Szerelmes versek

  • Sorrend:
  • Szerelmes versek / oldal:
Gyulai Pál - NEM VAGY TE LEGSZEBB... (Beküldő: VENDÉG)
2015-06-21 09:43:54
Nem vagy te legszebb a világon,
Tán oly szép sem, mint képzelem,
De nékem érted szép az élet,
És boldogság a szerelem.
Mért lennél szebb, mért lennél legszebb?
Hisz akkor nem volnál enyém;
Csak szemed gyúlaszt, arcod bájol,
Csak tégedet szeretlek én.
A szép arc, mint tavasz virága,
Alig virul, hervadni kezd,
Csak egy szépség van, mely sirig tart,
Mit érzésünk másokra fest.
1852
Gyulai Pál - A TÁVOLBÓL. (Beküldő: VENDÉG)
2015-06-21 09:43:33
Már útnak indul gólya, fecske,
Ha szállhatnék oly szabadon!
Köddel borul reám az este
És majd megöl az únalom.
Egyetlen árva múlatságom,
Hogy elsohajtom nevedet,
S álmomban néha arcod' látom...
Hajh mért nem lehetek veled!
Ott ülnénk csöndes kis szobádban,
S amig süvöltöz kinn a szél,
Beszélgetnénk a félhomályban,
A hamvadó tűz fényinél.
És éreznéd minden szavamnál,
Szivem mily igazán szeret,
És hallgatnád és mosolyognál...
Hajh mért nem lehetek veled!
Egyetlen mosoly szép szemedben
Föléri a napsúgarat,
Pacsirta sem szól édesebben,
Mint lelkemben a gondolat,
Hogy jó kedvem leszögzett szárnyit
Feloldád, itt a kikelet,
Kebledre szaggatnám virágit...
Hajh mért nem lehetek veled!
Szememre nem jöhetne álom,
Hajnalfény volna éjjelem;
Legédesb álom a világon,
Midőn viraszt a szerelem.
Meg-megpihennél karjaimban,
Vállamra hajtanád fejed,
Megcsókolnálak öntudatlan...
Hajh mért nem lehetek veled!
Melletted mint enyelgő gyermek
Mosolyog, játszik a remény,
Dalolva pillangókat kerget,
És koszorút hajít felém;
S ha ébred egy-egy fájó emlék,
Csókodtól ittasúl s feled.
Oh örömemben sírni tudnék...
Hajh mért nem lehetek veled!
Ott múlatnék, mig szunnyadoznál,
Mint álmos gyermek keblemen,
Őrködném arany álmaidnál
S elringatnálak csöndesen.
Hallgatnám ajkad suttogását,
Mely mind csak engem emleget.
Még egy csók, még egy Isten hozzád...
Hajh mért nem lehetek veled!
1852
Gyulai Pál - FÁRADT VAGYOK... (Beküldő: VENDÉG)
2015-06-21 09:42:59
Fáradt vagyok, mint az üldözött vad,
Lelkem szomju, mint a mező nyáron!
Bájaidnak verőfénye éget,
Szerelemtől vérzik ifjuságom!
Hagyj pihenni fürteid árnyában,
Sebeimből karjaid gyógyítnak,
Enyhíts csókod drága balzsamával,
S édes álmát hozd meg hajnalomnak.
Nem érzed-e a tavasz bűbáját?
Reszket a lég, szédül a pillangó,
Egyik virág a másikhoz hajlik,
S mint a hő csók, csattog a madárszó.
Ne tagadd el, amit szíved érez,
Hogy lehetnél csak te érzéketlen?
Feledd el az emberek világát,
Isten szól az örök természetben.
1851
Gyulai Pál - RAJTAM NE CSODÁLKOZZATOK. (Beküldő: VENDÉG)
2015-06-21 09:42:40
Rajtam ne csodálkozzatok,
Gyermek lettem, gyermek vagyok,
A szerelem, a szerelem,
A szerelem játszik velem.
Járok tarka lepke után,
Tarka lepke vagy te kis lyány,
Meglebbented fényes szárnyad',
Hogy' ne futnék te utánad!
Hol a madár is elfárad,
Épitem a tündér-várat,
Vágtat hintóm szárnyas lova,
Királynénak viszlek oda.
