Szerelmes versek

  • Sorrend:
  • Szerelmes versek / oldal:
Kaffka Margit - ÉRZEM, HOGY ILLAN AZ ÉLET (Beküldő: VENDÉG)
2015-07-06 11:41:02
- Theodor Storm -
Lásd, nagyon is érzem, hogy illan az élet,
Búcsúzni készülök. Napjaim oly futók.
Mily hamar itt van az utolsó ének!
Mily hamar itt van utolszor a csók!
Még váró és félő remegésem
Erővel csügg ifjú ajakadon!
- Te adod az utolsó csókot nékem,
És utolsó rózsámat neked adom.
A csodakelyhet utolszor te nyújtod át,
Ifjúságod borával töltöd poharamat;
Igy köszöntöd reám az élet búcsuját; -
Lement napom utolsó fény-káprázata vagy!
Utolsó csillagom áll most az égen.
- Nézd, lábaid elé borulva kérlek;
Ne vond el szívedet még, üdvösségem!
Te vagy az utolsó boldogság; - érezd!
Hagyd, hogy még egyszer keblemen át
Borzongjon e játék; gyönyör, fájdalom!
Mielőtt meglátom a nagy éjszakát,
És beléhull csillagom.
1917
Kaffka Margit - A HÁRFA (Beküldő: VENDÉG)
2015-07-06 11:39:51
- Dehmel -
Nyugtalanságban áll a szirti erdő,
Felhők tolongnak keletről nyugatnak,
Lenn tompán döng a sűrűség a mélyben;
- Varjak húzása néma és heves; -
És tompán döng a léptem.
Még ifjan, hajdan jártam ez ormokat,
De karom akkor nem feszült az égnek.
- Még nem búgtátok a vágy viharát
Ősvilági hangotokkal szívembe,
Vihar-anyák ti, iszonyú fák!
Egymástól messze, gőgben, mily külön,
S alig moccannak a feketült törzsek.
De fenn a koronákat szél zilálja;
Ott kiszabadult vad erők dühe
Vájja karmát a lombok zöld hajába.
E törzs itt úgy áll, mint földisten keze,
Mely öt hatalmas ujjba széthasadt.
Lenn a gyökérnél még barnán ragyog,
- De feljebb szökken, mint az agg, szikár,
Magános faoszlopok.
Szörnyű öt ujj! Szívós harcba idegzett!
Mint hogyha egymást marcangolni vágyna,
Vagy tán zenél? Borzalmas áhítattal
Tépik a húrt a görcsös gally-ízek;
- Köztük egy elátkozott, ősi hárfa.
E hárfából süvölt a démoni hang,
S tör vad erővel keletről nyugatnak;
Az erdők szava visszadöng a mélyben.
- Ezt ifjúságom mélyéből ismerem még! -
Vihar! Beszélgess vélem!
Hogy epedem én mindig egy kéz után,
Mely méltón kapcsolódna az enyémbe!
Az én öt ujjam is vérezve dult,
Sebesre-nyúlt, ki a vadon világba;
De mert hiába, - ökölbe szorult.
Ó, mennyiféle izzó áhítattal
Dobáltam Isten s állat közt magam!
Míg megérthettem a vihar szavát:
Csak egy áhítat van - lelkemre méltó,
Az, mely a mindenséget fogja át.
Jöjj, mindenhatóság vihara, rázd az erdőt!
- Rémülve rebben varjak rút csapatja, -
Rázz önmagamra engem, ősi szellem!
Vihar hárfája, zengjed sorsomat!
Világ! Taníts magányra engem!
1917
Kaffka Margit - A MUNKÁS DALA (Beküldő: VENDÉG)
2015-07-06 11:38:38
- Dehmel -
Van ágyunk és van gyermekünk,
Ó, nő!
Van munkánk bőven, sőt kenyerünk,
S van napfény, szél, eső!
- Csak egy csekélység híja már,
Hogy szállni tudjunk, mint madár:
Csak idő!
