Szerelmes versek

  • Sorrend:
  • Szerelmes versek / oldal:
(saját vers) - Én csak (Beküldő: RÉKA)
2015-10-30 09:21:03
Én csak szerető
Páromat
kell nekem!
Imádom!
(saját vers)
(saját vers) - Szívem (Beküldő: RÉKA)
2015-10-30 09:20:37
Szívem,
én szeretlek
örökre
Téged!
(saját vers)
(saját vers) - Szeretetben (Beküldő: VENDÉG)
2015-10-30 09:19:49
Szeretetben
élni
boldogság!
(saját vers)
(saját vers) - Mosolyog (Beküldő: VENDÉG)
2015-10-30 09:19:26
Mosolyog
megnyugtató biztonságot
ad nekem!
(saját vers)
(saját vers) - Ölelésed (Beküldő: VENDÉG)
2015-10-30 09:18:50
Ölelésed
boldoggá
tesz!!!
(saját vers)
(saját vers) - Szerető (Beküldő: VENDÉG)
2015-10-30 09:18:28
Szerető
simogatásod
gyógyító!
(saját vers)
(saját vers) - Köszönöm (Beküldő: VENDÉG)
2015-10-30 09:17:59
Köszönöm Neked
a boldog,
békés életet!
(saját vers)
(saját vers) - Ma (Beküldő: VENDÉG)
2015-10-30 09:17:32
Ma is találkozok
veled Szívem,
imádlak!
(saját vers)
(saját vers) - ÉN (Beküldő: VENDÉG)
2015-10-30 09:17:05
ÉN imádom és
szeretem
örökre
Szívemet!
(saját vers)
(saját vers) - Fogjuk (Beküldő: VENDÉG)
2015-10-30 09:16:38
Fogjuk erősen
egymás
kezét örökre!
(saját vers)
(saját vers) - Magányos (Beküldő: VENDÉG)
2015-10-30 09:16:08
Magányos vagyok,
várom az igazit
és szeretetre!
(saját vers)
(saját vers) - Nélküled (Beküldő: VENDÉG)
2015-10-30 09:15:18
Nélküled magányos
lennék
Szívem!
(saját vers)
(saját vers) - Lényeg boldoggá (Beküldő: VENDÉG)
2015-10-30 09:14:50
Lényeg boldoggá
teszi
életemet!
(saját vers)
(saját vers) - Édes Szívem (Beküldő: VENDÉG)
2015-10-30 09:14:24
Édes Szívem,
imádlak
Téged!
(saját vers)
Reményik Sándor - Föld (Beküldő: VENDÉG)
2015-10-30 09:13:49
Alkonybanyúló, fekete szántás,
Őstelevény Te, szomorú barázdás,
Ki rejted, őrzöd a jövő életet:
Szenteltessék meg Föld, a Te neved.
Szenteltessék meg a Te neved, Föld,
Akiben minden új alakot ölt.
Nyugalomba fordul a szív, az árva,
Kalászba a mag, a halott virágba.
Ki felszívod az esőt, harmatot,
S ajándokul a tengernek adod,
Ki kebled sziklabordái alatt
Fakasztasz zúgó, szent folyamokat.
Kinek szívébe vágyón ereget
Az óriásfa örök gyökeret,
Az emberfecskék fészkét aki tartod,
S tűröd, hogy megtiporják tisztes arcod.
Mint anyához a tékozló fiút,
Hozzád hoz vissza minket minden út,
Szemünk, habár a fény tengerét issza,
Lecsukódni csak hozzád kerül vissza.
Ha Ikarosnak szárnya eltörött,
Te adsz neki még álmot, örömöt,
Rögöt, munkálni arccal napkeletnek,
S göröngyöt, amit majd utána vetnek.
Reményik Sándor - Az utolsó barát (Beküldő: VENDÉG)
2015-10-30 09:13:25
Egy pirosruhás kisleány:
Az Alkony fogja kezemet,
Mellettem lépked szótalan,
A mély erdőn át úgy vezet.
Megyünk, megyünk, távol-közel
Embertelen, nagy béke van,
A kislány megrezzenne, ha
Szívem dobbanna hangosan.
Mögöttem lelkem lombja hull,
Mindennap egy hűtlen levél:
Barátok - álmok - nagyhamar
Itt lesz a pusztaság s a tél.
Semerre út, semerre cél,
Aki nem vetett: nem arat, -
Istenhozzátok cimborák! -
De ez a gyermek hű marad.
Ahányszor betérek ide,
A sűrűből elém kilép
A pirosruhás kisleány:
Más-más keretből örök kép.
Lágyan megfogja kezemet
S szívemben elcsittul a kín,
Megyünk, míg sápad köntöse
S lesz bíborszínből rózsaszín.
A lelkem kisleánya ez,
Múlhatlanul a lelkemé,
Kézenfogva, szép csöndesen,
Egyűtt megyünk az éj elé.
Reményik Sándor - Vágy (Beküldő: VENDÉG)
2015-10-30 09:13:00
Szeretnék úgy belédsimulni
Természet - mint egy falevél,
Mint egy fűszál, mely egyformán nyugodt,
Ha harmat száll rá, s ha rá száll a dér.
