Szerelmes versek

  • Sorrend:
  • Szerelmes versek / oldal:
(saját vers) - Gyermek nélkül (Beküldő: RÉKA)
2015-09-13 10:56:26
Gyermek nélkül-
még ha szerelem is
van köztünk-
magányos az élet!
(saját vers)
(saját vers) - Nagyon (Beküldő: RÉKA)
2015-09-13 10:55:54
Nagyon fáj,
hogy még
nincs senkim
az életben!
(saját vers)
(saját vers) - Boldoggá (Beküldő: RÉKA)
2015-09-13 10:55:24
Boldoggá teszem
páromat-
így teljes
két ember
boldogsága!
(saját vers)
(saját vers) - Ég (Beküldő: RÉKA)
2015-09-13 10:54:38
Ég a szívem
Kedvesemet!
IMÁDLAK!
(saját vers)
(saját vers) - 2ember (Beküldő: RÉKA)
2015-09-13 10:54:13
2 ember
szereti egymást
ezt legszebb
érzés!
(saját vers)
(saját vers) - Hiszek a szerelemben (Beküldő: RÉKA)
2015-09-13 10:53:26
Hiszek a
szerelemben,
hűségeben!
(saját vers)
(saját vers) - Ha egyedül (Beküldő: RÉKA)
2015-09-13 10:53:04
Ha egyedül
vagyok,
félek,
hogy elvesztem
"ŐT"!
(saját vers)
(saját vers) - Fáj (Beküldő: RÉKA)
2015-09-13 10:52:24
Fáj,hogy itt hagytál,
itt maradtam
egyedül!
(saját vers)
(saját vers) - Szívünk (Beküldő: RÉKA)
2015-09-13 10:52:05
Szívünk dobbanása
a szerelem
jelzése
egymás iránt!
(saját vers)
(saját vers) - Szavak (Beküldő: RÉKA)
2015-09-13 10:51:32
Szavak,
beszéd
nélkül
is tudjuk,
hogy mit
akar a másik!
(saját vers)
(saját vers) - Kezünk (Beküldő: RÉKA)
2015-09-13 10:50:50
Kezünk érintése
szerelmet
ébreszt!
(saját vers)
(saját vers) - Egymás (Beküldő: RÉKA)
2015-09-13 10:50:17
Egymás szemére
nézve,
értjük
gondolatainkat!
(saját vers)
Tóth Árpád - Ó, VÍGASZ! (Beküldő: VENDÉG)
2015-09-13 10:49:13
Ó, Vígasz! lágy és csacska istenasszony,
Te bárki ronggyal jószívűn parázna,
Aludj már vélem is! őrjöngve rázza
Vállad kezem, s esengve hív panasz-szóm!
Emlőd közé hadd fúrom könnyes arcom,
Tán elsimul a szájam rángó ránca,
Suttogj nekem, leslek, gyáván, vigyázva,
Suttogj, suttogj, akármit! tán elalszom...
Ki ócska szókkal bús borbélylegények
kezéből a revolvert kiveszed:
Furcsa patkányok, fussanak szegények -
Nézd, sírva kérem együgyű és régi
Játékaid s kövér, langyos kezed:
Cirógass és keríts meg: élni, élni!...

1911
Tóth Árpád - ESTI VÍZIÓ (Beküldő: VENDÉG)
2015-09-13 10:48:31
Boldog isten! hát mindig így lesz már most?
Magamat én, szegény, elengedem,
S mint züllött küllők rívó tengelyen,
Átfordulnak a régi és a sáros
Búbánatok szédülő lelkemen
Monoton körforgással, újra, újra...
S ülök és bámulok a lenti útra,
A kövek alól felszakad az este,
A tikkadt tenger... enyhe, renyhe teste
Mélyülve nő, s már ablakom bezúzza,
Vak tócsákat loccsant a szegletekbe,
S lomhán lapulva árad fellebb-fellebb...
S már körülfojtogat és lassan ellep,
S a süllyedt házak lenti ablakából,
Mint halk sellők alanti hablakából,
Dal szól... tán csak egy cseléd énekelget
Pihenő órán, egykedvűn, szokásból,
De nékem most, szegény, halált izen...
S mint fulladó az örvénylő vizen,
Végiglátom egy ájult pillanatban
Az életem... s érzem: most, messze, halkan
Valaki sír... anyus sír, azt hiszem,
S tompán tünődöm: mért sírhat?... miattam?
S oly furcsa, hogy az én szemem is nedves...
És szólanék: ne sírj, anyuska kedves.
De míg csak egy szót is kimondanék,
Már úgy rémlik: igen, valaha, rég,
Akartam szólni... s elnézek a csendes
Homályba, s ott egy nagy setét kerék
Forgatja küllőit... oly furcsa, furcsa...