Vasárnap át a földeken
Én gyermekem,
A szép vetésen át ha megyünk,
Hol a kék fecskenép nyilaz;
- Mi az.
Ami hibázik még nekünk,
Hogy bátrak és szépek legyünk,
Mint ő?
Nem ép a ruha! - Idő!
- Most viharmagot hord a szél;
Órák kellenek és kikél,
Ó, nép!
Órák!... Hisz csak ennyit raboltok el,
Csak mindent, mit szívünk vére nevel, -
És szárnyat, napot, levegőt:
Az időt!
1917
Kaffka Margit - BÚCSÚ (Beküldő: VENDÉG)
2015-07-06 11:37:23
- A "Shi King"-ből -
- "Jaj, - zengte a nő, - kakas szólt! Közel a veszély!"
Felelt a herceg: "Ó nem, nem!
Odakinn az éj fekete, mély.
Nem a kakas szava volt, szerelmesem!"
- "Könyörgök, húzd fel a redőnyt, barátom,
És kérdezd az eget!"
- "Jaj, a zord hajnalt látom!
Sápadt nap kél a hegy megett!"
"Reggel!"... És nyögve, sírva búg.
"Most el fogsz menni! Hogy maradjak itt?
Ó,... kérlek, kérlek, - végy legalább bosszút
Azon, ki tőled elszakít!
Kérlek, röpíts egy nyilat sebesen,
Mihelyt kimégy. Lődd a kakast szíven!"
1913
Kaffka Margit - AZ EGYSZERI, IFJÚ LEÁNYOK (Beküldő: VENDÉG)
2015-07-06 11:32:25
- Wang Tsang Sing -
Az egyszeri ifjú lányok, pihenve
Virágos lombok dombján, így csevegtek:
Barátnőim! Ha azt mondják nekünk,
Hogy szép-voltunk halványul, mint a hold,
Arcunk már nem sugároz édesen,
Hajunk sem éjszín, mint hajdanta volt;
Mit felelünk? Ki látja önmagát?
Édeseim! Hol lakhatik a rossz Tél,
Ki havat ráz fejünkre, arcunkba fú? -
Ott benn a tükörlap megett!
Onnét fenyeget
A Tél, a Szél, a gonosz Bú!
Ott ül; csak ott él!
Nincs itt miköztünk!
Jaj, kacajba, dalba szökjünk!
Táncoljunk körben!...
Nincs, nincs másutt, - csak a tükörben.
Messze Tükrök mélyén lesked a rossz Tél!
1913
Kaffka Margit - SZOMORÚ, TAVASZI ÉJ (Beküldő: VENDÉG)
2015-07-06 11:31:10
- Li Long Fu -
Az ezüst fácán nyújtottan, búsan
Kiáltott messze felettünk.
Fuvolámon játszottam valamit...
Nem volt vidám dal... Elakadt az is.
Súlyos szomorúság terült a világra;
Bár nem tudtuk nevén nevezni. -
Szemünkbe sajgón gyűltek a könnyek,
Az élet, mint álom feküdt meg bennünk.
Nehéz volt szívünk, mint a virágoké körül.
- Lecsüggesztetted két karod,
Szemembe néztél és szóltál fáradtan:
"Maradj csendben! Majd elvonul!..."
1913
Kaffka Margit - SZERELEMDAL (Beküldő: VENDÉG)
2015-07-06 11:30:01
- Shei Min -
Oly áldott a te két kezed,
Hogyha belőle szőhetne a len,
Nem volna egy virág se szebb
A réteken.
Oly gyöngéd kis lábad nyoma,
Mint lepkeszárnyon lehellet.
Nesztelen úgy suhansz tova,
Mint égen a karcsú felleg.
Hangod oly édes, tiszta, mint
A fülemile-dal a csalítban.
- Mint nyírfa, ha tavaszi szélben ing,
Úgy suttogsz halkan.