Könnyen sírok, nagyon könnyen,
Ez a világ bosszant engem,
De bánatom amilyen nagy,
Te épen oly hű dajkám vagy.
Megcsókolsz és magadhoz véssz,
Könnyem mindjárt mosolyba vész,
Szép mese, dal minden szavad,
Megvidámit, el is ringat.
Már én gyermeknek maradok,
Úgy is csak a gyermek boldog,
A szerelem, a szerelem
Játszadozzék sírig velem.
1851
Gyulai Pál - EGY FIATAL LEÁNYRA. (Beküldő: VENDÉG)
2015-06-21 09:42:11
Piros arcod fris rózsáin
Mosolyt hint a fehér jázmin;
Szép a rózsa, szép a jázmin,
Oh de szebb a liliom,
Mely mint legszebb szűzi párta,
Nyílik fent a homlokon.
Nézlek némán, nézlek hosszan
És ohajtom gondolatban:
Vaj' midőn egy csókra hervad
Homlokodnak liljoma,
Arcodon a rózsa s jázmin
Még szebben virítana.
1851
Gyulai Pál - ÉJI SÉTA. (Beküldő: VENDÉG)
2015-06-21 09:41:50
Nem alhatom. Ki is alhatik
Ily világos nyári éjtszakán?
Indulok mint gazdátlan ladik,
Isten tudja, csillagok után.
Oh mi szép e hallgató liget,
Fűben, fában, légben szerelem!
Ha édes hang súgná nevemet,
Ha egy szép lyány ülne itt velem!
Fent viraszt a kopasz hegytető,
Kis falucska alszik ott alant.
Mért nem vár ott reám egy ifju nő,
Mért nem csábít veszély és kaland?
És bolyongok Tolnán-Baranyán,
Elfáradok mondhatatlanul;
Gúnyosan néz fent a hold reám
S úgy kacag, hogy csillag-könnye hull.
1851
Gyulai Pál - MI HALLIK AZ ERDŐN. (Beküldő: VENDÉG)
2015-06-21 09:41:28
Az erdőben örök hang szól
Mély és titkos fájdalomról.
Tudod-e, hogy korán reggel
Olyan búsan mi sohajt fel?
Sejted-e a lombok nyelvét,
Bujdosó szellők szerelmét?
Érted-e a víz siralmát,
Szikla keblén megtört habját?
Hallod-e a búgó hangot,
Bújában a vadgalambot?
Nem vetted-e néha észre,
Hogy a lég mint beszél félre?
Mélán suttog, vigan füttyent,
Mormol, felsí, búsul, örvend,
Most panaszol, majd vigasztal,
Itt vad átok, ott édes dal.
És e csengő-bongó hangok,
Mint, ha tűz van, a harangok,
Egymás ellen búval telnek,
Összevesznek, feleselnek,
Míg haraggal jő a szélvész,
Zúg az erdő s minden elvész.
Tudod-e, ha az éj csendes,
Nem hallik a legkisebb nesz,
Minden alszik, hallgat erélyen,
Mi nem alszik, mi van ébren?
Mi az mégis, mi megszólal,
Lassu-mélyen, fájdalommal?
Nem beszél és még se' hallgat,
Nyugszik s nem talál nyugalmat;
Mintha siratná, mit vesztett,
Mégis ujra vágyba' reszket;
Mintha majd a hold sugára
Szelid álmot küldne rája
S amint lágy szellő ringatja,
Alunnék egy pillanatra,
És beszélné álma közben,
Ami eddig rejtve volt benn,
Mint a szellő, bűvös hangon,
Mely igéz, fáj, üldöz és von,
Melyben együtt zendűl, érez,
Ami kínos, ami édes,
S mely amint erősben árad,
Sír a kéj, mosolyg a bánat,
Melyre szó és eszme nincsen,
Csak egy érzés benn a szívben - -
Most felhangzott, újra elhalt,
Hallod-e a csalogánydalt!?
1851
Gyulai Pál - ESKÜVŐ ELŐTT. (Beküldő: VENDÉG)
2015-06-21 09:40:57
Kertjében nászkoszorúnak
Virágot szed a leány,
Mellette egy ifjú áll meg,
Szomorú és halovány.
