Szerelmes versek

  • Sorrend:
  • Szerelmes versek / oldal:
(saját vers) - Gyere (Beküldő: mama)
2015-09-10 10:05:18
Gyere,szeress
Picikém!
Én imádlak!
(saját vers)
(saját vers) - Most (Beküldő: mama)
2015-09-10 10:04:51
Most várlak Téged
Picim
hozzám!
(saját vers)
(saját vers) - Szép volt (Beküldő: mama)
2015-09-10 10:03:50
Szép volt,amikor
megcsókoltál,
imádlak!
(saját vers)
(saját vers) - Nem f (Beküldő: mama)
2015-09-10 10:03:29
Nem felejtem el
amikor
együtt szeretünk!
(saját vers)
(saját vers) - Soha (Beküldő: mama)
2015-09-10 10:03:01
Soha nem veszítünk
el örökre
egymástól!
(saját vers)
(saját vers) - Csod (Beküldő: mama)
2015-09-10 10:02:43
Csodás volt a
mi szerelmünk!
Édesem!
(saját vers)
Ady Endre: - ELBOCSÁTÓ, SZÉP ÜZENET (Beküldő: VENDÉG)
2015-09-10 10:01:51
Törjön százegyszer százszor-tört varázs:
Hát elbocsátlak még egyszer, utólszor,
Ha hitted, hogy még mindig tartalak
S hitted, hogy kell még elbocsáttatás.
Százszor-sujtottan dobom, ím, feléd
Feledésemnek gazdag úr-palástját.
Vedd magadra, mert lesz még hidegebb is,
Vedd magadra, mert sajnálom magunkat,
Egyenlőtlen harc nagy szégyeniért,
Alázásodért, nem tudom, miért,
Szóval már téged, csak téged sajnállak.
Milyen régen és titkosan így volt már:
Sorsod szépítni hányszor adatott
Ámító kegyből, szépek szépiért
Forrott és küldött, ékes Léda-zsoltár.
Sohase kaptam, el hát sohse vettem:
Átadtam néked szépen ál-hitét
Csókoknak, kik mással csattantanak
S szerelmeket, kiket mással szerettem:
És köszönök ma annyi ölelést,
Ám köszönök mégis annyi volt-Lédát,
Amennyit férfi megköszönni tud,
Mikor egy unott, régi csókon lép át.
És milyen régen nem kutattalak
Fövényes multban, zavaros jelenben
S már jövőd kicsiny s asszonyos rab-útján
Milyen régen elbúcsuztattalak.
Milyen régen csupán azt keresem,
Hogy szép énemből valamid maradjon,
Én csodás, verses rádfogásaimból
S biztasd magad árván, szerelmesen,
Hogy te is voltál, nemcsak az, aki
Nem bírt magának mindent vallani
S ráaggatott díszeiből egy nőre.
Büszke mellemről, ki nagy, telhetetlen,
Akartam látni szép hullásodat
S nem elhagyott némber kis bosszuját,
Ki áll dühödten bosszu-hímmel lesben,
Nem kevés, szegény magad csúfolását,
Hisz rajtad van krőzusságom nyoma
S hozzám tartozni lehetett hited,
Kinek mulását nem szabad, hogy lássák,
Kinek én úgy adtam az ölelést,
Hogy neki is öröme teljék benne,
Ki előttem kis kérdőjel vala
S csak a jöttömmel lett beteljesedve.
Lezörögsz-e, mint rég-hervadt virág
Rég-pihenő imakönyvből kihullva,
Vagy futkározva rongyig-cipeled
Vett nimbuszod, e zsarnok, bús igát
S, mely végre méltó nőjéért rebeg,
Magamimádó önmagam imáját?
Kérem a Sorsot, sorsod kérje meg,
Csillag-sorsomba ne véljen fonódni
S mindegy, mi nyel el, ár avagy salak:
Általam vagy, mert meg én láttalak
S régen nem vagy, mert már régen nem látlak.