Szépek az ifjú barackfák,
Virágos virágaik dísze,
De sugárzóbb a te pompád:
Bár hajad éjfekete.
Te vagy a virágok virága,
Madárdal, tavasz és felleg.
Csak messziről áhítlak vágyva,
Tudom, sohse ölellek.
Mégis, - ha nézlek,
Nem bánok madárt, lepkéket.
Hogyha meglátlak,
Felejtem a tavaszt, a fákat,
A virágot, földet, eget:
És nem irígylem
A boldog isteneket.
1913
Kaffka Margit - AZ EPEDŐ (Beküldő: VENDÉG)
2015-07-06 11:26:28
- Tshen Hai -
Fínoman festett ajakú
És tussal írt szemöldökű szép!
- Ha rád gondolok, az okosság
Elszáll szívemből páraképp.
Szobámban kis lakkdoboz áll.
- Most tudd meg a vétkem; -
Halk szájam egyszer csókkal tapadt
Rá lélektelen sötétben.
E kis tárgyat, - hogy is emlékeznél? -
Hókezed érintette.
Atyád boltjában nyújtottad felém
Egy tavaszi este.
- Tudom, csúnya vagyok! Ha egyszer
Elmondanám kínomat,
Kacagnál merészségemen, -
Ó, mért is láttalak?
Szellőcske volnék, nem lenne tilos
Szépséged körül lengeni nékem.
- Mily gyöngéd, lágy, bús, hízelgő,
Kéjes, vágyó, forró, esengő
Szél volna az! - Ó, drága szépem!
1913
Kaffka Margit - A PORCELÁN PAVILLON (Beküldő: VENDÉG)
2015-07-06 11:25:12
- Li Tai Po -
A kicsiny, kerek tavon
Fehér és zöld porcelánból
Díszlik egy szép pavillon.
Mint a tigris háta sávval
Ívlik a jáspis-híd által; -
Parttól a pavillonig
Szökken a híd.
S ott, a kedves házacskában
Jóbarátok szép sorjában
Ülnek. Mind iszik, nevet.
Némelyik ír verseket.
Köntösük bő selyemujja
Hátracsüng. Selyemkámzsájuk
Kényesen nyakukba hullva.
- Ifjak, szépek, jóbarátok.
A kerek tó síma tükrén
Újralátszik mindez szépen,
Fehér és zöld tükörképben,
Porcelános tisztán, büszkén!
Mint egy félhold ívlik a híd
Fordított alakja át; -
És sok ifjú jóbarát
Verset ír, kacag, iszik.
Ülvén fejük tetején
A fehér-zöld pavillonban,
Mely a tornyán áll azonban
A kerek tó tükörén.
1913
Kaffka Margit - SZERELEM-RÉSZEGSÉG (Beküldő: VENDÉG)
2015-07-06 11:24:04
- Li Tai Po -
Langyos szél jár a palota-kerten át,
A bokrok közt jószagú fuvalom lebben.
A teraszon, hanyagul hátradőlve
Jólléte színes selyemvánkosain
Pihen a császár dús lakoma után. -
Előtte táncol Si Chy... ragyogva, mint a csillag,
Tündöklőn, mint a Szépség. Illan, lebeg,
És mosolyog... mosolyog csudálatosan,
A szívig-fáj, hogy repked kis rózsalába;
Gyengéd csipői ringatják a vágyat,
Szép keble kél-hull, mint jószagú tengerár.
Így illan, lebben, - míg édes bágyadás
Önti el forró, halovány tagjait.
Hulló virágként hull lágy lépte már, -
És elomlik epedőn a Királyi
Nyugvóhely jade-párkányára dőlve,
Odakúszik, felkönyököl és vár...
A szűzi Si Chy... epedve dől oda...
1913
Kaffka Margit - A KÉTSÉGBEESETT (Beküldő: VENDÉG)
2015-07-06 11:22:53
- Li Y Han -
Ó, könnyek, bánat, esengés, ima!