Monoton körforgással... újra, újra...

1911
Tóth Árpád - SZEPTEMBERI SZONETT (Beküldő: VENDÉG)
2015-09-13 10:41:28
Szeptember szép szultánja, Ősz, pompás, buja zsarnok,
Már vár a hódoló táj; a zöld és elviselt
Kaftánú bús tuja mind furcsa dervised,
Mind mélyen hajladoz, s halkan imázva mormog.
Sárga selyemben várnak a szép, hervatag ormok,
Rabnők, kiket elgyötresz, s kik engedelmesek;
S te jössz, puhán s pompázón, s gyűrűfényes kezed
Aranyos reflexétől a tiprott fű is csillog.
Ki gőggel és egykedvűn, de fénylőn s mégis áldva
Ölsz meg mindeneket, hervadás padisáhja,
Köszöntelek e szirtről, leghívebb dervised.
Hatalmas úrkezed ereszd vállamra keggyel,
S ha térdre tör hűs súlya, szólj halkan: most eredj el,
S átkos, dús ajándékul az őszi bút vigyed.
1910
Tóth Árpád - SÓHAJ (Beküldő: VENDÉG)
2015-09-13 10:40:21
Mint túlédes, setét, únt kávéházi lőrét,
Úgy szürcsölöm már sokszor a halkuló harangszós
Fülledt, fáradt estéken lankadt illatu, langyos
Italát bánatomnak. Jaj, sohse voltam törpébb...
Bús sorsom keze már, mint könnyű, kényes, úri
Lyánykéz, mely játszva völgyez ruháin ferde ráncot,
Oly lágynak és szelídnek rémlik, bár elcsigázott
Orcámat megütötte, s tudom, redősre gyűri...
Már gyakran, ravaszul s élvezve s betegen
Ügyelek, hogy gyötrelmim bús órája ugy essék,
Hogy valamely finom, mesterkedő ügyesség
Bujává s izgatóvá tegye búmat nekem:
Paráznán gondolok rá, ki eldobott magától,
Szép combjait mint nyitja lépésre, mily kihívón
S lágyan... s kedvenc parfőmjét agyzsongulásig szívom,
Mint ki halálba zsibbad a rózsák dús szagától...
S jaj, van hogy vígan szólok: már kisvárosi élet
Gyógyítottja vagyok, megbékélt, bölcs, halk mártir,
Kit nem izgat új távlat s drága, távolból várt hír,
S ki egészen a csendes és szürke dolgoké lett.
S mikor már megnyugodnék, hogy a lassú kin átka
Életemről letelt, s bízón a szürke dolgok
Szivén el-lepihennék, látom, hogy övükoldott
Titkok ők, s fanyar mellük új bú tejét kinálja...
Im, most is... tenyerem arcomhoz szoritom,
Ó, örök gesztusa szegény, bús tagjaimnak!
S összeszorított foggal tűröm, hogy könnyekig hat
Egy távoli, kántáló, borbélyos bariton...
...Uram! add legalább, hogy vad kín, nyersen, mélyen
Metélné lágy szívem, s mint durva felcserek
Kontár kése nyomán a finom, dús erek,
Pirosan, gyorsan, vérzőn halna el ifju éltem!...
1910
Tóth Árpád - KINCS (Beküldő: VENDÉG)
2015-09-13 10:39:40
Emléked már oly ódonan aranylik...
Ha este véle búsan bíbelődöm,
Már úgy csillantja lelkem, mint nagy, antik
Gyűrűjét agg kéz, reszketőn, tünődőn...
Forgatná még a bűvös gyűrűt bágyadt
Lelkem, s várná, hogy mint gigászi szolgák
Jelenjenek elém a régi vágyak,
De egy se jő már, s nem röpítnek hozzád...
S egy este majd, míg úgy mered sötéten
Rám sok nyűtt emlék, mint hol búsan éltem,
Tört bútorok az olcsó, vak szobákban,
Lelankad lelkem karja bánatában,
A kincs kisiklik ájult ujja közzül,
S setét lomok közt lassan messzegördül...
1910
Tóth Árpád - ESTI KÖNNYEK (Beküldő: VENDÉG)
2015-09-13 10:38:36
Lehunytam a szemem, s jaj, az ő arcát láttam,
Jaj, az ő testét láttam szűz ágya tiszta vásznán,
S csodáltam mélyen és szelíden és paráznán,
S úgy jajdult el szivemben vérző, ledöfött vágyam,
Oly búsan s elvetetten, mint harc után a tarlón
Az átszúrt katona, ki zsibbadó fejét
A hűvös földbe gyúrja, s szegény, pihenne még
Távol babája mellett, s csókolná vállát forrón.
