Szerelmes versek

  • Sorrend:
  • Szerelmes versek / oldal:
Gyóni Géza - ÁLMOK (Beküldő: VENDÉG)
2015-06-21 11:28:20
Ha a robotban kimerülve
Párnámra hajtom bus fejem,
Lelkemre mintha galamb ülne,
Te édes képed megjelen.
A fényes álmok a tiéid
Azokat mind neked adom -
Álmodja bár a lelkem végig
Selyempárnán vagy kőpadon.
És álmodom selyemhajaddal,
Karod szeliden átölel...
De virrad. Ujra itt a hajnal.
Varázsos kép, búcsúzni kell!
Elűzlek, mint a nap az égről
A fényes hajnalcsillagot -
Habár a fájdalom terhétől
Napestig összeroskadok.
Gyóni Géza - VALAMI... (Beküldő: VENDÉG)
2015-06-21 11:27:59
Valami édes, valami fájó
Borús merengés
Ugy elfog néha, mikor az úton
Mellettem elmész...
Ugy, ugy szeretnék visszafordulni
S nézni utánad -
Nem szabad. S könnyem, érzem elönti
Bús szempillámat.
Valami édes, valami titkos
Égi sejtés száll:
Valami súgja, hogy te is épen
Arra gondoltál.
Gyóni Géza - MÉG NEM TUDOM (Beküldő: VENDÉG)
2015-06-21 11:27:43
Sietve elsuhansz előttem
- Eltűnő árnyék az úton -
Kerülsz-e, futsz-e, félsz-e tőlem -
Még nem tudom.
Sosem nézesz, mint más, szemembe,
Ha szembejősz a fordulón...
Pirulnál tán tekintetemre?
Még nem tudom.
És megszólítni én se merlek,
Csak nézek rád, titkon, futón.
De hogy nagyon, nagyon szeretlek -
Tudom, tudom!
Gyóni Géza - FELHŐK ÚTJÁN (Beküldő: VENDÉG)
2015-06-21 11:27:23
Kék felhő száll a messzeségben,
Az úton egy leány közelg.
És míg a felhőt elkísérem,
Lassan jövünk közelb, közelb.
Selyemhaj csillog napsugárban -
A felhő mindig távolabb -
Selyemhaj mondja: nyár van, nyár van,
Felhő csak a bús gondolat.
Egy pillantás - s a fájó sejtés
Csak átsuhan a lelkemen:
Hogy azt a felhőt, ezt a szép lányt
Én el nem érem sohasem.
Gyóni Géza - A DALOK (Beküldő: VENDÉG)
2015-06-21 11:27:01
Azok a siró, árva kis dalok,
Miket estenden néked dúdolok,
Csak nem tudják azt kibeszélni,
Amit szivemben érezek;
Az érzés is már csak felényi,
Mire ajkamra érkezett -
Azok a siró, árva kis dalok,
Csak nem tudják azt kibeszélni.
Szeretném mind elébed önteni,
Mivel a szívem teli van, teli -
Mint a kincsásó sok aranyját.
Mit senki még meg nem lesett:
A vágyakat, mik el nem hagyják
S a kínt, a fájót, édeset -
Szeretném mind elébed önteni,
Mint a kincsásó sok aranyját.
Hogy behunynád a káprázó szemed,
Ha meglátnád a gazdag kincsemet,
Hogy odahullanál karomba!
Hogy rejtenéd a kincseket:
Más meg ne lássa, meg ne lopja,
Fényük ne legyen - csak neked!
Hogy behunynád a káprázó szemed,
Hogy odahullanál karomba.
S csak szállnak siró, árva kis dalok,
Miket együgyű ajkkal dúdolok:
Koldusraj a királyi házból...
Kopott, mire hozzád elér,
Csak könnye van, csak egyre gyászol
Elérhetetlen üdveér...
Csak szállnak síró, árva kis dalok,
Koldusraj a királyi házból.
Petőfi Sándor - VOLT EGY SZEGÉNY FIÚ... (Beküldő: VENDÉG)
2015-06-21 11:26:29
Volt egy szegény fiú,
Ki mindig éhezék;
Nem volt egy megevő falatja,
Nem szánta őt sem föld, sem ég.
Hosszú, nagyon hosszú inség után
Igy szóla hozzá egy sötét alak:
"Én téged minden földi bajtól
Megszabadítalak."
