Szerelmes versek

  • Sorrend:
  • Szerelmes versek / oldal:
Tóth Árpád - HOLDTALAN ÉJEN... (Beküldő: VENDÉG)
2015-09-23 10:19:41
Holdtalan éjen tompa derengés...
Holdtalan és messzi, messzi táj,
Mely úgy nyúlik a...
1914
Tóth Árpád - AZ IFJÚSÁGON IMMÁR... (Beküldő: VENDÉG)
2015-09-23 10:19:00
Az ifjúságon immár túljutottam,
Napjaim lejtése már nem szilaj,
Már nem zuhog, mint vad víz, áll nyugodtan
És simán, mint a hűvös, bús olaj.
Ó, bús olaj, kit szűrtek fájó prések,
Lelkem olaja.......eség,
Megkenni véled a vén szenvedések
Sajgó hegét...
1914
Tóth Árpád - MIÉRT JUT ESZEMBE OLYKOR... (Beküldő: VENDÉG)
2015-09-23 10:18:38
Miért jut eszembe olykor
Miért kisért gyakorta zsúfolt aranyozású
Fülledt pompáju vágy:
1914
Tóth Árpád - Ó, HOSSZÚ ÉJEK... (Beküldő: VENDÉG)
2015-09-23 10:18:19
Ó, hosszú éjek,
Setét ruhájú,
Ólom csuhájú,
Vánszorgó percek,
Száz árva herceg,
Elátkozottak
Ó, éji órák
1914
Tóth Árpád - Ó, LANKADÓ BŰBÁJÚ ALKONYOK... (Beküldő: VENDÉG)
2015-09-23 10:17:17
Ó, lankadó bűbájú alkonyok,
Fáradt természet méla esti csendje,
Arany sugárral ázó langy homok,
Oldalt hajló kalászok... rendje...
1913
Tóth Árpád - A NAP VÖRÖS ARANYBAN... (Beküldő: VENDÉG)
2015-09-23 10:14:26
A nap vörös aranyban, gőggel alkonyul,
Körül a felhők hódolata gyúl,
De fellebb
Lomhább, búsabb s fenségesebb
A felleg.
Feldördül a zivatar
Isten búsongó szólóéneke,
S száll az édes, ájult mezőkre, és fanyar
Fensége zúg: a sok fehér virág
Hisztériásan reszket, összebúj.
A boglárkák kecses, zöld szárain
A szirom beteg, kénsárga láng...
1913
Tóth Árpád - Ó, ÉJSZAKA!... (Beküldő: VENDÉG)
2015-09-23 10:14:06
Ó, Éjszaka! álmos
Eső veri búsan a ház fedelét,
S az udvaron a cserepes virágok
Mind meghaltak s egyedül maradtak.
1913
Tóth Árpád - A FÉNYES LÉG MÁR... (Beküldő: VENDÉG)
2015-09-23 10:13:38
A fényes lég már halkan elborult,
Arany tüzét beszállja esti pernye, szürke hamv,
Már kétesen világol át a fák között a sárga út,
Nagy, megvonagló test, mely hosszan elzuhant,
A fák fölötte megmeredve állanak,
Nagy lombhajuk bomlott csomókban, fénytelen,
S a síkos égen lomha súllyal száll a nap,
Elejtve mintegy s esve-esve nagy-reménytelen...
Ó, érzed-é, e néma órán, ember...
A dolgok setét tengerén kicsiny sziget,
Megengesztelődve..............
A gyász edénye lesz most csordultig telt szived...
1912
Tóth Árpád - Ó, ÉDES NAPSÜTÉS!... (Beküldő: VENDÉG)
2015-09-23 10:13:12
Ó, édes napsütés! felém ragyogva fordul
A sok-sok bús dolog s a sok bús szürke hely,
Megannyi drága serleg, szinültig telt kehely,
Melyből a habzó, dús fény részeg bőséggel csordul -
És részegít a látás, szeszéllyel kitalált
Eszmék tánca agyamban bódult karnevált rendez,
És csak iszom a fényt... szomjas, szegény szememhez
Emelem az ömlő fény egyetlen italát...
1912
Tóth Árpád - KIALVÓ KRÁTERT... (Beküldő: VENDÉG)
2015-09-23 10:12:50
Kialvó krátert látott s csendes árkot,
Kis faluban, melyen kis híd feszűl át,
S mint ócska rím tér meg a régi nagy vágy,
S a szobalányok válla s mozgóképek
Szép tájai, miket ifjonti szemmel
Élveztél s szívtál olcsó lámpalángnál
Otthon, s hívott az ágy és a halálvágy,
S csak ültél, és az asztalon szelíden
Összebújt tenyereid közül halkan
S fehéren nőtt a bánat lápvirága...
1910
Tóth Árpád - Ó, FONTAINE LUMINEUSE! (Beküldő: VENDÉG)
2015-09-23 10:12:21
Ó, fontaine lumineuse! minőt az orfeumban
Láttam nem egyszer én, és mindig fáj szivem,
Ültem az emberek közt, és szivaroztam búsan,
És nem törődött vélem senkisem -
Nők drágafényü válla derengett messzi páholy
Mélyén -, s a szinpadon zengett a csodakút,
Egy szökkenő sugár vérző oszlopba nyúlt,
Majd kék esőbe bomlott, mely sír, amíg aláfoly...