Indul a lyány s nem mozdúlhat
És az ifju nézi hosszan;
Mennyi kéj és mennyi bánat
Férhet meg egy pillanatban!
?Szedj virágot és fáradj el
És pihenj meg keblemen,
És ne szólj, ne, hadd beszéljen
Szó nélkül a szerelem.
Emlékszel-e? Én e percnek
Édes kéjét ujra élem,
Mint dajka siró gyermekkel,
Boldog emlék játszik vélem.
Volt és elmult, bár feledni
Tudnám, mint te esküdet,
Oh de feldúlt ifjuságom'
Hogy feledjem? Nem lehet.
E koszorú ott kezedben
Reményeim sírján nőtt fel,
Mely fölött szerelmem virraszt,
A csalódás keresztjével.?
A lyány hallgat, nem tekint föl,
Mint liliom halványul,
A nászkoszorú virága
Megreszket és alá hull.
És az ifju nézi hosszan,
Mintha szíve fájdalmára
Még egy szót, még egy pillantást
Bírni vágynék utóljára.
?Ne kívánd, hogy megáldjalak,
Nem hallgatja meg az ég;
Átkozni nem átkozhatlak,
Fáj a gondolat is még.
Lelkem átok és áldás közt, -
Mint viharban a tört sajka,
Csak a hullám és szélvész zúg,
Néma a haldokló ajka,
Majd ha fájni fog az élet,
Kincs és fény nem boldogít,
És szíved, kit meg nem csalhatsz,
Visszakéri jogait:
Eljövök, hogy megbocsássak,
Vajha ez meggyógyithatna!
De aki eladta szívét,
Nem virad több boldog napra.?
1851
Gyulai Pál - EMLÉKKÖNYVBE. (Beküldő: VENDÉG)
2015-06-21 09:40:36
Több éve már, hogy nálam van e lap,
Több éve áll ott pusztán és fehéren,
Csak olykor hullott egy-két könyü rá,
Oh titkos érzés, hő vágy, szűz szemérem!
Világba' járván, most bátrabb vagyok,
Elmondhatnám, hogy híven emlékszem rád,
Elmondhatnám, mit szenvedett szivem,
S mit híven őrzök, szenvedésim titkát.
Emlék köztünk ne puszta szó legyen,
Ha nem lehet oh bár egy boldog óra:
Támadjatok föl régi könnyeim,
Egy percre még, emlékül, búcsuzóra.
1851
Gyulai Pál - OTTHON. (Beküldő: VENDÉG)
2015-06-21 09:40:16
Járok alá s fel az utcán,
Itt-ott alig ismernek rám,
Csak úgy bámul, ki megismer...
Hogy' megváltozik az ember!
Áll az ajtó, áll az ablak,
De benn idegenek laknak,
Avagy ház és udvar puszta,
Tudja Isten, hol a gazda!
Nem jó helyen járok talán?
Milyen nagy lett ez a kis lyány;
Irul-pirul s nem ölel meg,
Nem is csoda, már nem gyermek.
A hegedű a korcsmából
Ki-kiszól, de az is gyászol,
Ezelőtt még, - hejh azóta
Szomorúbb a magyar nóta!
Én Istenem, mit vétettem,
Hogy itthon idegen lettem?
Tovább megyek, meg-megállok,
Mindent másképen találok.
Csak a harang beszél hozzám.
Szomorúan, régi hangján,
Megújul, fáj minden emlék,
Mintha temetésre mennék.
1851
Gyulai Pál - GYERMEKKORI BARÁTNŐMHÖZ. (Beküldő: VENDÉG)
2015-06-21 09:39:55
Gyermek valál, még gyermek voltam én is,
Most hajadon vagy, komoly ifju én,
Úgy nézzük egymást, mint két ismeretlen,
Bár hű az emlék mindkettőnk szívén,
A gyermekkor virágporát, derűjét
Idő és élet elrabolta rég;
Akkor csak sirni, mosolyogni tudtunk
És nem tanúltunk hajh! szenvedni még.
Ha évek múlva majdan újra látlak,
Te nő leszesz már s fáradt férfi én,
Tán egymást újra meg nem ismerhetjük,
Bár hű az emlék mindkettőnk szívén.
