Szerelmes versek

  • Sorrend:
  • Szerelmes versek / oldal:
(saját vers) - Reméljük (Beküldő: RÉKA)
2015-08-05 11:17:10
Reméljük még életben
találkozzunk Édesem,
nagyon szeretlek!
(saját vers)
(saját vers) - Remélem (Beküldő: RÉKA)
2015-08-05 11:15:51
Remélem nem felejtettél
engem Kicsim,
én nagyon
várlak!
(saját vers)
(saját vers) - Kereslek (Beküldő: RÉKA)
2015-08-05 11:14:33
Kereslek Édesem,
remélem Rád
találok!
(saját vers)
Tóth Árpád - SÓHAJFÉLE (Beküldő: VENDÉG)
2015-08-05 11:11:17
A messzeség
Egy percre csupa lila láng:
Tündérvidék.
Vágyam is ég,
Mint alkonyi... nyulánk
Nyírfaderék.
Aztán kiég,
Színt, vágyat elnyel a falánk,
Nagy szürkeség.
Mily gyors a vég!
Csak egyszer, szép tüzes világ,
Kigyúlsz-e még?...
1925
Tóth Árpád - HARANGVIRÁG (Beküldő: VENDÉG)
2015-08-05 11:10:02
Harangvirág, harangozz, hallgatom.
Szeretnék boldog lenni egyszer.
Boldog lenni, nagyon, nagyon.
És nem leszek, ha nem igyekszel.
Most süt a nap, kék csoda vagy,
Harangvirág, illat s zene a kelyhed,
Ha van, őrjítő titkodat
Most fúdd rám, reszkesd el, most énekeljed.
Jaj neked, ha most legurul a nap,
És kék szépséged áhítata lusta,
Meg nem rezzenti holt szirmaidat
Többé az Isten semmi angelussa.
Fagyott virág, majd állasz a tetőn
Az özvegy erdő barna bánatában
A hideg felhők alatt reszketőn,
Sírnál, de hangod nem talál utánam.
1925
Tóth Árpád - ÁLDOTT NYÁRI DÉLUTÁN (Beküldő: VENDÉG)
2015-08-05 11:08:42
Áldott nyári délután
Járunk az erdőben,
Elakad a hang is a
Sűrű levegőben,
Messzi autóberregés
Dongássá vész benne,
Mintha mézbe szédülő
Muslicahang lenne.
Távolszakad a világ,
Nincsen, ami fájjon:
Ádám jár, és Éva jár
Édenkerti tájon.
Lomha gond, ha szállna még
Fonalat eresztve,
Mint váratlan pók, amely
Utat fog keresztbe,
Homlokunkon szétfoszol,
S nincs nyomába semmi,
Csak a nagy csönd, amelyben
Oly jó ketten lenni.
Szavak helyett ajkadat
Néma csókkal kérdem:
Mi lehet ez, tudod-e?
Érted? Én nem értem.
Szerelem? vagy boldogság?
Vagy szent-egyszerűen
Az az ősi, lusta kéj
Sejlik e derűben,
Melyet Isten érzett, a
Teremtéstől fáradt
Ifjú Isten, s jóíze
Ajakára áradt,
És egy csöppje rácsordult
A furcsa agyagra,
Mely azóta öltözik
Szívekbe s agyakba -
S mely - ó, csillagokból szűrt
Titkok lépesméze! -
Ritka órák kincséül
Lett az ember része?
Nem tudom. Csak érezem,
Hogy most e megáldott
Nyári délutánban a
Halál is megállott.
Nem jön felénk. Valahol
Ledűlt heverészve,
S míg csontajkát csiklándja
Szellők édessége,
Bordái közt bebókol
A reves homályba,
S kigyúl, mint egy piros szív,
A pipacs virága.
1925
Tóth Árpád - HOVÁ RÖPÜLSZ? (Beküldő: VENDÉG)
2015-08-05 11:07:18
Hová röpülsz? A föld nem jó neked?
Öreg dajkád, rejtelmes Föld-anyád,
Bár nem ringat, mint kedvenc gyermeket,
Azért mégis csak tűrhető tanyád.
Van mit enned - még mire éhezel?
Te kapzsi! Jutott, ami juthatott:
Egy darab kenyér. Egy odúnyi hely,
Hol sebeidet babusgathatod.
Mi kéne még? - nyűtt, fájó homlokod
Mely isten hűs térdére hajtanád?
