Szerelmes versek

  • Sorrend:
  • Szerelmes versek / oldal:
(saját vers) - Nem (Beküldő: RÉKA)
2015-07-01 08:33:25
Nem bírnék,ha nem
lenne Párom...!
IMÁDLAK!
(saját vers)
(saját vers) - Magány (Beküldő: RÉKA)
2015-07-01 08:33:04
Magányos lettem,
boldogtalan lettem,
szomorú
vagyok!
(saját vers)
(saját vers) - Mindenkinek (Beküldő: RÉKA)
2015-07-01 08:32:37
Mindenkinek kívánom,
hogy legyenek
boldogok!!!
(saját vers)
(saját vers) - Senki nem szeret- (Beküldő: RÉKA)
2015-07-01 08:32:16
Senki nem szeret-
azt szeretném,
ha Párom imádna!
(saját vers)
(saját vers) - Boldogtalan (Beküldő: RÉKA)
2015-07-01 08:31:47
Boldogtalan
vagyok-
szeretnék
boldog lenni!
(saját vers)
Ivan Bunyin - EGYEDÜL (Beküldő: VENDÉG)
2015-07-01 08:30:56
Eső szemereg, fut a szél,
borzong a ködös tavi sík.
Az élet a télbe alél,
nem ébred a kert tavaszig.
Zord villa. Társtalan élet.
Festek. Sir a szél, besötétlett.

Itt jártál tegnap, igen.
Láttam: szemeden unalom.
De társnak hitt a szivem
a csapzott alkonyaton.
Eh, menj hát! Istenem áldjon!
Majd tűröm téli magányom.

Még tegnapi köd gomolyog,
ma is csupa sár a mező.
Tornácom előtt a nyomod
elmosta az őszi eső.
Csak nézek a ködbe. Hiányzol
e puszta, e szürke világból.

Lehetne kiáltani még:
"Jőj vissza, nehéz egyedül!"
De a múlt neki már nem elég,
elhágy, ha a szíve kihül.
Iszom. Tüze húny a parázsnak...
Egy hű kutya kellene társnak.

(Rab Zsuzsa)
Ivan Bunyin - Fölszáll a hold (Beküldő: VENDÉG)
2015-07-01 08:30:21
Titkos zizegés az erdő,
csupa langyos lehelet.
Ház előtt fényben derengő
csúcsával a nyárfa megnő,
ég, mint folyékony üveg.

A sötét sűrűben állva
tükrös aranya vakít.
Esőzve reszket a nyárfa,
önti, csillámolva hányja
üveges-gyögy habjait.

(Ford.:Fodor András)
Ivan Bunyin - Rózsák (Beküldő: VENDÉG)
2015-07-01 08:29:53
Tündöklő fellegek lebegtek
a lángoló azúr teren.
Két rózsa a kertben kifeslett,
két kehely, mely tűzzel tele.

A zölden izzók áthevült kert
benézett az ablakon át
a ház hűs homályába, fülledt
széna ontotta jószagát.

Olykor súlyosan mennydörögve
megzendült, morajlott a menny,
de méhek, rovarok dönögve
jártak, - fénylett a végtelen.

Olykor suhogó sűrű zápor
zúdult, égszínkék zuhatag...
S az ingó-tükrös ragyogásból
villogott az azúr, s a nap -

s fénylett a végtelen, s lekókadt
aléltan a rózsák feje,
s könnyeiken át mosolyogtak,
és szemük tűzzel volt tele.

(Ford.: Lator László)
Bartalovics Zoltán - Változó árnyék (Beküldő: VENDÉG)
2015-07-01 08:29:23
Úgy vélem, már mindent elértem.
Nincs bennem űr, ami fájna.
Sem tomboló jó kedv a halálra
ami megtorpanna, ha látna.

Van házam, vagy saját börtönöm
melynek rabja, s őrzője is vagyok.
S ott mormogó ajakkal hagyjatok,
ha a süketség bennem gagyog!

De nyitok én, nyitok rést szememre
s láthatóvá válnak akkor a falak,
a tömény, roppanó-vörös tégláin
elhalt csontos, munkáskéz-akarat.

És látni vélem árnyékát a vágynak
ahogy lopva bújik szegletében el.
Mert magam körül változnak a tárgyak
hisz', minden várból egyszer menni kell.

De kilincsét mélyen a szívembe rejtem
s ha már posztján nem strázsál bakó,
utak simítják görbült, béna lábam
s késve rájövök: - Élni volna jó!..