Az ifjuság verőfényét, viharját
Idő és élet elrabolta rég;
Ha mondhatnók: szenvedni megtanultunk,
De tudunk sirni, mosolyogni még.
1851
Gyulai Pál - ÚTI EMLÉK. (Beküldő: VENDÉG)
2015-06-21 09:39:26
Elindulánk, bizony már ideje,
Oly fárasztó a búcsu pillanatja;
Mellettem űl egy ifju szép leány,
Nem úri hölgy s nincs véle édes anyja;
A városon parasztleánynak híjják,
Mint engemet faluhelyt úrfinak.
Az ostor pattog és mint menyegzőre
Szilaj-vigan vágtatnak a lovak.
?Szép útunk lesz, - így szólék nyájasan -
Tavaszi est, a nap im lemenőben.?
A lyány nem szól, de úgy sír, úgy zokog,
S el-elfordul szegény, szégyenli tőlem.
Immár a végső ház előtt megyünk el,
A jegenyék bucsúra inganak.
Az ostor pattog és mint menyegzőre
Szilaj-vigan vágtatnak a lovak.
??Oh ifju úr, engem megöl a bú.?
?Ej, ej milyen bohó vagy, szép babácskám!?
??A faluban egy jó legény szeret,
Oh Istenem, ha még egyszer láthatnám!??
És újra sír és vissza-visszanéz még,
A falunak már tornyát látni csak.
Az ostor pattog és mint menyegzőre
Szilaj-vigan vágtatnak a lovak.
?Ne sírj babám, hisz majdan visszajősz,
S ő várni fog rád, híven emlékezvén.?
??Oh ifju úr!??... ?Oh szép menyasszonyom,
Hogy' táncolunk a hű pár menyegzőjén.?
Egyet sohajtott, kétszer elpirúla;
Zöld erdőben galambok szállanak.
Az ostor pattog és mint menyegzőre
Szilaj-vigan vágtatnak a lovak.
Vállamra hajtja fáradtan fejét,
Vigasztalom, mintha testvére volnék;
Elszenderűl, hullámzik kebele,
S arcán reményben játszó édes emlék.
A nyugvó nap, mint búcsuzó szerelmes
Csókokat hint a völgy viráginak.
Az ostor pattog és mint menyegzőre
Szilaj-vigan vágtatnak a lovak.
Ott virrasztok és úgy irígyelem,
Kiről a lyányka álmodik ölemben.
Hajh hol a sziv, mely érettem dobog?
Itt nem sirattak, ott nem várnak engem.
És kél a hold törődött felhők alján,
Elbúsítnak e méla súgarak.
Az ostor pattog és mint menyegzőre
Szilaj-vigan vágtatnak a lovak.
1851
Gyulai Pál - HONVÁGY. (Beküldő: VENDÉG)
2015-06-21 09:39:00
Mi vonja a fecskét keletre,
Túl bérceken, tenger fölött?
Mit elhagyott volt, régi fészke,
És az emlék, mely véle jött.
Mi bántja ész'kon a virágot,
Mely déli tájt virulva nő?
A föld, mit hóval fedve lát ott,
S amit beszív, a levegő.
Mi az ott a távol ködébe,
Oh mi az ott kelet felé?
A hervadó virág búm képe,
S a szálló fecske vágyamé.
1851
Gyulai Pál - SZÜRETI LAKOMÁN. (Beküldő: VENDÉG)
2015-06-21 09:38:37
Hegyen a köd fehér-kéken
Napsugár csókjába vész,
Diófán, a hegy tövében,
Víg madárka fütyörész.
Csak visszhang a víg madárdal,
Nincs virág, a lomb lehull;
De bár minden hervad, elhal,
Szüret zajlik, kedv virul.
Vajha őszén napjainknak,
Midőn talló, száraz ág,
Mit legtöbbször hátra hagynak,
Szerelem és ifjuság:
Hangzanék egy-egy víg ének,
Sütne nyájas napsugár,
S termésén a kedv tövének
Megcsendűlne a pohár!
1850
Gyulai Pál - EMLÉKSZEL-E... (Beküldő: VENDÉG)
2015-06-21 09:38:19
Emlékszel-e a pillanatra,
Jut-e eszedbe néha még?