És újra panasz! Mindig könnyek, könnyek!
Én boldogtalan, mi lesz már velem?
Alig érzem a nyár langyos éjszakáit,
Már tél huzódik a vidék fölé,
Már jön a tavasz nedves, esős szele.
Megint húznak a vad hattyuk felettem,
Szívem tele kínnal. Ó hányszor, hányszor
Láttalak jönni-menni, bús madarak!
Elvirulnak céltalan a krizantémek...
Szegény virág, - én - megvetett, nyomorult!
Senkinek sem jő kedve leszakítni?
Örökké ablakomban ülök és várok.
- Még mindig nincsen a nappalnak vége?
Finom eső áztatja a réteket.
Halk saruján az alkonyat leszáll;
Gyöngéden öleli a földet az éj...
Bennem minden, mint tegnap, úgy marad.
1913
Kaffka Margit - BARÁTNŐMHÖZ (Beküldő: VENDÉG)
2015-07-06 11:21:43
- Verlaine -
Önnek szóljon e dal. Szép szeme derűjének,
Mely átragyog bohókás könnyeken,
Kopár útamra, vígaszul nekem;
- Öné legyen e csüggedt szárnyú ének.
Az életemet kérdi? Milyen élet!
Napom ha feljő izzón, véresen,
Éh farkascsorda üzőbe veszen,
Vad, beteg álmok, hahotázó rémek.
Iszonyú az, amit én érzek, látok.
Kain fölött, amely itélt, az átok
Az én jajomhoz pásztordal csupán,
S az ön keserve, asszonyom? - Igen!
...Mint mikor csöndes, őszi délután
Darvak csapatja húz át az egen.
1906
Kaffka Margit - HULLÁMOK (Beküldő: VENDÉG)
2015-07-06 11:20:35
Bizalmad, - álló, déli verőfény
Felitta szívem régi homályát,
Most látszik benne minden, mi szép volt.
"Ritkák ma lenn a kristálypohárok!"
Mosolyogva tán mondja az Isten.
Mily egyszerűen hiszed te a szót el!
- Lásd, ez feloldja beszédem ága-bogát,
S úgy mondok mindent most, úgy merek,
Mint gyerek, ki volt már százrétegű, vén,
De visszajött, mert meghívta az Isten.
Te kedves ámulásaid előtt
Minden szándékom oly egy-utú lett,
- Kincses életed repdesi körül,
Mint legyezőszárnyú friss madárhad,
Mit ujja hegyéről bocsátott el Isten.
Mert csak én-jóvoltomra gondolsz,
Azért kell így adnom új-magamat!
- Feléd csobogó szerelmem sodrát
Nem fogja sehol le szűk gyanú-gát;
Ezért oly örökös, mint maga Isten.
Mi két nagy jóra-epedettek,
Kiknek mellébe fojtogatták
Megindulások forró sodrait; -
Hiába, mégis egybeszakadtunk!
Fölfelé száll már oltárunk füstje!
Nagyon szerethet minket az Isten.
1916
Kaffka Margit - RÉGI ARCKÉPEKHEZ (Beküldő: VENDÉG)
2015-07-06 11:19:20
Milyen helyes csöppség! Kis tömpe lábod
Hogy terpeszted az első új nadrágba!
Kis totyogósom, a gombos cipőkkel!
Mért ráncolod úgy össze homlokod? -
- Mesélik: egyszer nagy karéj kalácsot
Majszolva az utcaajtóba ültél,
Egy gaz darázs járt arra, megkívánta,
Le is ült rá, de jaj, nem a kalácsot,
Piros gyüszüszád harapta dagadtra.
Te ott ültél rémülten, keseregve,
Fényes szemedből csurgó, nagy könnyekkel...
Én akkor, - szó ami szó, - már nagyocska
Leány lehettem, táncórákra jártam,
S ha láttalak vó'n bömbölni, szép fiúcska,
Hozzád anyásan lehajoltam volna
Síró szemed, kis orrod megtörülni.