Továbbnyitom szemem. Nem csak résnyire.
S retinám lesz Zeusz legszebb égisze!
Villámok hagyják el cirrus hajamat,
kereszten a szög alá kezem beakad.

Mert belőlem nőnek a felhők is
amikor harmatpontban vagyok.
S könnyemben úsznak csillagok,
ha bogárka hátán ragyog.

S őszi tücskök ciripelve rólam vallanak,
ha dunna-fellegködben megvillan a fagy.
És fatörzsekre puha mohát lehellek.
Így talán rám akadsz, még az is meglehet.

Majd meleg szobád csendje sírva én leszek,
ha szalag fonja kezed, legszebb versemet.
Mert tovább élsz, hisz' benned új valóra válnék,
s ahogy változol, úgy leszek más árnyék.
Páll Lajos - Július (Beküldő: VENDÉG)
2015-07-01 08:28:56
Lézeng a nyár, álmodozik,
s a patak víze megszökik,
fehér lángba fagy az akác,
meg nem rezdül napokig.
Zsong a kékség, felhő gyűlne,
de szétoszlik, néhány foszlány
- csakhogy legyen lobogónk is -
fönnakadt Firtos tornácán.
És a kert, a varázsszőnyeg
úszik, lebeg, pillangók közt
most illan el az öröklét.
S mint aki már békét kötött,
lézeng a nyár, álmodozik,
feszült blúza szertepattan,
egy villanás, s feleletül
tollu szállong a magasban!
Tóth János - A világ legszebb szerelmes ver (Beküldő: VENDÉG)
2015-07-01 08:28:33
Nem ilyen.

Mostanában rövidebbek az évek,
csak a pillanat a régi, ahogy megül,
a templomharang bongása, méhek
zajongása száradtkoszorús temetőkben,
válladról, ahogy ruhád aláhull. Mennyi
is volt? Talán napok, hónapok, hetek. Mentsetek meg!
Ments meg Te időtlen vágtában fogant kölyke ennek
a zavaros pályaudvari váróteremnek, ahová
koldulni jár a lét, és mezítelen arcokkal is
rejtekben marad minden emberinek tartott
utalása egy régi hajnalnak, amikor nyílt egy
új virág! Csak én láttam, csak nekem színeződött,
értem borult a földig, én tehetek szépségéről,
nekem hervad el majd egyszer. Tudom. Mennyi is volt?
Talán hónapok, hetek? Nem időben mérek!
Nincs perc, az óra is semmiség, kitárul a Minden,
értem halottvivők jönnek, szemeikben öröm,
megértés.- Látod, mennyire szeret! Boldog
az Úr, ha őt elé visszük! Látod, még mosolyog,
s szólt, egy nevet mondott, mielőtt elment!
Hol van? Ki az, kit nevezett? Kire kért áldást,
védelmet? Messze jár. Első volt és végső,
értett, és megérzett. Föld volt, fűszeres takaró,
szó a nagy csöndre, perc helyett érintés, órák
körében látomás egy új világról! Megtérnek
végül mind a lakatlan szavak, és betűnként találnak
végleg nyughelyet. Máshol, senkinek. Mennyire távol,
és közel aki szeret! Mindig így van ez. Milyen a közel,
mennyire semmi a távol, ha szeretsz! Pedig csak egy kis
alamizsnát, egy kis alamizsnát kaphatunk! Előttünk dölyfös
mindenek járnak, vérükben ősi ösztön: Eltiporni, zsigerelni,
megölni, megölni! Én nem ilyen sokakra vágyom!
Lennék csak zsoldosa a jónak! Jutalmam sem legyen elég
engesztelő, hogy többet kívánnék! Soha, soha többé!
Szádeczky-Kardoss György - Nincs időd! (Beküldő: VENDÉG)
2015-07-01 08:28:02
Szoktál-e néha meg-megállni,
És néhány percre megcsodálni
A zöld mezőt, a sok virágot,
Az ezerszínű, szép világot,
A dús erdőt, a súgó fákat,
A csillagfényes éjszakákat,
A völgy ölét, a hegytetőt?
Nem, neked erre nincs időd!

Szoktál-e néha simogatni,
Sajgó sebekre enyhet adni,
A hulló könnyeket letörülni,
Más boldogságán is örülni,
Meghallgatni, akinek ajka
Bánatra nyílik és panaszra,
Vigasztalni a szenvedőt?
Nem, neked erre nincs időd!