1910
Tóth Árpád - ALEXI, HAJTS... (Beküldő: VENDÉG)
2015-09-23 10:11:57
Alexi, hajts, hallod-e? hajts!
Oly rémítőket ne sóhajts!
Én meghiszem, hogy Riga fáj,
Szívedben a bús, honi táj,
A hagymaforma sok torony,
Halak a hűs sikátoron...

1908
Tóth Árpád - AKÁR EGY BÚS KAMASZ... (Beküldő: VENDÉG)
2015-09-23 10:11:26
Akár egy bús kamasz, ki csendes éjszakán
Holdfényes ablakot néz, s lágy, nyári dalt dalol...
Majd nő a nyári éjek csillagos, langyos csendje,
Könnyű csipkéket s lenge selymeket
Láthatni majd a nagy kirakatokban,
És bús suhancok bámulnak merengve
Holdfényes, csipkepárnás ablakokra.
A hallgatag, szűk udvaron...
1908
Tóth Árpád - ILLATLAVINÁK ALATT (Beküldő: VENDÉG)
2015-09-23 10:10:37
Augusztus. Alkonyat. Körül
Ájultan piheg a világ.
A hegyekről most omlanak
A nyári illatlavinák.
Jaj, mi is ez? Szívem alatt
Mint a turista-menhelyen
Szöges cipőjű vándorok:
Vágyak topognak hirtelen.
Kalandra kúsznának, pedig
A jaj, csak egyszer járható
Utat a büszke ormokon
Nekik befútta már a hó.
S mégis, ők mennek újra, ma
Felbomlik minden fegyelem;
Szívem, vén menhely, hasztalan
Zárná őket, nincs kegyelem.
Még egyszer édes, hajdani
Színekben felgyúl a világ,
S rám rogynak, s eltemetnek a
Halálos illatlavinák.
1927
Tóth Árpád - SZOMORÚSÁG ANTEUSA (Beküldő: VENDÉG)
2015-09-23 10:10:07
Miért van az, hogy nékem az öröm
Örök, kemény harc és keserves próba?
Belészakad a szív, fog és köröm,
S ha győzök, azt is fél-elájulóba'
Érzem csupán, visszalankadva már,
Hol süppedő ölébe vár
Fekete, tág
Szomoruság!
És sírva érzem:
Csak akkor élek, ha vérzem:
Jaj, ferde, bús
Holt Anteus,
Kit a kemény, víg Herkules
Egy percre felkapott öles
Karjaiba, megfojtott és elejtett -
S most zúgott kéjjel ébredek a rejtett
Vak, vak rögön,
Mely örököm...
Vajon milyen lesz, majd ha végül,
Utolsó menedékül
E zűrös lét után a jó Nihíl
Kapuja nyíl?
Ha nem kell senki már, és senkinek se kellek,
S testem eloszlik,
És lelkem is szelíden véle foszlik,
Mint egy bolondos áprilisi felleg,
Mely sírt sokat -
Mit tartogat
Akkor a végső pillanat?
Látom majd Isten távoli szemében
Megcsillanni egy legördülő fényben
Szomorúságomat?

1927
Tóth Árpád - A HOLD LECKÉJE (Beküldő: VENDÉG)
2015-09-23 10:09:20
Az ám! holdtölte újra!
A Hold a fák felett
Pofáját telifújja,
Incselkedik veled.
S az ócska szemfényvesztés
Addig csal és ragyog,
Míg újra hatni kezd, és
Közönyöd elhagyod.
Autó vesz föl - varázsból
Kovácsolt kék fogat -
S a bánatos garázsból,
A Földről, elragad.
Ki voltál? - elfelejted,
S mosollyal, réveteg,
Még őket is elejted,
A súlyos éveket!
Így szállsz a végtelenben,
Körötted semmi más,
Csak boldog égi csendben
Az irrealitás...
Míg egyszer, jaj, feleszmélsz,
És tágranyílt szemed
A roppant Hold veresréz
Korongjára mered:
Milyen csúf, vén pojáca!
Az ég sátra előtt
Miriád éve játssza
A vidám kócnyelőt.
Az arca csupa festék,
Ám jól látni, hogy a
Torz kráterek kiverték,
Mint cigányt a ragya.
Hát mért ágál? Mi végett?
Vagy mindegy már neki?
Nincsenek a kiégett
Szívnek kérdései?
Robotból - ez a sorsa -
Varázst és fényt csinál,
Mindegy, hogy bent mogorva
Jég tölti, ős homály.
Ragyogni mindhalálig -
Egy titkos hatalom
Így szabta. Majd elválik:
Lesz, nem lesz jutalom?
... Hogy eltörpül emellett
Bús, csöppnyi életed!
És lassan elröstelled
Kicsordult könnyedet.
1927
Tóth Árpád - EZ A NAP IS (Beküldő: VENDÉG)
2015-09-23 10:08:34
Ez a nap is,
Mint a többi.