Ez iskolai ünnepély a zöldben.
- A tanító bácsi pálcával int,
Te hátrább állsz, s szelíden iparkodol
Kidugni arcocskád két nyegle váll közt.
Komoly, kedves fej már e kis diáké.
- Akkor volt, úgye, hogy naplót vezettél
Jegyezve mindég apró rossz szokásod,
Titkos betűt írtál be, vagy keresztet,
S figyelted a naptárban, hogy javulsz-é?
Te kezdődtél már itt, rád ösmerek.
...Én? - Kisvárosban szólt-szapult, anyányi
Lány voltam akkor, nyugtalan, kacér,
Világgá küldtem első árva kérőm,
Bár szörnyen féltem, sohse visznek férjhez.
Itt már kamasz. Izmos, busa legényke,
Sok torna- s bajnokverseny győztese,
Önképzőkörben nem költő-zseni,
"Abszolút geométriárul" olvas,
Az osztályfőnök sincs tisztába véle,
Nem figyel az órán, s hogyha kihívják,
Az eredményt más módra hozza ki.
- Az első bakfis derekához nyúlt már,
De érettségi bankett hajnalán
Forró szégyennel, dúltan megy haza,
S megesküszik, hogy "soha-soha többet!"
...Nekem már akkor megvolt a fiam.
Ni, hogy felnyurgult! Egyetemi polgár.
A nyakkendője byroni kötésű,
- Az ismeretelmélet fogta meg,
Lényeget kutat, s a léten borong.
Így kilendülve milyen is lehettél?
- Sok "szabadság"-gal, sok "eszmecseré"-vel
Élted hű-hós, diák-leány szerelmed,
Beszereztél te is lázt, forradalmat,
A nyárspolgári morál megvetését,
S jaj, csöpp hián bizony, tuberkulózist.
...Akkor, futtában láttuk egyszer egymást,
És meg se láttuk. Milyen messze voltunk!
"Kevés időm van!" - gondoltam, s lihegve
Farsangoltam verset, szalont, szerelmet.
S ez végre - nincs is messze multba már,
Alatta négy-öt évre vall a dátum.
Rendes külső, szemüveg, nyugodt profil.
- Messze, komoly föld, derék nép, hűvös ég
Gyorsan érlelt, s közel hozott magadhoz.
Sokat láttál és jól magadbanéztél,
S megláttad, hogy csak a részletbe van remény,
A lényeg rejtve; vallás, vágy, poézis, -
De a kicsinynek sok élő kérdése van,
S bár nem "igazság", termő összefüggés,
Mit száz türelmes kísérlet kinál,
Törvényei a fogható világnak.
S még erre is milyen kevés egy élet.
Egyszerűség, alázat, odaadás
Mennyi kell, hogy csak egy lépést tegyünk.
"...Dolgozni, amíg mécsünk ki nem alszik."
Van még egy kép: Itt vagyunk, - mi vagyunk.
Két lehajtott fő, két beteljesült sors.
- Hol, - melyik titkos fészkén az Időnek
Pattant fel okok és történetek magva,
Két távoli, vak sejt hogy így utazzon,
S munkák, bajok, szerelmek, kínok útján
Ily egyszerűen, ily hiánytalan,
Ilyen öröktől és örökig letten
Egymásra s egyén-magára találva, -
Így boldogan... boldogan hazatérjen?
1915
Kaffka Margit - ÉN SZEGÉNY (Beküldő: VENDÉG)
2015-07-06 11:17:33
Két szemem erővel feszítettem nagyra, kerekre: Nézzen!
És ösztökéltem a lelkem, hogy: serkenjen, kapukat nyisson!
Buzgón azalatt az ujjaimon számláltam titkon
Hányféle a szín, illat, íz - és hánnyal vagyok már készen?