Az éhhalál volt, akinek
Szavai ekkép hangozának;
És a fiú, hogy mentül hamarabb
Pihenjen, ment sírt ásni önmagának.
S amint így sírján dolgozék,
A földben egy edényt talál,
Amely arannyal, drágakővel,
Csordultig áll.
A koldusból nagyúr lett.
Él fejedelmileg,
Körűle pompa, fény
És drága ételek.
Mért a fiú ezen dúsgazdagságban
Csak féligmeddig és csak néha vig?
Mert fél szegény, fél a fölébredéstől,
Azt véli, hogy csak álmodik. -
Én vagyok e szegény fiú,
S te a talált kincs, édes angyalom!
Nem merem hinni, hogy szeretsz;
Ugy félek, félek, hogy csak álmodom!...
Nagykároly, 1846. október 22-23.
Petőfi Sándor - NEM CSODA, HA UJRA ÉLEK... (Beküldő: VENDÉG)
2015-06-21 11:26:00
Nem csoda, ha ujra élek,
Mert hisz ujra láttam őt!
Visszaszállt belém a lélek,
Eszmélek, mint azelőtt.
Kín s reménység kebelemben
Ujra fáklyát gyujtanak,
És e fénynél e teremben
Kergetőznek, játszanak. -
Tudni most csak az szeretném:
Mi volt e találkozás?
Csak azon tünődik elmém:
Véletlen vagy számitás?
Oh e lyányka oly rejtélyes,
Szíve olyan mély folyam,
Hogy szemem, bármilyen éles
Néz beléje hasztalan!
Rejtély vagy te, lyányka, nékem,
S állsz megfejthetetlenűl;
Kárhozatom? üdvességem?
Egyik a kettő közül.
Oh de melyik?... törhetetlen
Lánc körűlem e titok;
Vonna már el sorsom innen,
És nem szabadúlhatok.
Bontsd ki, lyányka, e titoknak
Fátyolából homlokod,
Mert én addig el nem hagylak,
Míg le nem hull fátyolod...
Jaj de kell, kell mennem, bárha
Bizonytalanság kisér;
Úr a sors, hajlok szavára,
Ő parancsol és nem kér.
Elmegyek, de nem örökre!
Majd ha fris virágokat
Hint a tavasz fürteidre,
Dalnokod meglátogat.
Én leszek az első fecske,
Mely tihozzátok röpűl,
S minden reggel, minden este
Cseveg ablakod körűl.
Le a kertbe, a mezőre
Együtt járunk, úgyebár?
S nézzük, lyányka, a föld vére,
A patak, mi pezsgve jár.
Nézzük majd a sok virágot,
Amint nyílnak kelyheik,
S ha ezeket nyílni látod,
Szíved is tán megnyilik.
Nagykároly, 1846. október 22-23.
Petőfi Sándor - EGY PÁR RÖVID NAP... (Beküldő: VENDÉG)
2015-06-21 11:25:37
Egy pár rövid nap, és én mennyit éltem!
Tükörbe nézni szinte nem merek,
Attól félek, hogy már hajam megőszült...
Ez a szív itten, oh ez oly öreg.
Az éjszakákat keresztűlvirasztom.
Az álmot már nem is keresem én,
Ugysem találnám. Nem tudok alunni,
Mióta bennem alszik a remény.
A kínok is már mind elfáradának,
Elfáradának engem bántani;
Pedig könnyebb a kínok gyilkait, mint
Holttestöket keblünkben hordani.
Én hordom őket és azt gondolom, hogy
Egy század óta hordom őket már.
Olyan nehéz és oly hideg halottak!
Fagy tőlök vérem, csak alig hogy jár.
Erőtlen szemmel nézek szerteszéjjel,
Mint aki kőhöz vágta homlokát,
Aztán föleszmél félig, s két alakban
Lát mindent, s tisztán még semmit se' lát.
Nincs bennem élet, nincs a lélek bennem,
Kétségeim azt messze zavarák.
Ugy hull reám egy szebb idő emléke,
Mint sírhalomra a tépett virág.
Szatmár, 1846. október 7-21.
Petőfi Sándor - ÁLMODTAM SZÉPET, GYÖNYÖRŰT... (Beküldő: VENDÉG)
2015-06-21 11:25:11
Álmodtam szépet, gyönyörűt,
Álmodtam és fölébredék.