Ady Endre: - HOLNAPRA GYÓGYULÓ BÁNAT (Beküldő: VENDÉG)
2015-09-10 10:01:16
Megfúl a leggyönyörűbb kedv is
Hátán a vén Sors-lépnek,
Melyre ostoba madarakként
Ragasztóan szállat az Élet.
Óh, Végzet véges szörnyüsége,
Óh, Élet, röndes, dőre,
Mért nem figyelsz szemmel, vas-markkal
A gyenge, tétova Időre?
Óh, örökös, zárt határosság,
Dalos húr, mely elpattan.
Hát nem lehet semmikép élni
Tágabban, mindig, szabadabban?
Utálatos, befejező Vég,
Rút pontja az Istennek,
Mért nem tarthat minden örökké
S a dolgok néha mért pihennek?
Hát miért van befejeződés
S szünése délceg vágynak,
Születésekor halált mért hord
Minden dicső, szép megkivánat?
Hát miért nem teljesedünk be
Tengeres folyók módján,
Kacagva tele kacagással
Trombiták buta lefuvóján?
Bús csömöre a Szerelemnek
S feneke a pohárnak,
Óh, miért is van, miért is van
Már-holnapra gyógyuló bánat?
Ady Endre: - HAJH, ÉLET, HAJH (Beküldő: VENDÉG)
2015-09-10 10:00:19
Hajh, Élet, hajh,
Kinek a köntösöd éget,
Hajh, Élet, hajh,
Te, aki ismersz, rázol is,
Kacagj most egyszer egy nagyot:
Nekem kivánnak
Csúnya véget.
Hajh, Élet, hajh,
Te tudod nálamnál jobban,
Hajh, Élet, hajh,
Hogy összeszűrtük a levet
S fogtam legvadabb paripád
S nyargalásztunk
S ma is dobban.
Hajh, Élet, hajh,
Minden út, amerre járunk,
Hajh, Élet, hajh,
Én nem akartam feledet:
Ten-egészedet vívtam én,
Egész javunkat,
Egész kárunk.
Hajh, Élet, hajh,
Kinek a köntösöd éget,
Hajh, Élet, hajh,
Ki szereted vak hivedet,
Kacagj most egyszer egy nagyot:
Nekem jósolnak
Csunya véget.
Ady Endre: - TILTAKOZNI ÉS AKARNI (Beküldő: VENDÉG)
2015-09-10 09:59:48
Hajh, megmaradni nagy betegnek,
Sírba-rugandó idegennek,
De élni, de élni.
Barbárból, úrból nyűvé válni,
Igaziból lenni akármi,
De élni, de élni.
Nem bánni immár semmit-semmit
S nótáink bár rossz kölykök zengik,
De élni, de élni.
Ijesztgessenek a Jövővel,
Ijedjek meg lehajtott fővel,
De élni, de élni.
És gunnyasztva és meghajolva,
Mintha tavasz sohse lett volna,
De élni, de élni.
De tiltakozni és akarni,
De, jaj, még most, most meg nem halni,
De élni, de élni.
Ady Endre: - A VISSZAJÁRÓ MÁJUSOK (Beküldő: VENDÉG)
2015-09-10 09:59:22
Minden úgy igaz, ahogy régen:
Vannak visszajáró Májusok
A Sohsem-Nyugvás szent nevében.
Rózsás köd az agyunkra úgy száll
S úgy fűt a megvadulás heve,
Mint a régi, szent kamasz-jussnál.
Olyanok s még szebbek a tervek,
Mint diák-vágyak bús korán,
Ám telt-begyübbek a szerelmek.
Mert a Májusok visszajárnak
S nem ifjú vágyé való ízük,
De ki túl van laktán a Nyárnak.
Várnai Zseni: - Belebámultam a Napba... (Beküldő: VENDÉG)
2015-09-10 09:58:48
Szerelmemnek nem volt még arca,
és teste sem, csak, mint egy álom,
ködként gomolygott körülöttem
valóság, és mesehatáron.
Szebb volt, mint minden földi férfi,
nagyobb, különb, titokkal teljes,
sokszor szálló felhőben véltem
meglátni őt, mint egy szerelmes.