Hol képvetítő-szereit beigazítja a lét, oda mentem,
S csavartam én is a gépen. "Más!" Hogy a hangját, halljam,
Sok néma, leláncolt, bús dolgot megütöttem. Szisszentek halkan,
S én bensőm húrjait konokul, kitartóan eközbe' figyeltem.
Idéztem a férfiút. - Milyen látása, ereje, hite? Szava.
Ha összeszorítja düh, bolond könny, vágy rezgeti s álom?
Kérdém: milyen a "szerelem" ködétől fátylas aranyesőben szitálón
Mondjuk, - egy temető, - alkony, - hajó, víz, - kis tanya-szoba?
- Cserébe adnom is kellett ó, sokat! Éjet és évet.
S jött sok megtervezett idill, közhely, futó
Perc, habgolyó. És szó, altatni akaró.
De tükrös, éber szemem kerekre-nyitottan csak nézett.
S szóltam: bizonnyal adhat nekem valamit kép, ember, táj, városok?
Lám, sok idegen arc! Szemek, - sok párás lélek-ablak!
Utcák, új hidak, ó templomok. Csak valamit ki ne hagyjak!
És eltökélten minden kriptát, csukott szobát kinyittatok.
Képmás ha rejti előlem titkát szép, ősi mosollyal az ajkán,
Remélve, s szívdobogva órákig állok előtte s kikönyörgöm, kivárom.
Végighúzom a tenyerem sok furcsa, tanagrai kis márványkirályon,
Ó, - most a dolgokat mind kimozdítom. Mögöttük valami van tán!
De nem lelem.
Énbennem vak, siket az Ige és gyökértelen,
Én átkozott üvegvalóm csak átereszt színt, fényt és árnyat,
Énbennem befelé fakadott piros hólyagsebe az életláznak,
Én - Egy-egy nyilalló perc, mint fénysejtés, béna idegre ha rámhat,
Tudom, elevenig soha, sohsem ér,
- Hol az én életem? Mi az élet nekem? Mit ér?
1909
Kaffka Margit - RÜGYEK (Beküldő: VENDÉG)
2015-07-06 11:16:12
Jöjj, nézd kicsikém!
Télies, szürke gallyak hegyén
Bársonyos, hűs pici rügybe zárva
Szunnyad a vén bokor ifjú ága,
Száz színes, illatos, dús virága, -
Itt benn vár, - pihen.
- Úgye, csoda ez, kicsinyem?
Halld, halld, a madár!
Fészket rak, hogyha párra talál.
- És őrzik, etetik, féltik, ójják,
A pici eleven sok fiókát
- Mind fura, nagyétű, hangos jószág,
S lassan - nagyranő.
- Fiam! Tietek a jövő!
Beh kék a szemed,
Amikor fénylőn visszanevet!
Kis ember, fiókám, szívem, vérem!
Virágom, levelem, - reménységem!
Minden árny, minden lomb téged védjen!
Élj dús tavaszt!
Áldott a dalod, az útad!
1909
Kaffka Margit - ERDŐN (Beküldő: VENDÉG)
2015-07-06 11:14:59
Nincs messze még! - Tán egy szavamra vár!
- Smaragdlevelek rezgő mélyiben
Halk fényeső. - Ejh, áruló köpeny!
Mért lesked ott? El van végezve már!
Szél zörren át. Futkos tétova nesz. - -
- Most mozdul!... Oh, korhadt fatörzs az ott!
Hát el bírt menni mégis, - itthagyott!
Fülembe cseng: "Utolsó szavad ez?" -
Szörnyű, - e sok fa hogy útamba áll!
Szeret, - szeret! Tudom, megbánta már,
Szeszélyem űzte el, s most nem talál.
Nem válhatunk mi így el! Oh - megyek!
- Már szétsimúlnak mind a levelek,
Az ösvény. - Csitt, ő az! Hunyt szemmel áll,
Az arca ónszínű, mint a halál...