S ha est borul a késő mára,
Készülni kell a számadásra,
Mérlegre tenni egész élted,
Tettél-e jót, láttál-e szépet,
És nincs más vágyad csupán ennyi:
Nem rohanni, csak ember lenni,
Hiszen már látod a temetőt!
De most már késő!...... Nincs időd!
Szepes Mária - Kibékülés (Beküldő: VENDÉG)
2015-07-01 08:27:39
Békét kötni mindennel és mindenkivel,
aki más, mint amit jónak, szépnek
tartok, s csak önmaga tud lenni.
Elfogadni külön kozmoszának törvényeit,
ha az enyémtől eltérnek. Megbocsátani
idegen, rossz ízeket, helyükre tenni
téves jelképeket. Megérteni titkos
nyelvüket, a hebegőt, a dadogót,
a szitkozódó, mérget fröccsentő csúfat is.
Felismerni e tintahal - felhő mögött a zokogó,
magányos kárhozottat, aki adni, kérni
nem képes. Számláján csak bevétel - rovatot
vezet. Tenni, áldozni sohasem szeret,
nem ismer egyebet, csak a nihilt,
koporsót ácsol, sírgödröt ás.
Elviselni a botor jajszavát, aki maga keresi búját, baját,
visszaüt, támad, s vádol, hogy ütik,
sült galambra lesve tétlenkedik.
Nyavalyáinak utána jár,
a figyelmeztetésért halálmadárt kiált.
Nem tudja másképp. Semmiféle vád,
ítélet csontalkatát nem szabja át.
Bölcs az, aki megbocsát. Ilyen a világ!
Ennyi az ember, s ennyi vagyok
magam is. Nem több és nem kevesebb.
Néha megostromlom a lehetetlent,
Sziszifuszként hegyre hordom terheimet,
azután visszahullok talajt vesztve megint.
De magamnak is megbocsájtok,
ami nehezebb, mint átugrani
saját, földre vetült árnyékunkat.
E biblikus varázslat mégis
megtörténik időnként, pedig nem idézi hit.
A csoda villáma váratlan mindig,
eltünteti, ami valónak tűnik,
s megmutatja, ami a mulandóban is
igaz, mert soha el nem múlik.
Raffai Sarolta - KÖNYÖRGÉS (Beküldő: VENDÉG)
2015-07-01 08:26:54
Egy tenyérből másikba. Billeg
le-fel a fél világ velem.
Hát méregess - óvjál te jobban,
mint magam megőrizhetem.

Tenyeredből a tenyeredbe -
alig érinthet bármi más.
Ha senki, te tarthatnál vissza
egységbe zártan, így vigyázz,

így félj, ítélj, emberré rendezz:
széthulltam volna védtelen.
Maradj meg, óvj annál is jobban,
mint magam megőrizhetem.
Csoóri Sándor - EZ HÁT A NYÁR (Beküldő: VENDÉG)
2015-07-01 08:26:29
Kóbor, nagy lepkék járnak hozzám,
ide szállnak az ablakfámra,
billegdélgetnek, mint Picasso
gömbön tiporgó artistája.

Ez hát a nyár, a nyugtató derű,
Isten utcaszínháza, szöveg nélkül.
Leült egy veréb is a porba,
saját magával összebékül.

Ez volna jó tán nekem is,
a meleg por, a béke álma,
amikor a narancsos űrbe
kiszáll egy űrhajós bogárka:

kis semmiség a mindenségbe,
aprócska láng-hit, láng-remény,
s úszik utána zöldes csóva
a hajlékony ég peremén.

És én csak nézném, lombokon át,
mintha egy vers hagyna el éppen
vagy egy örökölt vasgolyó,
dongók zajában, szalmafényben.
Törley Gábor - Az Élet (Beküldő: VENDÉG)
2015-07-01 08:26:03
Álmodom egy új világról,
Hol a Barátság a jelszó
Tűz fog égni minden szívben
Mindenki közt, békességben

De a rosszak próbálkoznak
És ha gyengére akadnak
Nincs menekvés, nem futhatsz el
Lelkedet már elvesztetted

Tudjátok: az élet nehéz,
Mint a hegy, ki az égre néz
Az alja még nem meredek
Följebb van az igazi hely

Általában ott vesznek el,
Hol már egyre nehezebb lesz
Ők a jó útról letérnek
S eltűnnek ők a sötétben

Akik elértek a csúcsra,
És kiállták a próbákat
Reájuk vár az új világ
Miről nem is álmodtak tán

Bár a világ most nem túl szép
De még fennáll a jó remény
Egyre több a küzdő szellem
S a küzdelmet ne adjuk fel!