Mért keltettél föl oly korán?
Mért nem hagyál álmodni még?
Mit a való nem küld reám,
A boldogságról álmodám.
Miért bántottad álmamat?...
Oh istenem, oh istenem!
Hát a boldogságról nekem
Még csak álmodni sem szabad?
Mondád többször, hogy nem szeretsz,
De nem hivém, nem hihetém.
Ne mondd, ne mondd már! mostan, ha
Nem mondod is, elhiszem én.
S midőn tudom, hogy szíveden
Fölirva nincs az én nevem:
Maradjak-e, elmenjek-e?...
marasztasz... és miért?... talán
Mulatni vágysz lelkem baján,
Melyet te hoztál rája, te!
Oh lyány, ez nagy kegyetlenség.
Bocsáss, bocsáss, hadd menjek el.
Nekünk egymástól válni, és...
És mindörökre válni kell.
Futnék tőled, miként a por,
Mit a forgószél elsodor
Ember-nemjárta földekig;
De csak alighogy léphetek,
Mert a bú, melyet elviszek,
Nagyon reám nehezedik.
Isten veled hát ... jaj nekem,
hogy e szót ki kell mondanom;
Miért nem válik rögtöni
Halállá e hang ajkamon?
Isten veled... nem, nem lehet!
Hagyd még megfogni kezedet,
Mely üdvemet szétszaggatá,
Mely jövőmet gyilkolta meg...
Add kezed, hadd ömöljenek
Könyűim s csókjaim reá!
Könyűim-e vagy csókjaim,
Mi égeti jobban kezed?
Csók és könyű, mind a kettő
Nagyon, nagyon forró lehet,
Mert szerelmemmel egy helyen,
A szív mélységes mélyiben,
E tűzhegyben termettenek...
Mint ájtatos zarándokok
Jövének fel, s ők boldogok,
Hogy kezeden halhatnak meg.
Egyet kérek... ne félj, ne félj,
Nem kérem már szerelmedet,
Csak azt a kis vigasztalást,
Hogy nem feledsz el engemet.
Az emlékezet fonalát
Jövődön meddig nyujtod át?
Ha rám addig emlékezel,
Mig olyat lelsz, ki tégedet,
Mint én, olyan forrón szeret:
Ugy sohasem felejtesz el!
De nem kivánom, hogy ne lelj
Oly hű szivet, mint az enyém.
Nem szeretnélek oly nagyon,
Ha ezt a vágyat érzeném.
Ohajtom én: élj boldogul,
Szedj bármi fának ágirul,
Csak szedj te zöld leveleket,
S aztán vesd el, mint elvirúlt,
Elszáradt régi koszorút,
Az én emlékezetemet!
Szatmár, 1846. október 7-21.
Petőfi Sándor - MI VAGY KEBLEM?... (Beküldő: VENDÉG)
2015-06-21 11:24:41
Mi vagy keblem? nem más, mint egy szoba,
E szobának szívem az asztala,
Ez asztalon nagy ezüst pohárba'
Pezsgett, habzott a vidámság árja,
S gondtalanság volt a ház lakója,
S a pohárnak szomjas fölhajtója,
Ki, midőn a poharat kiitta,
Szívemet, az asztalt teleírta,
Teleírta fényes aranytollal,
Pávatollnál tarkább gondolattal. -
Nem lakik már itt a gondtalanság,
E jó fiút messze elzavarták,
Elzavarta egy hatalmas szellem,
A szerelem. Ez lakik most bennem,
Ez lakik most keblem szobájában
Halvány arccal és sötét ruhában.
Az asztalhoz ment és leült mellé,
A pohárból az italt kiönté,
Letörölte a szép arany írást
Az asztalról, és helyébe írt mást;
S oh, szerelem, az, amit te írtál,
Feketébb a halálnál s a sírnál!
Szatmár, 1846. október 7-21.
Petőfi Sándor - ODA JÁROK, HOVA... (Beküldő: VENDÉG)
2015-06-21 11:24:17
Oda járok, hova senki nem megyen,
Hogy a világ szeme észre se vegyen.
Nekiadom ott magam a bánatnak,
Szememből a könnyek csak úgy szakadnak.
Soha, soha ilyen őrült szerelem!