Azt hiszed, az Igazság felzokog,
Ha lenéz, s a porban vergődni lát?
Ugyan! Képzeld csak, egy-két millió
Méter magasból már mily semmi vagy;
Égő koponyád hitvány kis dió,
Kit földre ráz egy szél, s rohadni hagy.
Ember vagy. Punktum. Annak is szegény.
Miért? Ne kérdd! Igazságot ki tesz?
Bús életed, a fáradt kis regény
Hadd folyjon. Egyszer majd csak vége lesz.
Te fejtenéd fel ok és okozat
Ős szövetét, a kusza fonalat?
Hagyd! Lehúzna, mint úszót a moszat,
S megfojtana a mélységek alatt.
Jobb így. Kapcsold le hiú szárnyaid.
Maradj a földön, s békülj meg vele.
Éld életed, ahogy lehet. Ne szidd!
Volt tavasza. Lesz ősze és tele.
A föld színén néha ragyog a nap,
Örülj te is. Sütkérezz, árva rög,
Míg egyszer majd a sok hű föld-darab
Lágy testvérszóval föléd dübörög.
1924
Tóth Árpád - JÓ ÉJSZAKÁT (Beküldő: VENDÉG)
2015-08-05 11:05:52
Falon az inga lassú fénye villan,
Oly tétován jár, szinte arra vár,
Hogy ágyam mellett kattanjon a villany,
S a sötétben majd boldogan megáll.
Pihenjünk. Az álomba merülőnek
Jó dolga van. Megenyhül a robot,
Mint ahogy szépen súlya vész a kőnek,
Mit kegyes kéz a mély vízbe dobott.
Pihenjünk. Takarómon pár papírlap.
Elakadt sorok. Társtalan rimek.
Megsimogatom őket halkan: írjak?
És kicsit fájón sóhajtom: minek?
Minek a lélek balga fényüzése?
Aludjunk. Másra kell ideg s velő.
Józan dologra. Friss tülekedésre.
És rossz robotos a későnkelő.
Mi haszna, hogy papírt már jó egypárat
Beírtam? Bolygott rajtuk bús kezem,
A tollra dőlve, mint botra a fáradt
Vándor, ki havas pusztákon megyen.
Mi haszna? A sok téveteg barázdán
Hová jutottam? És ki jött velem?
Szelíd dalom lenézi a garázdán
Káromkodó és nyers dalú jelen.
Majd egyszer... Persze... Máskor... Szebb időkben...
Tik-tak... Ketyegj, vén, jó költő-vigasz,
Majd jő a kor, amelynek visszadöbben
Felénk szive... Tik-tak... Igaz... Igaz...
Falon az inga lassú fénye villan,
Aludjunk vagy száz évet csöndben át...
Ágyam mellett elkattantom a villanyt.
Versek... bolondság... szép jó éjszakát!
1924
Tóth Árpád - EGY-KÉT SUGÁRNYI RÉGI NAP (Beküldő: VENDÉG)
2015-08-05 11:03:52
Álmodtam, húsz éves gyerek,
Milyen leszek majd mint öreg,
Milyen szelíd, fehér hajú
Bölcs bácsi, tiszta mosolyú,
Ki méla múlton elmulat...
Jó volt e játszi hangulat.
És lám még öreg se vagyok,
És már az első bús fagyok
Jöttén itthágy a hangulat:
A tapsifüles víg nyulat
Vad, puskás alak űzi el,
Ki az ősz színét tűzi fel.
Rozsdálló, zászlós bajuszán
Kis jégcsapok csüngnek kuszán,
A szava ritka és kemény,
Rekedten mondja: nincs remény,
S szívembe vág, mert ismerem,
Mi lett belőle, istenem!
Ez volt ifjan, zengőszavún
Az én húszéves mélabúm,
Lyányok kedvence, akinek
Ajkán peregtek halk rimek,
Mint ha lazult szirmokhoz ér
A bársonyszájú esti szél.
Jaj, hogy is van ez, istenem,
Jaj, hogy is történt ez velem,
A friss lombból hogy lett avar,
Édes hangból érdes zavar,
Az ifjú Ábránd volt csaló,
Vagy ez a mostani Való?
Hát mégis el kell kezdeni
A csatákat elveszteni?
Dalomra már nem fényesül
Lyányok szeme, és nem feszül
Vágytól finom kis kebelük,
Léggömbként szállni el velük?