Láttam márványban egy vonását,
talán Phidias remekében,
szemének zöldjét megtaláltam
egyszer, mikor tengerbe néztem,
s aranyszín, barna, karcsú teste
villant elém egy pillanatra,
mikor káprázva, elvakultan
belebámultam a napba.

Kerestelek, örök szerelmem:
földön, vízen, és csillagokban,
parányi részed láttam olykor,
s éreztelek az illatokban,
miket réti füvek lehelnek,
csodáltalak vad ifjúságban,
s erőd bilincsként babonázott,
mikor egyszer párducot láttam.


Azután mégis megszülettél.
Életre keltél, mint a márvány
az alkotó művész kezéből,
élő szobor, földi szivárvány,
fényből, erőből ötvözötten
megszülettél, mint képzeletben
álmodtalak, egyetlen férfi:
gyerekem, nagy örök, szerelmem!
Várnai Zseni: - MA FÖLRIADTAM ÉJSZAKA (Beküldő: VENDÉG)
2015-09-10 09:58:16
Ma fölriadtam éjszaka,
s nem tudtam elaludni,
egyszerre elkapott a vágy:
csak futni, messze futni,
hiszen mindkettő messze van,
aki szívemnek drága,
jaj futni, futni messzire
fiam, lányom nyomába.
És elfogott a rémület:
hiába rázom rácsom,
én itt vagyok, ők messzire,
mindkettő más határon,
nem érhetem el őket én,
oly végtelen a tenger,
és Párizs egyre távolabb,
s egyre törpébb az ember.

Fiam a föld másik felén,
nem lehet oda szállnom,
nagy út az még a napnak is
átkelni fél világon.
Mikor minékünk alkonyul,
ott virrad már a hajnal,
azért, hogy nem találkozom
álmomban a fiammal.

Átkelni a nagy tengeren
a lelkem is elfárad,
- talán sohasem látom őt! -
jajdul bennem a bánat,
- lehet, hogy addig meghalok,
mire szabad lesz menni...
ó szörnyű, hosszú éjszaka,
mikor fogsz reggeledni!?

Álmatlanul gyötrődöm itt,
s a fényes holdat nézem...
Talán lányom ablakán
is így bámul be éppen,
most alszik ő és álmodik,
vagy talán ő is ébren?
Beszélj róla, Te messzi hold
szabad utas az égen!
Várnai Zseni: - Babona (Beküldő: VENDÉG)
2015-09-10 09:57:43
Ma viszketett a balszemem,
lehet, hogy öröm ér...
nem is hiszed, hogy reszketek
egy falat örömér',
már szinte babonás leszek;
jelek után kapok
s ilyen vajákos híradást
magamra olvasok.
Mert kell nekem, hogy higgyem azt,
hogy végre öröm ér,
mint szomjúzónak korty ital,
mint éhesnek kenyér,
mint rabnak egy kis napsütés,
úgy kell e hit nekem,
tenyérnyi zöld, hol vágyaim
nyáját legeltetem.

Ne mondd, kérlek, hogy babona,
nem érted, mily öröm?
remélni, hogy ma öröm ér,
ne rontsd el örömöm...
Mi legyen az? nem is tudom,
lehet, hogy valami
jó hírt fogok nagy messziről
Őróla hallani!
Várnai Zseni: - ÉVEIM (Beküldő: VENDÉG)
2015-09-10 09:57:14
Amikor negyven éves lettem,
nagyon sokalltam ezt a számot;
egy évecskét hát letagadtam,
hosszabbítván az ifjúságot.

Nem tudtam akkor, mily parázslón
ifjú, aki csak negyven éves,
s magamat csalva ragaszkodtam
ahhoz az egy ellopott évhez.
Mikor azután ötven lettem,
- de csak negyvenkilencet mondtam -,
ma már tudom, - én balga lélek,
akkor is még, mily ifjú voltam.