Nem tudom én, mit fog tenni énvelem!
Mérföldekre belátom a világot,
Szerelmemben egy lépésre sem látok.
Örökös bujdosásban van a lelkem,
Egyre űzi nyughatatlan szerelmem,
Hol lesz, hol lesz az én megpihenésem?
Öledben-e, lyány, vagy a sír ölében?
Szatmár, 1846. október 10. után
Petőfi Sándor - MINT MEGFOGAMSZOTT ÁTOK... (Beküldő: VENDÉG)
2015-06-21 11:23:50
Mint megfogamszott átok, az őszi köd
Sötéten űl a puszta világ fölött.
Mi sötétebb, mint e ködborulat?
Az ifjunak arca, ki benne halad.
Megy a komor ifju, ragadja lova.
Száguldó paripán, komor ifju, hova?
"Mit tudta, hová megyen ősapánk, midőn
A paradicsomból kiűzve lőn?
Mit tudja, hová megyen az, ki szerelmet
Nem nyerve, a lyánytul örökre bucsút vett?"
S így céltalanúl az ifju halad.
Előtte, utána ködborulat.
Minden komor, minden sötét,
Csak két dolog, ami kis csillámot vét:
Egy sárga tövisfa, a reggeli dértül
S az ifju halvány arca szeme könyétül.
S nagy a csend, s a csendben nem hallani mást,
Mint egy sohajt és varju-károgást.
Szatmár, 1846. október 10. után
Petőfi Sándor - SZ. J. KISASSZONY EMLÉKKÖNYVÉB (Beküldő: VENDÉG)
2015-06-21 11:23:28
Senki sem szól így a fellegekhez:
"Napkeletre vándoroljatok, mert
Napkelet a szép hajnal hazája,
Ki rózsákat mosolyog reátok,
Lángrózsákat sötét arcotokra."
Senki sem szól így a fellegekhez,
És ők mégis napkeletre mennek,
Napkeletre vonja őket egy mély
Titkos sejtés lágy szellemkezekkel.
Mennek, mennek és ha odaértek,
Megfürödnek a piros tengerben,
A hajnalnak sugártengerében,
És ha egyszer megfürödhetének,
Nem törődnek aztán életökkel,
Nem bánják, ha mindjárt elenyésznek,
Vagy ha hosszu pálya vár reájok,
Hosszu pályán vihar és sötétség.
Akkor is, ha szétszaggatta őket
A vihar s ők este haldokolnak:
Fölgyulad még egyszer arculatjok,
S e pirúlás, végső órájokban,
Ifjuságuk visszaálmodása,
A dicső, az édes ifjuságé,
Midőn rájok a hajnal mosolygott. -
Mint a felhők, titkos sejtelemből,
Napkeletre vándoroltam én is... -
Szatmár, 1846. október 8.
Petőfi Sándor - TE A TAVASZT SZERETED... (Beküldő: VENDÉG)
2015-06-21 11:22:58
Te a tavaszt szereted,
Én az őszt szeretem.
Tavasz a te életed,
Ősz az én életem.
Piros arcod a tavasz
Virító rózsája,
Bágyadt szemem az ősznek
Lankadt napsugára.
Egy lépést kell tennem még,
Egy lépést előre,
S akkor rájutok a tél
Fagyos küszöbére.
Lépnél egyet előre,
Lépnék egyet hátra,
S benne volnánk közösen
A szép meleg nyárba'.
Szatmár, 1846. október 7-10.
Petőfi Sándor - HA SZAVAID MEGFONTOLOM... (Beküldő: VENDÉG)
2015-06-21 11:22:39
Ha szavaid megfontolom,
Szeretsz engem, azt gondolom.
Mért nem mondod meg, ha szeretsz?
Ha nem szeretsz, mért hitegetsz?
Nem hiszed, hogy én szeretlek?
Az isten is ugy áldjon meg,
Ugy áldjon az isten engem,
Amily igaz a szerelmem.
Megszerettem szépségedet,
De még inkább szép lelkedet,
Szeretlek én oly igazán,
Mint engem az édes anyám.
Nem ohajtok én egy tavaszt,
Hogy véled átmulassam azt,
Sem egy tavaszt, sem egy telet,
Hanem egész életemet!
Egy napja van csak az égnek,
Egy holdja van csak az éjnek,
Egy isten van a világon,
Egy, csak egy a kívánságom.