Jó volna már, ó, kegyes ég,
Egy-két sugárnyi bölcseség,
Tanuljak hangot váltani,
Nem szitkozódni - áldani,
Míg lassan a csöndes eresz
Jégrojtok hűs szállása lesz.
Süssön rám így is néhanap
Egy-két sugárnyi régi nap,
Melytől megrózsáll a homály,
Melytől felenged, ami fáj,
S békélt kipp-koppú dalt szerez
A megcsorduló vén eresz...
1924
Tóth Árpád - SZERETSZ? (Beküldő: VENDÉG)
2015-08-05 11:02:35
Szeretsz?
Mért sírod el magad, mikor suttogva mondod,
S ezek a kicsi finomka dombok
Mért játszanak földrengést az ujjaim alatt?
Szeretsz?
Nézd, zavart, ijedt mosolyomon át,
Most megérezheted, ha akarod,
Hogy meghatódtam, hogy sírok bévül, hogy friss lombkoronák
Zúgása csapta meg egyszerre a fülem,
S hogy mit daccal és gőggel zártam kívülem,
Most újra betör hozzám, és a nyakamba ugrik,
S fuldoklásig szorít s ölel a vágy.
Szeretsz?
No, ülj le szépen, kedvesen a térdeimen,
Hajtsd hátra, lassan, a vállamra nyakad,
Így, megadva, meghódolva hagyd el most magad,
Hadd nézzelek,
S még egyszer puhán s zengőn hadd próbálok szólni,
Hadd élvezem magam, gúnyosan s betegen:
Hogy fáradt szívem megint csak érzeleg.
Csitt! véletlen diadalom, csitt! égből pottyant csodám,
Lealázó, kínlódó "lám-lám" csatán
Hadd szokjam meg egy kicsit most, hogy újra, újra szeretnek,
Hadd szúrjam szíven magam: Hát oda a rezignációm?
Be olcsón vett meg
Egy kis szűz nyafogása...
Húnyd le a szemed,
Most kegyetlenül könnyeim erednek.
Hát te vagy, te vagy a forró kása,
Amit kerülgettem, hát te vagy az új?
Hadd röstellem agyon magam!
Kinyitod a szemed, és azt ragyogja: Minden rendben,
Egyszerű és édes az élet!
- Ó, tudod-e, kis bolondom, hogy most megölnélek? -
S én nézlek - s megrándul a vállad a kezemben...
1924
Tóth Árpád - A "LETÖRT BIMBÓK" CÍMŰ FILMHEZ (Beküldő: VENDÉG)
2015-08-05 11:01:18
Ismeritek a fájó muzsikát,
Mellyel szelíden száll az esti szellő,
A csöndes lombon hold fénye süt át,
S ezüst hajót utánoz fenn a felhő?
Vajjon kitől tanult zenét a szél,
Hogy este tőle oly édes a bánat?
Tán összegyüjtött testvérbúja él
Benne távol világok sóhajának?
Most néktek itt ilyen zene izen,
Míg a szellősodrú képek zizegnek,
Bennük fájón és mégis édesen
Testvérbúja kél távoli sziveknek.
Kínai fiú, angol kisleány
Túlsó partján az emberóceánnak;
S borús, idegen szerelmük nyomán
Mégis bennünk lesz kincsesebb a bánat.
Induljon hát a fájó muzsika,
Mely szelíden sír, mint az esti szellő,
Suhanjon a borús képek sora,
Mint hold fényén a könnyes, esti felhő.
S amíg a halk zenét s fényt szívetek
Szelíden visszafényli s visszazengi,
S arcotokon a könnycsepp lepereg,
E tiszta gyöngyöt ne szégyelje senki.
1923
Tóth Árpád - MEGCSALTALAK... (Beküldő: VENDÉG)
2015-08-05 11:00:03
Megcsaltalak. Fáj szívedben a kés?
Fáj ajkadon a gyehennaparázs?
A lüktető, vad viperamarás?
Ez a fél csók s fél kétségbeesés?
Vad szelek fúttak. Átfont a karom.
És nem tudott zuhanni egymaga,
S megölelte a folyondárt a fa.
És elzuhantunk a rőt avaron.
Nincs irgalom.
1920
Tóth Árpád - MIÉRT? (Beküldő: VENDÉG)
2015-08-05 10:58:51
Miért?