És egyre szörnyűbb évek jöttek:
milliók haltak, ifjan égtek...
nem számoltam már életemmel,
mindegy volt már: mióta élek.
Mindegy volt már, hogy meddig élek,
- sorsom a messzi csillagokban, -
harcoltam, írtam? árva lélek,
egy elvadult embervadonban.

Hány év repült el így fölöttem,
lehetne száz, vagy ezer év is,
volt úgy, hogy majdnem összetörtem,
aztán szívem föléledt mégis.
Élek, mint ősi tölgy az erdőn,
évgyűrűimmel megjelölve,
s lombkoronás, magas fejemmel
zúgom a dalt, - tán' mindörökre!
Várnai Zseni: - ÖREG NŐ SÓHAJT (Beküldő: VENDÉG)
2015-09-10 09:56:43
Csak addig fájt, amíg harcoltam érte,
amíg a lelkem égőn rátapadt,
s egy reggelen rájöttem, hogy hiába:
az ifjúság már tőlem elszaladt.

Lemostam minden kendőzést magamról,
hajamat sem festettem újra már,
mint vert vezér, a fegyverem leraktam,
s olyan vagyok most, mint egy téli táj.
Mint a felhőkbe nyúló hegytetőkön,
fejemen, ím, örökös hó ragyog,
így hordozom ezüstös koronámat,
és hófehéren újra szép vagyok.

E szépség más, mint volt az ifjúságé,
nincs benne tűz, és nincsen küzdelem,
magas hegycsúcsra nem csap lenti lárma,
és ez a szépség nem lesz hűtelen.
Olvasgatok, sétálok, eltűnődöm
az életen, mely szép és változó,
hullámok jönnek, mennek, elsimulnak,
így hömpölyög a nagy és mély folyó.

Lassabban járok, fűszálat se sértsek,
mert minden élet mérhetetlen kincs,
napnyugtát, holdat, csillagokat nézek,
ó, mennyi nagyság, s vége soha sincs!
Várnai Zseni: - ANYÁM (Beküldő: VENDÉG)
2015-09-10 09:56:12
A csendes éjben anyámra gondolok,
szívemben most az ő szíve dobog,
szegény özvegy volt, sokat szenvedett,
nem volt egyebe, csak a szeretet,
szájától vont meg minden falatot,
és ha mi ettünk, ő is jól lakott.
Játékot venni nem tudott nekünk,
varrással kereste a kenyerünk,
ő mesterkélt ünnepre szép babát,
levágta hozzá dús hajfonatát,
gyöngyöt fűzött, topánkát varrt neki,
hullottak rá gyöngyének könnyei.

Láttam a föld sok szép kirakatát,
de nem találtam hasonló babát,
oly tündérszépet, oly kedveset,
nem ért más hozzá, csak a szeretet. . .
a szeme kék, a haja barna volt,
s a kóc mögött picinyke szív dobolt.
Anyám elment, nem érte meg szegény,
hogy a világ forduljon tengelyén,
pedig hogy várta, várta mivelünk. . .
hogy nekünk is virradjon ünnepünk. . .
ó, most ha élne, vehetnék már neki
ruhát, cipőt, s nem kéne küzdeni.

Ó, emberek, míg él anyánk, nagyon
szeressük őt, mert elmegy egy napon,
és visszahozni többé nem lehet
az elmulasztott jó szót, tetteket,
a késő bánat mit sem ér neki,
az élőt kell szeretni, érteni.
Ma újra érzem, látom, hallom őt,
s csak ámulok, hogy mily magasra nőtt,
és újra szép és újra fiatal,
s mintha szívéből zengene a dal,
amit írok e csöndes éjszakán. . .
Még most is adsz nekem, Anyám. . . Anyám. . .
Várnai Zseni: - Álmok... (Beküldő: VENDÉG)
2015-09-10 09:55:42
Vasárnap csöndje
sutyorog köröttem.
Föl keljek?
Ne keljek?
oly messziről jöttem
az álmok ködéből,
hol szárnyaim nőttek,
és neki vágtam
az örvénylő levegőnek.