A földön virágok tavassza,
Fölötte fényes, tiszta ég.
Az elhunyó nap végsugára
Reszket a csöndes tóvizen;
Körűlünk ingó lombok árnya,
Szivünkben első szerelem.
Nyíló kelyhen pillangó alszik,
Elnyúgodt fészkén a madár,
Csak vízesés morajja hallszik
S a szellő, mely suttogva jár.
Bólingat már az álmos erdő,
A bércen estcsillag ragyog,
A völgy oly illatot lehellő,
Szívünk oly hő vágyban dobog.
Azóta több tavasz virága
Virúlt a völgyben s hervadott,
De hosszu ősz a szív világa,
Felhők takarják a napot;
S ha olykor az est csillagában
Fölreszket az emlékezet,
Csak azt jelenti, hogy már éj van
A félig meghalt föld felett.
El-eljárok a tó partjához
Az őszi csöndes alkonyon,
S melyet már semmi vissza nem hoz,
Szűm ifjuságát siratom;
S irígylem a pillangó sorsát,
Mely ha átéli a tavaszt,
Hulló virág takarja sírját,
S fölötte szerelem viraszt.
Bolygó felhők a hamvas égen,
Bágyadt fény, dérütött virány,
Száraz lombok sohajtó szélben,
Borongó köd a bérc fokán:
Úgy illenek hozzám e képek,
Mintegy lelkem darabjai;
Nézek reájok, hosszan nézek
S úgy el tudok borongani.
1850
Gyulai Pál - EMLÉK. (Beküldő: VENDÉG)
2015-06-21 09:37:55
Vissza-visszagondolok rád
Sokszor, bűnös angyalom!
S lelkemen, mint tó hulláma,
Ha vihar jő éjtszakára,
Megmozdúl a fájdalom.
Gyermekhittel, ifju szívvel
Szerettelek tégedet;
Annyi vággyal, félelemmel,
Annyi búval, szerelemmel
A szív csak egyszer szeret.
Fényes vigalmak zajába
Temetéd el álmaim',
S büszke öröm érzésében
Tapodtál nyíló reményem
Széttépett virágain.
Egyedül, egyedűl vagyok,
Kivel legyek boldog már?
Szívem vén új csalódásra,
S eltemetett ifjusága
Szebb jövendőt sírba zár.
Vajha még könnyezni tudnék,
Megsiratva tégedet,
S csak egy percig emlékednél
Érezhetném, hogy szerettél,
S megáldhatnám nevedet!
1850
Gyulai Pál - SÓHAJ. (Beküldő: VENDÉG)
2015-06-21 09:37:32
Szállj dalom, oh siralom sohajja,
És sírd el legszentebb könnyedet!
Emberi kény embert eltiporhat,
De ki az, ki szívet láncra vet?
Szállj kunyhóba és szállj palotába
És ápold a honfi bánatát
Légy sugár, légy harmat, mely virágnak
Késő őszig éltet, enyhet ád.
A bánatnak is vagyon virága
S néha öröm-magvakat terem
Hogy magadhoz méltókép örűlhess,
Érezd búdat, érezd, nemzetem!
1850
Gyulai Pál - HÁROM ÉJ. (Beküldő: VENDÉG)
2015-06-21 09:37:12
I.
?Nem hallod-e, hogy' sohajt
A szél a falevelem??
??Csak hangodat hallom én,
Oh kedvesem, édesem!??
?Nem látsz-e egy csillagot
Hullani ott a habon??
??Csak szemedet látom én,
Oh ragyogó csillagom!??
?Nem érzesz-e valamit,
Mi fáj, nem tudni miért??
??Csak szerelmet érzek én,
Szerelmet szerelmedért!??
II.
Hajnalban elvált az ifju,
Másnap este ujra jött.
Mi lehetne gát a földön
Két szerelmes szív között?
Hajh de most a szél sohajja
Szélvész lőn a habokon,
És a csillag villám fénye,
És a sejtés fájdalom.
Hullámzajban, villámfénynél
Küzd az ifju csónakán;
Mécsvilágnál, vidám dallal
Vár reá a hű leány.