S egyszerre felzokogtam, és lüktető fejem
Betegen s árván bújt meg ijedt tenyereimben,
S ők, mint gondos nővérek puhán s nagyon szelíden
Simogattak sokáig, s remegtek csöndesen...
Hiába... s elzuhantak hosszan bús kezeim
Az asztalon, s átfonták egymást kétségbeesve,
S imádkoztak... s szemem tétován, tágan leste,
Mint csavarja szép ujjuk torzzá a szörnyü kín...
Éjfél lett lassan... s lomhán nyúltam egy szivarért én,
S furcsa csodának tetszett, hogy elhagyottan nyúló
Ujjaim közt víg fénnyel föllobogott a gyújtó
S hogy törődött ajkamról illatos füst szállt békén.
S aludni készülődtem, s úgy nyújtózott karom,
Mint ólom-Krisztus karja elvadult út keresztjén,
És elgyötört orcámat lassan aláeresztém,
S az "elvégeztetett" vonaglott ajkamon...
1909
Tóth Árpád - ŐSZI ALKONYAT (Beküldő: VENDÉG)
2015-09-13 10:27:20
Nézem a vén napot, amely a hervadt kerten
S e csüggedt ujjakon pompás aranyszínt fen szét,
Ó, most minden dolog oly titokzatosan szép
S magános s mozdulatlan... s az illatban s a csendben
A nagyszerű és komoly fák alatt
Sötét arcát kegyetlen és szép öklére hajtván
Szunnyad a bánatom, mint este a szfinx alján
A fantasztikus és fáradt arab.
Ó, most buja mosollyal s epedve nyújtja ki
Karját jövőm felé vágyam, mint lomha szultán,
Kinek, szép háremhölgye lágy derekához nyúlván,
Remegnek parfümös és puha ujjai;
S míg fátylait lebontja alázattal s szelíden,
S táncol előttem szűzen s mezítlen a jövő,
Fényes lombok illatja, mint arany füstölő
Gőze, úgy részegít, s nehéz főm félrebillen...
S egyszerre... újra oly fáradt s levert vagyok,
És ébred a szívemben egy-egy bús, régi emlék,
Mint ketrecben a rab vad, mely lustán s súlyosan lép,
S a szeme a sötétben ijesztően ragyog...
Aztán ennek is vége... elnyúlnak a vadak,
Olykor még egynek-egynek iszonyú talpa moccan
Csendben... s én bámulok a messzeségbe hosszan,
S a vén kert körülöttem egyre homályosabb...
És hanyatt terülök a fűben, s csendesen
Tünődöm: van-e még az éj tág tengerében
Oly nyomorú sziget, mely oly búsan s setéten
Borong az ég felé, mint most fáradt fejem?
Ó, van-e még hegy háta oly kincsrejtőn is árva,
Mint dombos homlokom, s csillognak-e tavak,
Mik finom szépségeknek tükröt úgy tartanak,
S mégis oly szomorúak, mint mély szemeim párja?
1909
Tóth Árpád - EGY LEÁNY SZOBÁJÁBAN (Beküldő: VENDÉG)
2015-09-13 10:26:03
Az ágya szélén ültem, s mint e sötét, kopott ágy,
Oly gyűrött volt szivem, amelyen forró testét
Lustán és finoman vetette el az esték
Mezítlen s bánatos úrasszonya: a csókvágy.
Néma volt s elhagyott volt a kis szobában minden,
S a fakó aranyszínü alkonyatban,
Mint beteg princ a díszes, halk fogatban,
Lankadt illatok nyujtóztak szelíden.
Már vetkőzött a szőke némber, s búsongva néztem,
Milyen unott s hideg a karja mozdulása,
S lelkem hervadt kertjében bús gondolatok hársa
Zizzent meg csendesen, ősziesen s setéten.
Nézd, szólottam magamhoz, mily zölden s haloványon
Csillog e nő szeme az estben... érzed? érted?
Egykedvű és fakó jelzőlámpás ez élted
Komor sínjei közt egy sötét állomáson...
Ó, lesz-e állomás, hol szebb fény s jobb melegség
Fogadjon, feleség és boldog vacsora?
Vagy szörnyü kóborlásod már nem szünik soha?
S csak ily pihenők várnak, bús kéj s mérgezett esték?
S könnytelen, megsirattam a petyhüdt nyoszolyán
A régi-régi percet, mikor még nem volt mindez,
S még úgy nyúltam a kéjért, mint vertarany kilincshez
A csodarejtő élet zárt, titkos kapuján...
1909