Szerelmes versek

  • Sorrend:
  • Szerelmes versek / oldal:
(saját vers) - Köszönöm (Beküldő: VENDÉG)
2015-07-07 07:04:02
Köszönöm,hogy csókolsz,
szeretsz
örökre!
(saját vers)
(saját vers) - Imádlak,ha csókolsz (Beküldő: VENDÉG)
2015-07-07 07:03:39
Imádlak,ha csókolsz,
örülsz és
szeretsz!
(saját vers)
(saját vers) - Megcsókoltalak (Beküldő: VENDÉG)
2015-07-07 07:03:11
Megcsókoltalak,
nagyon jó volt,
imádlak!
(saját vers)
(saját vers) - Nagyon várlak (Beküldő: VENDÉG)
2015-07-07 07:02:43
Nagyon várlak régóta
Téged,hogy végre
lássalak!
(saját vers)
Tompa Mihály - Kócsi pusztán (Beküldő: VENDÉG)
2015-07-07 07:02:11
Kócsi pusztán betyár vagyok,
Szorongatnak a hadnagyok!
De ne féljen a vármegye,
Hogy a vasat én rám tegye!
Gyerünk szellő, nincs itt szállás,
Messze van még Árokszállás!
Három mért föld, meg egy darab,
A lovamról szakad a hab.
Simogatom, szólingatom!
Régóta vár a galambom!
Kikönyököl ablakába,
Néz fel s alá, de hiába!
Esteledik, borul az ég,
Ne menj hívem aludni még!
Szellő lovam dobogása:
Édes álmod szakadása.
Kerülök én száz mért földet,
Hogy egy jó szót halljak tőled
Ha a nyakad átölelem:
Odaadnám az életem!
Jobb tanyán még nem is háltam,
Mint a rózsám hajlékában;
Hejh, pedig ott se alhatom,
Mégis csupa nyugodalom!
Tompa Mihály - Ősszel (Beküldő: VENDÉG)
2015-07-07 07:01:37
Ültem a rét zöld pázsitján,
Hol a csermely omlott tisztán;
Illatos fű, nyílt virágok...
Szemem alig nézett rájok.
Völgyek árnyán elmulattam,
Támadáskor, alkonyatban;
Lelkemhez szólt a madárdal,
Mély, de gyorsan múló bájjal!
A mennyet borongni látom,
Dér-harmat függ a faágon;
Fogy az élet észrevétlen,
Lassúbb, lassúbb érütésben!
Rétek halvány kis virága!
Hulló lombja a bereknek!
Némuló dal, mért szeretlek?
- Elveszítlek nem sokára!
Tompa Mihály - Fecske,gólya (Beküldő: VENDÉG)
2015-07-07 07:01:04
Téve hosszú, terhes utat
- Melyet a szél is megunhat, -
Kikeletkor megjövétek!
Rongyos, szennyes volt a fészek...
Ezt a dolgot hozni jóra:
Volt az első, - fecske, gólya!
Ülni aztán a tojáson,
Lesve, várva, hogy kivágjon;
Majd nevelni a családot,
Mely öt-hat tagból is állott,
Védeni, gondoskodni róla:
Munka volt az, fecske, gólya!
S a kicsinyek hogy kiszálltak,
Vége lőn az enyhe nyárnak:
S míg a haraszt meg nem csördül:
Útra keltek seregestül
No biz ezért fecske, gólya!
Ide se jöttetek volna!
Tompa Mihály - Nálad nélkül (Beküldő: VENDÉG)
2015-07-07 07:00:37
Örömet nem nyújt az élet,
Csak tenálad, csak tevéled!
Mint buborék széjjelpattan,
Ha osztályos nem vagy abban!
Az ég és föld bús, kietlen,
S ami rá van rakva ékül:
A boldogság gyötrő álom
Lenne nékem nálad nélkűl!
Ha szememnek könnye csordul:
Elveszesz te bánatombul!
Megkönnyíted a keresztet,
Melyet a sors rám eresztett!
És lelkemre nyugalom száll,
Az élettel úgy kibékül,
De hánykódó, zivataros
Tenger lenne nálad nélkül!
Ne is hagyjuk el mi ketten
Soha egymást az életben!