Elmúlt. Vége.
Ez az est is,
Mint a többi.
Eljött. Béke.
Szerény béke,
De hálával
Veszem ezt is,
Jó pihenni,
Ha az ember
Csatát veszt is.
Furcsa béke:
Hallgat, talpig
Feketében,
Mint egy titkos
Esti virág,
Mely az ében
Alkonyatban
Nem egyéb, csak
Néma illat,
Mit az ember
Behunyt szemmel
Mélyre szívhat,
Elmosódva,
Álmosodva
Nem keresve,
Milyen lehet
Az illatnak
Szirom-teste:
Szép virág-e,
Mint az ifjú,
Mint a pőre
Rózsabimbók
Hajnalszínű,
Gyenge bőre,
Vagy csak fáradt,
Régi rózsa,
Mely reggelre
Széthull némán,
Föld porával
Elkeverve?
1927
Tóth Árpád - ELEJTETTED A NAPOT (Beküldő: VENDÉG)
2015-09-23 10:07:52
Rád gondoltam délután,
Fönn az arany nap sütött,
S lehunyt szemhéjaimon
Rózsaszínnel átütött.
Fáradt arcom szeliden
Tüzesítette a fény,
S szemlehunyva a szokott
Utazásra vártam én,
Arra, mikor - halk hajó
Titokzatos tengeren -
Fekvőszékem útrakél,
S lázam sodrán ring velem
Felelőtlen, gyönyörű
Fantázia-tájakig,
Ahol romló életem
Némely bús álma lakik:
Mindaz, ami sohse lesz,
Mindaz, ami sohse volt -
Így indultam ma is el,
Húnyt szemekkel, mint a holt,
Álmodozni: életet.
És úgy hajlott rám a nap,
Mintha pilláimra a
Rózsaszínű parazsat
Az a szent fény ejtené,
Mit még ott látott a szem
Isten-atyja kebelén,
S melyre szomjas szüntelen.
És egyszerre úgy esett,
Telin, forrón, hirtelen
Rád gondoltam s arra, hogy
Messze vagy, és jaj nekem.
És megriadt szemeim
Felpattantak: a hegyek
Csúcsain már pirosan
Búsultak a fellegek.
És egy furcsa vízió
Vad erővel elkapott.
Úgy éreztem: kezeid
Tartották ma a napot.
Azért volt oly különös,
Minden fénynél édesebb,
És én ezt csak most tudom,
Amikor már este lett,
Mikor kezed fáradtan
Elejti már a napot,
S szívemben is csöndesen
Elhallgatnak a dalok.
1927
Tóth Árpád - A FÖLD ALATT (Beküldő: VENDÉG)
2015-09-23 10:06:32
Fénytelen élet. Egyre többször
Fog el a dermedt hangulat,
Hogy tán nem is a földön élünk
Mi már, hanem a föld alatt.
Egy összedőlt, fekete tájon,
Melyet egyszer a vad idő
Iszonyú mélységekbe rázott,
S azóta egyre süllyedő.
Veszett katasztrófák suhognak,
Bús vizek, tornyos lángvihar,
S az ördög húz le kebelére
Lassú, kéjes karjaival.
Csúnya árnyak közt tétovázunk:
Arcuk fakó, ijedt, üres -
Emberek: csak a szemük izzik
S betegen egy kis fényt keres.
Mindegy, mit: nőstény testek hamvát,
Rőt aranyak lidérctüzét,
Ám szurkos, fortyogó sötétben
Loccsan a küzdők agya szét.
Egymás nyakába mart körömmel
- Ájult rabok, vak zsarnokok -
Fojtottan és árván lihegnek,
S a világ süllyed és zokog.
Csak olykor állunk meg riadtan,
Bús, idegesen felkapott
Fejjel, ha mégis észrevesszük
Váratlan a távol napot,
Mely égi-könnyen és közönnyel,
Kényes isteni fénymadár,
Mind ritkábban húz el fölöttünk,
S egyszer tán végleg tovaszáll.

1927
Tóth Árpád - AMÍG A CSÓKOT MEGTALÁLTAM (Beküldő: VENDÉG)
2015-09-23 10:06:05
Forró és száraz volt az este,
Zengő üvegből volt a teste,
S a törleszkedő, illatos fák
Lágy lombja csupa villamosság.
Ideges, szikrás alkonyatban
Állottam ifjan és riadtan.
És hallgattam, mintha zuhogva
Valami vak malom zokogna.
Égő agyam alatt a mélyben
A szívem zakatolt az éjben.
A vérem titokzatos árja
Hajtotta bennem muzsikára
A vágyakat, forgatva resten.
...Ó, mennyi álom, fény meg isten
Dalolt és lüktetett át rajtam!
És közben száraz lett az ajkam,
Forró és száraz, mint az este,
S a megváltás csókját kereste...
Futottam, félaléltra váltan,
Amíg a csókot megtaláltam,
Az első nyirkos, hűvös ajkat
Az első bús férfi-nyugalmat,
Az első csöndes, árva szennyet,
S könnyes szemem fölött a mennyet.
1927