- Most várok még! - néznem kell; hogy remeg!...
1908
Kaffka Margit - REGÉNY (Beküldő: VENDÉG)
2015-07-06 11:13:39
Kilenc kis táviró-kisasszony
Oly aggódalmas reggel óta;
Lesik a jelzést: "Semmi, semmi!"
"Ah, jönne bár! Fordulna jóra!"
És illan a perc, száll az óra.
Egy tiszti szolga hozta reggel,
"Válasz fizetve..." - a szöveg:
"Ha nem jő hír, hogy megbocsátott
Ma délig; - jól van! Nem szeret!
Egy kis golyó... Adieu! Megyek!"
Ah, - tízre jár! (A hadnagy úr most
Gyujt káromkodva egy szivarra,
Biztatja bőszen a szakaszt, hogy:
"Át! Jobbra nézz - és indulj balra!")
"- Tíz óra, hajh!" - "Ma délre halva!"
"Beszterce!" - "Semmi! Gabnaárak!"
"Ez az! - Ujsághírek csupán!"
Az arcuk ég, a szemek könnybe,
Úgy les szorongva mind a hány,
- Kilenc kis szorgos, szürke lány.
"- Tíz óra!" (Valaki e percben
Hölgyére gondol - mosolyog.)
- "Oh, végre!" És megcsuklón, félve,
Mint síró asszony remegése,
Zörren a gép, - s kopog, kopog:
- "Nem haragszom! Rád gondolok!"
A fülledt terem egy sóhajtás,
A zörgő munkazaj pihen...
- S villanó, - fátylas szárnyon szállva
Átcsillan a regény varázsa, -
Rejtett, szerelmes, idegen -
Kilenc szegény, jó kis szíven.
1908
Kaffka Margit - BÖLCSŐDAL (Beküldő: VENDÉG)
2015-07-06 11:12:25
Hunytszemű, kicsi pintyőkemadár te,
Hója, hahója! Neked édes az álom!
A könny, ha lehull rád, elszenderít jobban,
Nem érzed, hogy éget, úgy-e, virágom!
Nem tudod, úgy-e, hogy vergődve, sikoltva
Vágyna leborulni reád,
Hogy hazajött, hazajött nagy messze utakról,
Csodás, vad, idegen utakról
A te rossz, a te hűtlen, a te céda anyád.
Hója-hajója! Már zakatolhat a szívem,
A tiednek külön ere, élete van.
Már zúghat az átok, nem félek, hogy benned
A kárhozatom új életre fogan.
Én csendesen alvóm! A pillád se rezzen,
Míg őrület suhog az agyamon át,
Valami angyal itt tartja kezét, itt,
Vigyázza a torkod apró pihegésit,
Mert forró zivatart lehel az anyád.
Hója - hahója! Ébren vagy-e, Isten?
Halld meg az átkomat az éjszakában!
Ha egyszer, csak egyszer még vad álmok után űz
Illatlelkek serege, kósza bűbáj, lidérctűz,
Vánkosait üresen, hidegedve találjam!
Úgy! Halottmerev legyen csöpp fülemile-lábad,
Fakó, szederjes a te szád, üde szád,
Ha még egyszer megindul a nagy, viharos úton,
Csodás, gyönyörű, idegen úton
A te anyád, a te édesanyád.
1907
Kaffka Margit - SZERETTELEK (Beküldő: VENDÉG)
2015-07-06 11:11:13
Szerettelek téged
Hajnalhasadáskor, -
Harmatos hajnalon,
Rózsapiruláskor,
El is feledtelek
Első kakasszóra,
Mindennap feledlek, -
Máig is temetlek
Azóta, azóta
Meggyászoltalak én,
Pillangós ruhába
Sirattalak minden
Hangos kacagásba, -
Pénteken pirosba,
Szombaton fehérbe, -
Ma is gyászollak tán,
Virágvasárnapján,
Rózsapiruláskor,
Talpig feketébe.
1906