Mi mindent álmodtam!
Már szinte el feledtem,
csak úsztam a levegőben
ez maradt meg bennem,
oly könnyen repültem,
szinte testetlen voltam,
hol merre lebegtem?
Tán' éppen a holdban.
A földre lenéztem;
kék csillagot láttam,
különös álmokat
álmodom mostanában.
Várnai Zseni: - Ki a legszebb a világon? (Beküldő: VENDÉG)
2015-09-10 09:55:16
Tündöklésem szép idején
nem néztem a tükörbe én,
két kisgyerek szemefénye
volt az arcom tükörképe,
s szólt a szívem: - Édes lányom,
ki a legszebb a világon?
- Te vagy a legszebb, anyám,
hidd el nékem igazán!
- Édes fiam, mondd meg nékem:
ki a legszebb e vidéken?
- Édesanyám, Kedvesem,
nincs nálad szebb, senki sem! -
Csillagtükrön néztem arcom,
mint egy tündér királyasszony,
aki hol volt... hol nem volt...
de ez nagyon régen volt.

Fiam elment messzeségbe,
nem nézhetek a szemébe,
s másnak mondja: - Kedvesem,
nincs nálad szebb senki sem!...
Kislányomból kisasszonyka,
csillagszeme rám ragyogja,
mint egy fényes tükörkép:
- Szebb a jóság, mint a szép!
Tó tükréhez megyek s kérdem,
ki a legszebb a vidéken?...
Tó tükrét a szél kavarja,
arcom girbe-gurba rajta...
- Hamis a tó! - Futok messze,
csorba tükör a kezembe,
csorba tükör felel nékem:
- Nem az vagy már, aki régen!

Kedves, öreg Szülőanyám,
Te mondjad meg, de igazán,
elhervadtam, csúnya vagyok?
Édesanyám szeme ragyog:
- Hidd el nékem, édes lányom,
te vagy a legszebb a világon...
S ahogy szólott, könnye fénylett,
arcom benne tündérszép lett.
Várnai Zseni: - Mert messze vagy... (Beküldő: VENDÉG)
2015-09-10 09:54:48
Mert messze vagy, mert messze vagy,
Te vagy a legszebb a világon,
arcod, mint a halvány hold dereng,
s fényt harmatoz az égi tájon,
mint a hold, amelynek foltja nincs,
csak végtelen, szelíd ezüstje,
és nappal ékes rózsa vagy,
rózsa, amelyen nincsen tüske.
Mert messze vagy, mert messze vagy,
olthatatlan a szomjúságom,
hangodat, hogyha hallanám,
nem lenne több szomorúságom,
hogyha látnám szép arcodat,
le nem venném a szemem róla,
s titkon néznélek éjjel is,
álmodban, amikor nem tudsz róla

De messze vagy, de messze vagy,
mint minden, ami szép és jó volt,
talán azért, mert messze vagy,
oly naptalan, hideg az égbolt,
talán a nap téged kísér,
s vigyáz reád, hogy baj ne érjen,
mert vad viharok dúlnak ott,
amerre jársz, a messzeségben!
Sokszor álmodtam: visszatérsz,
S lehullt vágyam szárnytörötten,
nagy erők csapnak össze most,
futunk, futunk az égő körben.

E kör bezárt köröskörül.
sorsunk kezében van a kulcsa,
a vonatok, a repülők,
hajók és emberek útja.
Ha visszatérsz, ha visszatérsz,
mint fecske, ki a tavaszt hozza,
a fény is visszatér veled,
s megfordul majd az idők sodra,
a zaklatott szív elpihen,
s békén kinyit a szív virága,
ha visszatér a nap szeme
újra mosolyog a világra!