Ó, szitkozódva s könnyesen s borongva,
Mindenhogy: árván, tépetten, sután,
Csak ez az egy kérdés, e kínos, tompa,
Leseng a világban. Halljátok? A nagy,
Örök, hatalmas, vén kristályharang,
Az ősharang, a kék menny,
Ezt kongatja az őrült csenden át:
Miért?
1920
Tóth Árpád - MICSODA REFLEKTOR ELÉ... (Beküldő: VENDÉG)
2015-08-05 10:57:36
Micsoda reflektor elé álltam, hogy vékony alakom felhőkre szökken
Izgatott árnnyal, s karom erdők üstökébe tép?
Micsoda mikroszkóp üvege süt rám, hogy egyéni életem milliószoros
Bánattal érzi ma, hogy ő az egész emberiség?
Ki akasztott nyakamra zsineget, hogy holdnak húzzon az éjszaka egére?
S micsoda vágyak vitorlája két tüdőm lebernyege?
Mért jönnek este szívembe dalt tanulni a tengerek viharai,
S tenyerem miért emlékszik Kleopátra puha hajára?....
1919
Tóth Árpád - AZ ÖRÖM ILLAN (Beküldő: VENDÉG)
2015-08-05 10:56:18
Az Öröm illan, ints neki,
Még visszavillan szép szeme,
Lágy hangja halkuló zene,
S lebbennek szőke tincsei.
Itt volt hát? jaj, nem is hiszem,
Már oly kusza a tünde rajz.
Mint visszafénylő, kedves arc
Szétrezgő képe vad vizen.
Mint lázálomkép, lenge árny,
Cikázó galambsziluett
Lánggal égő város felett:
Füst közt vonagló gyenge szárny.
Egy holt csillagról árva fény,
Mely milljom éve untalan
Száll ájultan és hontalan
A végtelen tér jég ürén.
Édeni pajtás, égi kéz,
Feldobná szívünk a poros,
Vak légbe, mint vidám, piros
Labdát, de jaj, a szív nehéz.
Itt volt hát? - ó, Öröm, Öröm,
Egy szóra még, egy percre még!
Ó, mondd, az ég fenn ugye kék,
S az élet méze nem üröm?
Az Öröm illan, ints neki,
Még visszabúsul szép szeme,
Lágy hangja elfúló zene,
S ezüstfehérek tincsei...
1919
Tóth Árpád - EGYNÉMELY EMLÉK, RÉGI KINCS (Beküldő: VENDÉG)
2015-08-05 10:55:03
Be jó így üldögélni este,
Míg ott künn mindent hó borít,
A vén karszék ölébe esve
Elnyúlok, zaj nem háborít;
Az inga sétája se hallszik,
Az öntudat görcse laza,
Most behavazva minden alszik:
Kínok, világok, gond, haza.
Ilyenkor kezd a lélek csendjén
Oly halk fénnyel, mely szinte nincs,
Ragyogni mondhatatlan enyhén
Egynémely emlék, régi kincs,
Mely vak vadonján a világnak
Némán, szelíden megmaradt,
Mint éjbe feketülő ágak
Résén egy arany égdarab.
Jaj, régen volt, igaz se volt tán,
Arany egek tüzes fala,
Az édes ifjuság hajolt rám,
Illatos, forró kupola,
Kristály üvegház, csupa fényes
Tacskó szirom és kamasz ág,
S köztük a szív is, mint egy kényes
Ritka, piros cserép virág!
Kinn álltam a ligeti tónál,
Nyújtóztam, csontom ropogott,
A korzós úti fordulónál
Finom kocsizaj robogott:
Zengett testemnek s a világnak
Miriád élő pórusa:
Lihegő sejt-szájak, a vágyak
Tavaszi, sodró kórusa.
Sikoltani vágytam: ti népek!
Hadd mulatok most egy kicsit,
A korzóra, hahó! kilépek,
S megállítok egy víg kocsit,
Kitépek egy szép nőt kevélyen,
Jöjjön! Leomló, nagy haját
Megúsztatom a langyos éjen:
Héj! kék vizen fehér najád!
Elragadom, ölembe, dallal,
Végig a Józsefvároson,
A szennyes utcák gyémánt fallal
Kigyúlnak mind, sugároson,
Viszem, diákszobámba, hozzám!
S az édes tagoktól meleg
Selymekbe eltemetem orcám,
És zokogva letérdelek...