Azt várom én, azt az órát,
Mikor így szólhatok hozzád
Ölelésem szent hevében:
"Édes kedves feleségem!"
Cseke, 1846. október 1-7.
Petőfi Sándor - ERESZKEDIK LE A FELHŐ... (Beküldő: VENDÉG)
2015-06-21 11:22:18
Ereszkedik le a felhő,
Hull a fára őszi eső,
Hull a fának a levele,
Mégis szól a fülemile.
Az óra jó későre jár.
Barna kislyány, alszol-e már?
Hallod-e a fülemilét,
Fülemile bús énekét?
Záporeső csak ugy szakad,
Fülemile csak dalolgat.
Aki bús dalát hallgatja
Megesik a szíve rajta.
Barna kislyány, ha nem alszol,
Hallgasd, mit e madár dalol;
E madár az én szerelmem,
Az én elsohajtott lelkem!
Cseke, 1846. október 1-7.
Petőfi Sándor - AZ ÉN KÉPZELETEM NEM... (Beküldő: VENDÉG)
2015-06-21 11:21:44
Az én képzeletem nem a por magzatja,
Mennydörgés volt apja, villámlás volt anyja,
Csecsemőkorában sárkánytejet szopott,
Ifjú korában oroszlánvért ivott.
Nem is birtam vele, vad képzeletemmel,
Országról-országra vándorolni ment el,
Tenger zúgásával összekeveredett,
Ugy barangolta be a földet és eget.
Mint üstökös, nyargalt sivatag pusztákra,
Zöld vadonerdőkbe, kék hegyek ormára;
A vadonerdőkben tölgyeket szaggatott,
A hegyek tetején sziklákat ingatott.
Hol most e vad fiú?... egy kis virág mellett,
Melletted, barna lyány, mindig csak melletted,
Ott eped, suttog, mint a beteg esti szél...
Szilaj képzeletem, be megszelidűltél!
Cseke, 1846. október 1-7.
Petőfi Sándor - BORÚS, KÖDÖS ŐSZI IDŐ... (Beküldő: VENDÉG)
2015-06-21 11:21:23
Borús, ködös őszi idő;
A nap nem is pillant elő.
Hidegen jár a nap
Sötét felhők megett;
A kandalló tüze
Ád egy kis meleget.
Ajtóm, ablakom bezárva,
Üldögélek a szobába'.
Bánatosan nézek
Kandallom tüzére,
Gondolván életem
Elmult idejére.
A mult idő nagy mezein
Hervadt lombok emlékeim;
Összeszedem őket,
Kötöm egy csomóba,
Úgy vetem bele az
Égő kandallóba.
Mint füstölnek, mint füstölnek!
De nem csoda, mert nedvesek;
Nedvesek, de nem az
Ősznek esőjétől,
Hanem szemeimnek
Sokszor folyt könnyétől.
Egy könny most is pillámon áll...
Barna lyányka, ha itt volnál,
Letörlenéd-e azt
Egy selyemkendővel,
Édes mosolygásod
Selyemkendőjével?
Cseke, 1846. október 1-7.
Petőfi Sándor - SZÁLL A FELHŐ... (Beküldő: VENDÉG)
2015-06-21 11:21:03
Száll a felhő, magasan, magasan,
Az én rózsám messze van, messze van.
Száll a felhő nyugatra, nyugatra,
A napnak is arra van az utja.
Szállj, felhő, szállj a rózsám fölébe,
Mondd, hogy oly bús a szivem, miként te.
Szállj te is, nap, a rózsám fölébe.
Mondd, hogy úgy ég a szivem, miként te.
Berence, 1846. szeptember végén
Petőfi Sándor - NEHÉZ, NEHÉZ A SZIVEM... (Beküldő: VENDÉG)
2015-06-21 11:20:39
Nehéz, nehéz a szivem,
Rajta csügg a szerelem,
A szerelem bánata,
Roskadozok alatta.
Sem éjem, sem nappalom,
Egyre csak gondolkodom,
Csak arról gondolkodom:
Gondolsz-e rám, angyalom?
Hogyha neked nem kellek,
Ne kelljek én senkinek;
Ha te nem szeretsz engem,
Az isten se szeressen!
Szatmár, 1846. szeptember végén