Szeretnék úgy belédsimulni,
Mint egy elvesző árnyalat
Az alkony ezerszínű tengerén,
Szeretném fölszívni az árnyakat,
S magamat tőlük fölszívatni én.
Szeretnék úgy belédsimulni
Természet - mint egy lehelet,
Mint szél fuvalma, mely alig-alig
Borzolja fel az alvó vizeket,
Szeretnék úgy belédsimulni,
Mint egy tétova napsugár,
Mely jár az erdő sűrű rejtekén,
És nem keres és nem talál,
Szeretnék úgy belédsimulni
Természet - mint egy tűnő napsugár.
(S szeretném, ha mellettem elmenet,
Valaki szólna:
"Nézd, már itt az ősz,
Sárgulnak lassacskán a levelek."
És nem ismerné meg a levelet.
És szeretném, ha rajtfelejtené
Valaki a szemét az alkonyégen,
S szólna: "ezerszínű az alkonyat,
Így láttuk ezt valaha, - vele - régen."
És nem sejtené, hogy egy árnyalat
Az esti színek közt én vagyok éppen.
És szeretném, ha jönne valaki
Az erdő rejtekébe
És szólna, "nini, milyen különös:
A nap e mély homályban is ragyog."
És nem tudná, hogy az is én vagyok.)
Szeretnék úgy hozzádsimulni
Természet - mint a vén moha
A fák északos oldalán,
S nem lenni hozzád hűtelen soha.
Szeretnék úgy belédsimulni,
Mint tücsök hangja holdas éjeken,
S szeretném, ha valaki elborongna
Rajtam, mint multból zengő éneken.
S szeretnék úgy vegyülni el beléd,
Természet - mint a síri por,
Mit ezeréves hantokról a szél
Nagy-messzi tengerpartokra sodor.
Ott játszana velem egy kisgyerek,
Kicsiny kezén futnék fel és alá,
S e port, mely egyensúlyát nem leli:
Egy percig egyensúlyban tartaná.
Reményik Sándor - Mi mindíg búcsuzunk (Beküldő: VENDÉG)
2015-10-30 09:12:23
Mondom néktek: mi mindíg búcsuzunk.
Az éjtől reggel, a nappaltól este,
A színektől, ha szürke por belepte,
A csöndtől, mikor hang zavarta fel,
A hangtól, mikor csendbe halkul el,
Minden szótól, amit kimond a szánk,
Minden mosolytól, mely sugárzott ránk,
Minden sebtől, mely fájt és égetett,
Minden képtől, mely belénk mélyedett,
Az álmainktól, mik nem teljesültek,
A lángjainktól, mik lassan kihűltek,
A tűnő tájtól, mit vonatról láttunk,
A kemény rögtől, min megállt a lábunk.
Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz,
Mert minden csönd más, - minden könny, - vigasz,
Elfut a perc, az örök Idő várja,
Lelkünk, mint fehér kendő, leng utána,
Sokszor könnyünk se hull, szívünk se fáj.
Hidegen hagy az elhagyott táj, -
Hogy eltemettük: róla nem tudunk.
És mégis mondom néktek:
Valamitől mi mindíg búcsuzunk.
Reményik Sándor - Tőlem... (Beküldő: VENDÉG)
2015-10-30 09:11:57
Tőlem szerelmes dalt ne várjatok,
Én rajtam megfogant egy furcsa átok,
Ábrándos húrja nincs a hegedűmnek
És senkinek sem adok szerenádot.
Epedve búgó vágyak poétája
Én nem vagyok. Ne kelljek senkinek!
Nem trubadúrnak jöttem én ide
S nem küldtek engem rózsaligetek.
Az éj s a köd küldötte vagyok én,
A szakadékok üzennek egymásnak
Velem. És köt a kietlen parancs:
Magánosan az utak szélén álljak!
Hogy álljak, mint egy pusztai kereszt!
Hogy álljak, mint egy bús Memento Mori!
Hivatásom: az örök fájdalom
Ércbetűit az ős-gránitba róni.
Hogy járjam a lét tarolt erdejét,
És versenyt süvítsek a szabad széllel!
S egykor, ha minden dalom elapadt,
Hárfámat a sziklákon zúzzam széjjel!
Reményik Sándor - Márványtömb (Beküldő: VENDÉG)
2015-10-30 09:11:33
Áll formátlanul, faragatlanul:
Nyers, puszta kőtömb, szikla-hatalom,
A művésszel áll szemközt zordonul,
Ki tépelődik már az Alakon.
A felszikrázó márványereken
Sivár, kietlen dac vonaglik át,
A kő, s a lélek perbeszállni kész:
Vajjon ki nyeri meg ezt a csatát?
A művész büszke homloka mögött
Bontakozik fénylőn egy istenarc,
A természet, az ős márvány tagad:
Ember, minek az egetvívó harc?
A véső cseng és döng a kalapács,
A márvány tűr és konokul kacag,
Egy elhibázott mozdulat csupán,
S a formán újra úr az ősanyag.
A véső cseng és döng a kalapács,
Tán - évekig - míg elkészül vele,
Talán a márvány istenarcot ölt,
Talán a művész elpusztul bele.