S egymás hű karjába dőlve
Menjünk el a temetőbe!
Mert nem lelnék üdvöt ott fenn,
S visszavágynék én az égből,
A sírban sem lenne nyugtom
Nálad nélkül, - nálad nélkül!
Tompa Mihály - Emlékezet (Beküldő: VENDÉG)
2015-07-07 07:00:05
Rég futok már, messze jártam,
Hegy, völgy, tenger áll utánam...
Minek vinnél oda vissza
Engem, oh emlékezet!?
Mutogatván még szememnek:
Amit látni nem szeret!
Nékem is nyílott az élet,
Szívem bízott, hitt, remélett.
Érzelemben, áldozatban
Gondolá a lét becsét;
S visszavenné mostan, amit
Bálványára elfecsélt
Sorsom volt-e zord, kietlen?
Vagy bú-kórság lakta keblem?
De a múltban a való sem
Birta boldogítani!
Hát most, annak elmosódott
Távol lengő árnyai?
Ha a napnak vége... vége...
Vesszen ég, föld vak sötétbe!
Mért lássunk a múltba, melyet
Elvesztett már életünk,
S tőled, oh lassan fogyó hold,
Nem lehet felejtenünk!
De fussunk a pályatéren!
Így, vagy úgy majd vége lészen...
És a sírtól visszanézvén,
Azt mondjuk mindannyian:
Egész élet hasztalanság!
Feküdjünk le, - este van!
Tompa Mihály - Tavasszal (Beküldő: VENDÉG)
2015-07-07 06:59:42
Vidul a föld ábrázatja,
A jó Isten megmutatja
Néked ember, hogy szeret,
Adván újra kenyeret!
Gazdagon rügyeztek a fák,
S majdan bimbaik kinyitják;
S őszre, termett ágai
Földig fognak hajlani.
Télen által kik megéltek:
Járnak már a dolgos méhek;
S nem soká a puszta sejt
Méztől leszen drága, telt.
Szemzik már a szőlő-tőke,
Örvend szívünk jó előre,
Mikor hordó, átalag
Musttal telve állnak.
A meleg hó lágy pelyhében
Megmaradt az őszi szépen;
És ha nem jő rá csapás:
Vidám lesz az aratás.
Eregesd ki a jószágot,
Készíts ekét, készíts jármot!
Szánts, vess, - törd az ugart.
Aki nem vet, nem arat.
Munkásság az élet sója,
A romlástól mely megóvja;
S csak az, aki nem hevert:
Várhat áldást és sikert.
Ne légy mégis vak reménnyel!
Okosan nézz őszre széjjel:
Az esztendő mit adott?
- S nyugtán dicsérd a napot!
Tompa Mihály - Hűség (Beküldő: VENDÉG)
2015-07-07 06:59:12
Gyerekségem, ifjúságom
Kísérői kik valának:
Kedv, remények, fényes álmak;
Még csak dél van, és ha már is
Így oszolnak, hullnak szerte:
Ki marad majd este felé?
Ki marad majd naplementre?
A kedv, e víg gyermek-lányka,
Volt legelső ösmerősöm:
Együtt jártunk enyelegve
Téli tájon, temetőkön;
De borongó, majd komor lett,
Kihamvadt a szem csilláma,
Keserű a hallgató ajk,
Redők ültek homlokára.
Láttam fényes, dús világot,
Szép reményben álmodozván:
Boldogságról vertem a dalt
Ábrándimnak zengő kobzán.
Meredek szirt homlokára
Mutatott fel vágyam ujja,
És magasra törni, jutni,
Lelkem, arcom lángra gyúla.
Remény s ábránd oda van már,
A merész vágy lejjebb szállott...!
Szép, fényes láng, mely nyomán hagy
Hideg hamvat, pusztaságot.
Minden elmúlt! Maga is a
Szerelemnek rózsabokra
Mintha fogyna illatából...
Mintha lassan hervadozna.
De a hűség, mint a harmat,
Mely belé az égből cseppen:
Szerelemnek rózsa-kelyhét
Tartja hosszan, nyitva szebben,
A lombatlan életfára
Mint az inda, ráfonódik;
Kísérőim elmaradtak...
Csak te hűség, kísérj holtig!