Álmodom egy szép világról
Ahol immár béke honol
Csak akarat kell semmi más
Higgyünk és álmodjunk tovább!
Böröndi Lajos - Szerelem (Beküldő: VENDÉG)
2015-07-01 08:25:32
Most lehűtöm kicsit a verset,
a valóság szebb, mint a képzelet.
Az együtt töltött percek az időben,
mint a napsütötte rétek fénylenek.

Sűrű veszedelmes illatok között
ölelted magadba arcomat.
És lehunyt szemmel hallgattam, ahogy
buktak föl a mélyből tört szavak.

Nem kérdezzük, hogyan lesz tovább,
hányszor, s hogyan isszuk föl
egymás illatát,

értelme kérdezéseknek nincsen.
Tudjuk, a gyönyör megismételhető.
Vagy egyszeri? Megismételhetetlen?
Balassi Bálint - HAGYJ EL CSENDESSÉGET! (Beküldő: VENDÉG)
2015-07-01 08:25:06
Hagyj el csendességet, zümmögtess beszédet,
míg lélegzel!
Elmédben bújdosó nemes tengeri só,
szó éled fel!

Sok ideje immár szóra szomjazva vár
megannyi fül.
Ha-ki él magába, benövi ködvára
ős-egyedül.

Nem kicsiny munkával szavadat, mely rád vall,
csiszolgassad,
Lélek-tó tajtékját, habkövét megmintázd,
villan, mint nap.

Némely szó ellobban, kenderkóc tűzlángban,
percen-sercen,
Másik meg benn ragad, tövisként kínokat
szít lelkedben.

Némely szó leperdül testedrül, lelkedrül,
páncélról víz,
Másik szó csontig hat, ezerszer megríkat,
szünetlen űz.

Némely szó szül százat, elönt pincét-házat,
megszáll elmét,
Mint orcán pirosság, mint égen ólmosság,
úgy terjed szét.

Némely szó mint ólom, emelnem, eltolnom
lehetetlen,
Másik szó emeltet mázsát akár pelyhet,
hajszol tennem.

A szó arany-göröngy, szemét vagy igazgyöngy,
megtanuld már,
Kés mellyel gyilkolhatsz, s rab-kötelet oldasz
terajtad áll!

Éljünk hát beszéddel, mely jobbra vezérel,
ne hagyjuk el,
De nem tékozolva, mert ütvén az óra
némulni kell.
Balassi Bálint - Ó, nagy kerek kék ég (Beküldő: VENDÉG)
2015-07-01 08:24:40
(részlet)

Ó, nagy kerek kék ég, dicsőség, fényesség, csillagok palotája,
Szép zölddel béborult, virágokkal újult jó illatú föld tája,
Csudákat nevelő, gályákat viselő nagy tenger morotvája!

Hideg lévén kívől, égvén penig belül Julia szerelmétül,
Jó hamar lovakért járván Erdély földjét nem nagy fáradtság nélkül,
Ezt öszverendelém, többé nem említvén Juliát immár versül.
Reményik Sándor - Másvilági vándor a kezemen (Beküldő: VENDÉG)
2015-07-01 08:24:17
Fehér lepke felhőtlen ég alatt,
Hagyd most egy percre a virágokat.

Ne nézd, hogy száraz kóró a kezem,
Ne nézd, hogy lelkem mézet nem terem.

Jer, telepedj meg a kezem fején, -
Csupán te érintsd, - nem érintlek én.

Az érintésed mily finom, - ilyen
Lehet egy túlvilági szerelem.

És most mesélj, - mondd el, hogy egykoron
Itt ültél te is egy kerti padon.

Magadbaroskadtan és egyedül,
Némán, bénán és tehetetlenül.

Emberként, kit a teste-lelke nyom,
S tudja, nincs szabadító hatalom.

S ím, lepke lettél, szárnyaló, szabad:
Fehér álom, nyugtató gondolat.

Ne nézd, hogy lelkem mézet nem terem,
Egy pillanatig maradj még velem.


És vigasztalj, hogy lepke leszek én,
S lebegek, mint te, valaki kezén,

Ki majd, magába rogyva - egykoron,
Ül itt, mint én most, egy kerti padon.