Elég... ne zengj, múltakba fájván,
Te halk, szelíd emlékzene,
Jaj, felfigyel lelkem homályán
A bánatok fakó szeme,
Mint vak bérházak zsibbadt népe
Figyel, ha bús diák kiül
Tárt ablakához, és az éjbe
Vacsora helyett hegedül.
Elég... mellemből mély sohaj száll,
Gond, tedd holnapra el magad!
Tudom, hajam közt szürke hajszál
Reggelre újra több akad,
Kiütköznek, mint furcsa fércek,
Az elnyűtt, feslő szöveten...
Mindegy... szerettelek, te félszeg,
Kedves, bús, ifjú életem!

1919
Tóth Árpád - A TAVASZI SUGÁR... (Beküldő: VENDÉG)
2015-08-05 10:53:51
A tavaszi sugár aranyburokba fonta
A zsenge bokrokat, s a bimbók reszkető
Selyemgubóiból zománcos fényü pompa,
Ezer szelíd szirom lepkéje tört elő.
A zsongó fák előtt, a kerti út szegélyén
A park-őrző, borús csillámu rácsvasak
Festékes könnye folyt, sírtak, mert fémük éjén,
Hiába van tavasz, boldog rügy nem fakad.
Egy lány jött az uton, virággal, sok virággal,
Mellettem elsuhant, illatja megcsapott,
Egy-testvér volt talán a fénnyel és a fákkal,
Eltűnt. Szivem zenélt. Merengve álltam ott.
Bús voltam vagy derűs? ki tudja. Ama ritka
Kelyhű percek közül ragyogva volt ez egy,
Melyben pezsegve forr kedv és bú drága titka,
Mint mélyen csillogó, nektár-izű elegy.
Olyan perc volt, midőn a vaskos testi érzet
Kitágul... rezg, s ha kinyúlik a kéz,
A Nap arany almáját a tenyeredben érzed...

1918
Tóth Árpád - MÁR VÉGE... (Beküldő: VENDÉG)
2015-08-05 10:52:37
Már vége, nézd, a messze ég
Fáradt szinekben ég,
Szederjes színre vált a domb,
És árnydarabbá állt a lomb.
A tó, körül sötét keret,
Tragikus tükörré mered.
Ó, megvetem most az utat,
Mely elmegy, vándorol, kutat,
Kígyózik, nyúlik, átoson
Erdőn, falun és városon.
Állj!
Az árnyban magad is árnyra válj!
Nézd, csillogó fénypontokat
Az esti ég hogy bontogat.
1917
Tóth Árpád - ELZENG AZ ÉLET... (Beküldő: VENDÉG)
2015-08-05 10:51:21
Elzeng az élet, s vissza, vissza nincsen út!
Koporsóból kélsz minden reggel: bús feltámadás!
Keresztrefeszített tegnapod feltámadt Messiása lennél,
Ki bűnt és vért s mindent, ami volt, föl, magához emelne,
S elzeng az élet, s vissza, vissza nincsen út!
Mondd, tegnap, mikor fényes aranypénzeit
Elszórta a nagy égen a pazarló éjszaka,
Koldus! ki kávéházban lustán kuporogtál,
Mondd, a bánatod ér-e valamit?
Mondd, mára kelve lettél-e szebb, mélyebb és nemesebb?
S mondd, amit ma tűrsz és szenvedsz, ér-e valamit,
Holnapra kelve gazdagabb lesz rongyos, fázó, bús szived?
1917
Tóth Árpád - SZEPTEMBER (Beküldő: VENDÉG)
2015-08-05 10:50:09
Szúró zaj sír a légben, az utakon, a szél
Arcomba mintha fájó cserepeket söpörne,
Az ég kék fedelét egy zord ütés betörte,
Oly vak fényű az utca, oly baljóslatu mély.
És kinn a fák alatt, ott is valami titkos
Bűn sejlik, szőke lombon rőt foltok éktelenje,
Ó, jaj, véres kezét a síró lombba kente
Valami óriás, valami szörnyü Gyilkos...
Ne menjetek tovább, egy sárga hulla vár fönn,
A tisztáson a Nyár fekszik holtan, hanyatt,
Fejéről elgurult a víg szalmakalap,
S ruhájából komor szagokkal száll a párfőm.
Melléről messze még egy harsány szín ragyog,
Az utolsó virág tán, mit gomblyukába tett,
Vagy tán a tőr nyele, mely gőggel felmered,
És konok smaragd fénye a bús légbe fagyott...
1917