Mikor a föld gazdag, ifjú,
S a ligetben lombos ág van:
Meg nem látunk a világtól,
- Nem érzünk a boldogságban!
De ha minden veszve immár,
S lomb, virág lehull a földre:
Ránk mosolyogsz a téli fagyról,
Életünknek örök-zöldje!
Öröm-könnyes szemeinknél
Ott lebegsz, mint a szivárvány;
Sebeinkre balzsamot vész
Önnyugalmad s üdved árán;
Bujdosó vagy oldalunknál,
S mosolyogva halsz meg értünk;
Hidegülő orcáinkon
Forró, tiszta könnyben érzünk!
Nyájas álmak, szép remények
Elmaradtak lassan lassan,
Te vagy vélem, tiszta hűség!
Kezeidet csak foghassam:
Mosolyogva látom őket
Tünedezni, hullni szerte;
Te légy vélem este felé,
Te maradj meg naplementre!
Tompa Mihály - Első szerelem (Beküldő: VENDÉG)
2015-07-07 06:58:37
Emlékszem még, emlékszem reája,
Ifjúságom boldog szép korára!
Fényes napja s könnyű fellegével,
Azt az időt hogy felejteném el?
Rengő habján játszva vitt az élet,
Azt sem tudtam: melyik partra nézzek?
Vígan mentem, mint a könnyű csónak,
- Örvény és szirt eltakarva voltak.
Suttogó lomb, csattogó madárdal
Boldogságnak adta lelkem által;
Éjjelenként nyájas, édes álmak
Nyílt, virágos téren hordozának.
Mikor csendes nyári szürkületben
Üldögéltünk a lugasba' ketten;
Hogy átölelt lágy fehér kezével...
Azt az órát hogy felejteném el?
És nem láttam őtet én azóta,
Két felé vált életünknek útja;
Élsz-e, hol vagy, jó leányka? bánat
Szép orcádra nem borít-e árnyat?
Bár örömre, búra hitt az élet:
Én megőrzöm mindörökre képed!
S hű ölén a házi boldogságnak,
Emlékim közt gyönyörködve látlak!
Mint mikor már messze tűnt a sajka
S nem látszik csak a vitorla rajta:
Messziről a múltak képe lebben,
S mosolyog rám a szép emlékezetben.
És gyakorta gondolok reája,
Ifjúságom s szerelmem korára:
Fényes napja s tiszta kék egével,
Azt az időt hogy felejteném el!?
Tompa Mihály - Jöszte kedves (Beküldő: VENDÉG)
2015-07-07 06:58:09
Jöszte kedves, járjunk egyet a mezőben!
Úgy sem soká mosolyog az ilyen zölden,
Nem fedez be hűs árnyával a fa lombja,
Őszi szellő, deres éjjel
Megsárgítja, földre ontja.
Adjuk át egy lágy rengésnek kebleinket,
E méla-bús őszi világ úgy megillet!
Hogyan küzd a hervadással a virulat...
Másod-virág nyílik a fán,
Mikor zörgő cserjét hullat.
Gyülekezik már a fecske, megy a gólya,
Hova mennénk kedvesem, ha szárnyunk volna?!
Nem repülnénk úgy-e messze? itt maradnánk?
Hervad a táj, - de itt mosolyog
Szép emlékben a tavasz ránk!
Minek szállna vágyó lelked messze tájra?
- A boldogság nem idegen föld virága! -
Itt repkedjen kedveseid közelébe,
Mint a madár a fa körül,
Amelyen áll kicsi fészke.
Hamuszín köd ereszkedik a határra,
Fénnyel szegi be az őszi nap sugára,
S néma, kopár tájak felett elhúzódván:
Aranyozott szemfedél a
Hunyó élet koporsóján.
Fáj-e neked a táj képe ily halványan?
Nem gondolsz-e tenmagadra a virágban?
Mikor te is így borulsz a hideg földre,
Ha megválunk majd egymástól...
Én a bús ág, te a zöldje!?
Ez a halvány, búcsúzó kép, ah ne fájjon!
Gyönyörködjék lelked a szép őszi tájon,
Hol körül egy fájdalomban édes vágy fog:
Ez a halál költészete,
Tompa Mihály - Szerettelek (Beküldő: VENDÉG)
2015-07-07 06:57:24
Szerettelek, nem tagadom!