Halld csak kinn a haldoklónak
Végső hangját: kedvesem!
Halld csak, benn még suttog a dal
Édes ríme: szerelem.
III.
Parton mereng a leány,
Várja, bár tudja halott,
Kedvesét várja hiven,
Oh szegény tébolyodott!
Oly nyugtalan, úgy sohajt
A szél a falevelen...
A lyány remeg és susog
?Oh kedvesem, édesem!?
Fenn úgy ragyog egy csillag,
Majd hull s elvész a habon
Fut, sir, felsí a leány
?Oh ragyogó csillagom!?
Hullám s hold csalogatja.
?Hű szive hív, szava kér.?
Mi hallik, mi úszik ott?
?Szerelmed szerelmedért.?
1850
Gyulai Pál - TAVASZÉJ. (Beküldő: VENDÉG)
2015-06-21 09:36:36
Szeretek kinn a szabadba' járni,
Tavaszéjben, egyes-egyedül.
Mint a balzsam, a lég olyan enyhe,
Elbolyongok messze a ligetbe'
És mélázva lelkem elmerül.
Hold a tájra mintha fátyolt szőne,
Melyet néha meglebbent a szél;
A nyugvó természet föl-fölérez
Hű anyaként kedves gyermekéhez,
S álmodozva édes szót beszél.
Ing a lomb s egy-egy virágot hullat,
Virágodat, múló ifjuság!
Búsan zeng a bokrok csalogánya,
Fáj talán, hogy holnap nem találja:
Ha egyik hull, nyílik más virág.
Fénybogárkák ragyognak a fűben,
Csillag fenn és csillag ide lenn;
Sötét az éj, sötétebb a bánat,
Csillag fénye csak sötétbe' támad.
Oh ragyogj hát szivben és egen!
Tó és csermely ébren álmodoznak,
Kebelökre ifju lomb hajol;
Tó hulláma fájva összerendűl,
Míg a csermely víg-csevegve zendűl,
Bú- s örömhang lágyan összefoly.
Illatot hord a völgyek fuvalma,
Egyik virág másiknak izen.
Mint eseng, mint vágy e hő lehellet,
Mint susog a nyíló kelyhek mellett
Hívó hangod, édes szerelem!
Mint emlék a boldogabb időkből,
Bércek ormán pásztortűz lobog,
Most magasan csillagokkal játszik,
Majd lehull és elalunni látszik,
Csak lobogj, míg hajnal jőni fog.
Mily csendesség, mégis mennyi hang szól,
Mily homály és mégis mennyi fény!
Fényhomályból mennyi kép kifejlik,
A hangokban mennyi titok rejlik,
S mint szövődik bűvös sejtemény!
És a sziv úgy önmagába sűlyed,
Nyugszik benne minden szenvedély;
Szelid álmok bölcsőjén ringatva,
Csak egy enyhe mély érzés virasztja,
Jobb és hőbb és hisz, szeret, remél.
1850
Gyulai Pál - MIDŐN ELINDULT. (Beküldő: VENDÉG)
2015-06-21 09:36:09
Oly rövid volt ez az óra,
Oly hosszu e pillanat!
Fehér kendőd sem látom már,
Hogy hallhatnám szavadat?
Visz a szél s hullám hajója,
S itt hagy engem oly magán...
Csak most érzem, hogy szeretlek,
Hogy szeretlek igazán.
Illatot hoz fürteidről
A szelek fuvalma még,
A hullámok tűkörében
Napszemed visszfénye ég.
Oh ha zúgó szél lehetnék,
Átölelne két karom,
Elvinnélek messze, messze,
Híven, büszkén, szabadon.
Hosszan nézek el utánad,
S mint örvény a viz alatt,
Meg-megkapja és sodorja
Lelkemet egy gondolat
Tán utólszor láttalak most,
Vagy ha látlak ezután...
Csak most érzem, hogy szeretlek,
Hogy szeretlek igazán.
Tűnő hajód vitorláján
A hajnal sugára ég,
Síkján a futó folyamnak
Ott egy fekete pont még.
Oh ha napsugár lehetnék,
Kísérhetne mosolyom...
Elkísérne messze, messze,
Híven, büszkén, szabadon.
1850