐ (Beküldő: VENDÉG)
2015-08-29 06:47:34
Körül
Minden csendesen, eltelten örül.
A napsütés vidám,
S a forró, sárga ragyogásban
Minden vén tölgy egy víg, élő titán:
Emeli barna karját
Frissen az áldott égbe,
A szent, illatos, teli kékbe,
S rengeti fürtei zöld zivatarját.
Csend.
Kábult fülem hallani véli
A zengő, örök napot odafent,
Billió mérföldek étherén
Átszűrt, ájultfinom neszét:
Ó, csend beszéde, szent csillagbeszéd!
S körül
Minden csendesen, eltelten örül.
A tömzsi, lustán rezzenő hársak
Illatokkal kenik fénylő, pőre testük,
S lábujjhegyen állva karcsú jegenyék
Néznek át felettük,
Túl a hullámló, mély rengetegen,
Néznek, a merengés halk gyönyörétől
Reszketegen.
Jó így csendesen nézni a fákat,
Érezni a derűt, mely mindent áthat;
Titokban éltem is szépen tovább égett,
Mint számban a parázsló szivar,
S tünődésem is úgy leng, illatos füstje a létnek,
Mint a napfényben a szivarfüst
Kedves, kék karikáival.
Oly jó így egyszer mélyen örülni,
Fáradt, szegény látásomat
Zöld pázsitkendőbe törülni,
Aztán lehunyni a szemem egy percre,
Míg az élet kis, nyomorú perce
Ezer évvé ringatja magát,
S kinyitni aztán
S nézni ezer évvel öregebben,
Túl szerelmeken, búkon, bölcsen, szebben
A nap örökké fiatal
Nagy, zengő aranycsillagát!
1913
Tóth Árpád - VÁGYAK TEMETÉSE (Beküldő: VENDÉG)
2015-08-29 06:47:06
Elföldelem a szívem vágyait;
Ó! kopott és zenétlen temetések,
Züllött úrfiak züllött gyászpompája.
Ledűlnek nyirkos síri ágyba mind,
S én gyásztalan közönnyel tovább lépek,
Miért tünődnék értük visszafájva?
Üres fickók voltak, mihaszna társak,
A szívem vérét itták, és ha éj lett,
Duhajkodtak, hencegtek, fogadkoztak,
És ők is csak gyürötten keltek másnap,
Sóhajtoztak: hogy így-úgy, fáj az élet
Henyéltek, tespedtek, semmit se hoztak.
És őbelőlük sem lett semmi sem -
Az egyiket pedig soká szerettem,
Hazudta: ő az a táltos-királyfi,
Ki hipp-hopp, egyszer majd kiküzd nekem
Egy szép királylányt, hősi küzdelemben -
Becsapott ő is, elfáradtam várni.
És most már nincsen vágyam. - Hajnalonta,
Ha hazavet a robot, összetörve,
Nem ülök álmodozni, magam csalni.
Feleség, pénz, Páris, - sok drága gyolcsa
A létnek, tudom, már sohse kötöz be,
Sebaj, így is csak meg lehet majd halni.
1913
Tóth Árpád - TÁRCÁMBAN EGY KÉP (Beküldő: VENDÉG)
2015-08-29 06:46:38
Mért jó: meleg szemedbe nézni hosszan?
Mért jó: meleg kis kebeledre búni?
Mért jó: meleg, telt combodtól reszketni?
Mily jó is: elfáradtan öledbe ereszkedni,
Mily jó: langy lehelléssel gyenge bőrödre fúni,
Érezni kicsi térded, amint borzongva moccan.
E két sóvár, égő szem végigragyogja vállad,
Ó, mint két nyomorú és félénk tolvajlámpás,
Mely csak téged kutat éjben, magányban s búban.
Gyengén szorító kerek koszorúban
Ez a két ölelő kar be itt maradna nálad,
Te édes és puha, te illatos és pompás.
Mily furcsa, hogy nekem most tőled el kell mennem,
Mily furcsa, hogy az utcán majd szivarozva lépek,
S lekötnek majd ügyek, gondok és emberek.
S csak úgy viszlek szivemben, mint tárcámban egy képet,
Mit futó pillanatra s csak nagyritkán lehet,
Hogy megcsókoljam én, titokban elővennem.
1912
Tóth Árpád - TÉLI VERŐFÉNY (Beküldő: VENDÉG)
2015-08-29 06:46:12
Mit ablakom körülfog vén kerettel,
Megfrissül most az únt, szomoru táj,
Víg napsugár pingál aranyecsettel
Az ócska képen és restaurál:
A régi Mester megkopott müvét
Ragyogni szítja most az új lazúr,
E vén világba zárt örök szivét
Feldobogtatja nékem most az Úr.
Egy ócska házon a rőt téglakémény
Most ég felé bíbor kedvvel feszül,
Az égbe szökken víg erotikával,
S az édes levegőbe idvezül.
A lanka dombok telt, kerek vonalja
Kigömbölyül szelíden a leples, tiszta hóra,
Hűs paplana alatt a dús föld, mélyen alva,
Most szívja kebleit tán duzzadóra.
Jó volna a mezőkre futni mostan,
Ugy-e szivem, bánat beteg bolondja?
Torkomból, melyből vér hördült pirossan,
Hurrák skárlát szökőkútja bugyogna.
Két fáradt, bús karom a ragyogásba fúrnám:
E két karon, mely az égbe ivel,
E két feszülő, lüktető csatornán
A boldog magasságba folyni fel!
Csitt! megvakult a fény, oda a részeg percek,
Sötét lett a szobám, csönd, alkonyi ború,
Szivem körül zsebórám hallom: tünődve perceg,
Vagy tán szivembe bent a bú, a régi szú?
Fázom s lomhán megűlök a kályha mellé bújtan,
Hát ma se sikerültél: szent életöröm?
Sírnék, s ökölbe görbül tehetetlen az ujjam,
S tenyerem húsát vájja a kínlódó köröm.
1912