S hogy eltört a lakodalom:
Nem én vagyok, te vagy oka,
Miért hajlongtál ide, oda?
Nyílt rózsa volt az ajakad,
Hol nemcsak egy méhnek szabad,
Égő tüzes nap a szemed,
Mely sok szívet melengetett!
Seregestül voltunk rabod
Megszéditél ötöt, hatot;
Szerettél, - s mi hívek valánk,
Úgy mondta szád, úgy mondta szánk!
Két hű kebel vonzalmiban
A boldogság hő vágya van:
Szerelmedben nem volt e cél:
Hiúságból !
S bár csábítóan hajlál felénk:
Mint a madár szétröppenénk!
Fészket rakánk az ott, ez itt...
Sorsunk nyájas vidékre vitt.
Mégis ha úgy elképzelem:
Minő bűbáj ült képeden!
Az a mosoly... haj... váll... szemek...
Rád épen nem neheztelek!
Ennyit kimondhatok...! s ha még
Tán többet is kimondanék:
A ház csendét ásnám alá...
- Feleségem meghallaná!
Tompa Mihály - Nyárban (Beküldő: VENDÉG)
2015-07-07 06:57:02
Meg van áldva, felruházva
Kalászfővel a barázda:
Meg is zendül ott maholnap
Éneke az aratóknak.
Várjatok még, hadd viselje
A jó föld a koronát;
Melyet úgy is munkadíjul
Az embernek odaád.
Hegyek, halmok tája zöldül
Szőlőfának levelétűl;
Telik szemje drága nedvvel,
Melyet a szív óhajt, kedvel.
Bő szüret lesz, széled a bú...
A borsajtó csikorog;
Harsány zajtól riadoznak
A tetők, a hegysorok.
Ami síkon s bércen terme:
Légy okos, hív sáfár benne!
Hordd be kévéd, töltsd meg a csűrt,
Új borod új tömlőbe szűrd!
Balgatag, ki többre vágyik,
Mikor napról napra van;
Övéinek mikor élhet
Békességben, boldogan!
Ha megtisztel a barátság:
Asztalod terítve lássák;
Hozz fel ót, és hozz fel újat,
Jó, ha a szív felvidulhat!
Mikor úgy el van borulva,
Mikor rajta annyi seb...
Nyájas órák örömében
Bája gyógyul s csendesebb!
Zivatarban, vak setétben
Elkésett a szerencsétlen!
Nyomor, éhség gyötri, - fázik...
Alig érhet már a házig;
Küszöbödnél, köntöséről
Rázogatván a havat:
Ha félénken bekopogtat,
Nyájasan mondd, hogy: szabad!
Ültesd melléd a melegre,
Míg ki-enged teste, lelke...
Bizalomra, szóra nyerd meg,
S ha elaludt már a gyermek,
Sebhelyét mutatva, - s híven
Beszélvén sok bősz csatát:
Szeld meg neki kenyeredet,
S töltsed színig poharát!
Tompa Mihály - Egy Ifjú párhoz (Beküldő: VENDÉG)
2015-07-07 06:56:34
Szíveteknek vágya bétölt,
Mi volna még álmotok:
Kik az oltár zsámolyánál
Kezet fogva állotok?
Külön, két kis bujdosó ér
Vala eddig éltetek,
Mely a sziklás rengetegben
Cél s kedv nélkül tévelyeg.
S egyesülten cseveg, csillog,
Hullámzik e gyors patak;
Kebelére önnevelte
Virágszirmok hajlanak.
Szerelmetek tarka színnel
Rajzolgatja a jövőt;
Szép álomként minden óra
Bűvös, bájos arcot ölt.
Szent hűséget, boldogságot
Hagyjon hátra e varázs!
A fényes láng ellobog bár:
Maradjon meg a parázs! -
Ne hagyj még itt
Ne hagyj még itt, ne menj még el!
Ez a tiszta nyári éjjel,
Érző lelked' bűbájában
Hajtsa hozzám, tartsa nálam!
Virág vagy te, szép virágszál!
Nappal szellő, sugár rád száll;
S amikor te úgy sugárzol:
Mély homály fed engem távol!
Csendbe van föld s ég temetve...
Hadd hulljak most kebeledbe!
Reggel aztán meg is halhat
A szép éjjel boldog harmat!
Tompa Mihály - Kincskeresők (Beküldő: VENDÉG)
2015-07-07 06:56:08
Melyet kerestek, a kincs
Csikorgó zár alatt van;
Vérfű a kulcs, előtte
Zár és lakat lepattan.
S mely a kincs átkos őre:
A sárkány veszve tőle.
S hol a vidék?
És merre a boldog mező,
Amelynek ily
Bilincstörő virága nő?
Az a harcoknak mezeje,
Bűvös virága győzelem;
Bilincset tör, láncot szakaszt; -
Hanem vérharmattal terem.
Kincskeresők, kincskeresők,
Csak ily vérfüvet szedjetek;
A harci téreken terem,
S harmatjáról ösmerni meg!
Tompa Mihály - A Vándor könyvébe (Beküldő: VENDÉG)
2015-07-07 06:55:45
Kit változó kép csalogat tovább,
S nagy messze földek tájain ragad,
Ki jársz hullámon, havas bérceken:
Megáldja Isten! vándor, utadat!
Eszedbe jusson, ha a vágy veled
Egy helyről másra nyugtalan siet:
Egész világé hogy mégsem lehetsz,
Egész világ nem lehet a tied!
S hogy lelked egykor lesz fáradt madár,
Előtte fény s zaj: fárasztó, unott;
A zajgó körből nyugalomba vágy,
Óhajtván csak egy bizalmas zugot.
Azért hatalmas, nagy népek között,
El ne felejtsd hazád és nemzeted!
Míg a világ azoknak birtoka:
Ennek mindene az, ha szereted!
Tekintsd meg a nagyok sírszobrait,
De őseidnek hamvát ne feledd...
Ne, a fényes, dús paloták miatt:
Az egyszerű kis szalmafedelet!
Tompa Mihály - Elmondhatnám (Beküldő: VENDÉG)
2015-07-07 06:55:18
Elmondhatnám éltemet, sok
Nehéz ostromával;
Ki pártolt el? kit temettem?
Miken mentem által?
Elmondhatnám e kebelnek
Fás nyugalmát, csendét:
Mit a vész, mint fagyott csermelyt
Föl nem zavar, nem sért
Elmondhatnám... s ösmérnétek
Sorsom, veszteségem;
De nem ám a fájdalmakat,
Nem a kínt, mely meg-megragadt...
Míg idáig értem!
Tompa Mihály - Itthon vagyok... (Beküldő: VENDÉG)
2015-07-07 06:54:49
Itthon vagyok...! haza jöttem valahára,
Lelkem ezt az édes órát alig várta;
Megpihenni csendes élet, hű öledben:
Jöttem, mint a siető hab, hogy jöhettem.
Haza felé még csak e táj halma kéklett,
Forró vágyam ölelé a messzeséget;
Fel se tűnt még házam tája, s már előre
Megcsapott a boldogságnak lágy szellője!
Kinyílt a völgy... a falucska ott van, ott van!
Dobogott a vándor szíve hangosabban;
Míg csókod forrt a belépő ajakára...
Itthon vagyok, haza jöttem valahára!
Házi üszköm melegítő lángja mellett,
Keblemen a szomorú fagy úgy felenged!
Csordultig van az én szívem, annyit érzek,
Örömében olyan boldog, olyan részeg!
S nem is tudom: félig alva, félig ébren
Pihenek a szeretetnek hív ölében;
Két karomon ami kedves, kis családom;
Mi reményem, vágyam van még a világon?
Kis fiamat az ölembe teszi anyja,
S hosszan nyugszik mindkettőnkön pillanatja...
Nem tudok én mit mondani, nem tud ő sem, -
De beszél a mosolygó ajk s könnyező szem.
Majd ha lelkem szomorítják újra gondok,
Vagy élettel és világgal meghasonlok:
Akkor nyájas, kibékítő gondolattal,
Ez a könnyű, ez a mosoly megvigasztal.
Zárd magadba, lelkem! ezt a boldogságot,
Mely ez édes szép órában rád szivárog;
Mint a cseppet a világnak kelyhe szokta,
Tartogatván hév napokra, bús napokra.