Szerelmes versek

  • Sorrend:
  • Szerelmes versek / oldal:
Tóth Árpád - JÓ ÉJSZAKÁT (Beküldő: VENDÉG)
2015-06-20 10:54:26
Falon az inga lassú fénye villan,
Oly tétován jár, szinte arra vár,
Hogy ágyam mellett kattanjon a villany,
S a sötétben majd boldogan megáll.
Pihenjünk. Az álomba merülőnek
Jó dolga van. Megenyhül a robot,
Mint ahogy szépen súlya vész a kőnek,
Mit kegyes kéz a mély vízbe dobott.
Pihenjünk. Takarómon pár papírlap.
Elakadt sorok. Társtalan rimek.
Megsimogatom őket halkan: írjak?
És kicsit fájón sóhajtom: minek?
Minek a lélek balga fényüzése?
Aludjunk. Másra kell ideg s velő.
Józan dologra. Friss tülekedésre.
És rossz robotos a későnkelő.
Mi haszna, hogy papírt már jó egypárat
Beírtam? Bolygott rajtuk bús kezem,
A tollra dőlve, mint botra a fáradt
Vándor, ki havas pusztákon megyen.
Mi haszna? A sok téveteg barázdán
Hová jutottam? És ki jött velem?
Szelíd dalom lenézi a garázdán
Káromkodó és nyers dalú jelen.
Majd egyszer... Persze... Máskor... Szebb időkben...
Tik-tak... Ketyegj, vén, jó költő-vigasz,
Majd jő a kor, amelynek visszadöbben
Felénk szive... Tik-tak... Igaz... Igaz...
Falon az inga lassú fénye villan,
Aludjunk vagy száz évet csöndben át...
Ágyam mellett elkattantom a villanyt.
Versek... bolondság... szép jó éjszakát!
1924
Tóth Árpád - EREDJ SZERELEM, SZÉP SEHONNAI! (Beküldő: VENDÉG)
2015-06-20 10:54:02
Elhagytak Isten jó angyalai:
A Hit, a Kedv, Egészség s Fiatalság,
Hej, Szerelem! te szép sehonnai,
Csak te fordítod még felém az orcád
S áltatsz, mint asszonynépet... Állj odább!
Ne gyújtogasd parázzsal őszi vágyam,
Hervadni-fájó nőkkel tégy csodát,
Mint egykor Kleopátra udvarában!
Ott bíbor-ágyán láttál egy királynőt,
Miattad égett barna kebele,
Mint két súlyos gyümölcs, mely bánatfán nőtt,
S a vágyak bús magvával volt tele -
Ott fényedtől csillogtak néma jajjal
Az olajosan reszkető szemek,
A vágyak bús magvából tört olajjal,
Lassú könnyekkel fényesítve meg...
Menj, Szerelem, nőkkel busongani,
Nótám se sír, könnyem se hull utánad,
Cécótlanok a férfi útai,
S magányosan szép minden férfibánat.
Guruljon szét ajándékod, ha volt,
- S adtál-e mást, mint kínt meg törpeséget? -
Ritkuló lomb közt hiú, őszi folt,
Vén, piros pompa, jobb lerázni téged!
Gőggel, kopáran, némán, egyedül,
Hadd lépek így a végső, csöndes útra,
Ahol a titkok lombja feketül,
S lehull az élet hazug koszorúja.
Elhagytak Isten jó angyalai:
A Kedv, a Hit, Egészség, Fiatalság -
Eredj te is, édes sehonnai,
És csókold meg egy asszony könnyes arcát!
1924
Tóth Árpád - EGY-KÉT SUGÁRNYI RÉGI NAP (Beküldő: VENDÉG)
2015-06-20 10:53:31
Álmodtam, húsz éves gyerek,
Milyen leszek majd mint öreg,
Milyen szelíd, fehér hajú
Bölcs bácsi, tiszta mosolyú,
Ki méla múlton elmulat...
Jó volt e játszi hangulat.
És lám még öreg se vagyok,
És már az első bús fagyok
Jöttén itthágy a hangulat:
A tapsifüles víg nyulat
Vad, puskás alak űzi el,
Ki az ősz színét tűzi fel.
Rozsdálló, zászlós bajuszán
Kis jégcsapok csüngnek kuszán,
A szava ritka és kemény,
Rekedten mondja: nincs remény,
S szívembe vág, mert ismerem,
Mi lett belőle, istenem!
Ez volt ifjan, zengőszavún
Az én húszéves mélabúm,
Lyányok kedvence, akinek
Ajkán peregtek halk rimek,
Mint ha lazult szirmokhoz ér
A bársonyszájú esti szél.
Jaj, hogy is van ez, istenem,
Jaj, hogy is történt ez velem,
A friss lombból hogy lett avar,
Édes hangból érdes zavar,
Az ifjú Ábránd volt csaló,
Vagy ez a mostani Való?
Hát mégis el kell kezdeni
A csatákat elveszteni?
Dalomra már nem fényesül
Lyányok szeme, és nem feszül
Vágytól finom kis kebelük,
Léggömbként szállni el velük?
Jó volna már, ó, kegyes ég,
Egy-két sugárnyi bölcseség,
Tanuljak hangot váltani,
Nem szitkozódni - áldani,
Míg lassan a csöndes eresz
Jégrojtok hűs szállása lesz.
Süssön rám így is néhanap
Egy-két sugárnyi régi nap,
Melytől megrózsáll a homály,
Melytől felenged, ami fáj,
S békélt kipp-koppú dalt szerez
A megcsorduló vén eresz...
1924
Tóth Árpád - EZ MÁR NEM NYÁRI ALKONYAT (Beküldő: VENDÉG)
2015-06-20 10:52:30
Még ifjúságával tüntet a nyár,
Még dagadóra szítt kebel a domb,
A rácskerítés peremén
Még csókolózni könyököl a lomb.
Még titkolják sóhajuk a szelek,
S mint a hancúzó gyerekek,
Rugdalják a napozó utakon
A furcsa ördögszekeret.
De estefelé hirtelen
Elkomolyodik a világ -
Ez többé már nem nyári alkonyat,
Fájdalmasak a fák.
Összebújt testük sötét és hideg,
Csak felsovárgó csúcsukat
Ragyogja be nagymessziről
Valószínűtlen fényével a nap.
Valami fáj a tájnak. Csattanó
Izzása merengésbe hal,
Érzi a vén föld, mily rég volt szegény
Igazán boldog s fiatal.
Most álmodja mélázón vissza tán
A nyolcvanmillió éves nyarat,
Mely eónokkal ezelőtt
Ontotta rá az ifjú sugarat.
Az volt a nyár! Tüzelt a fény
A dinozaurusz páncélos övén,
S az élet boldog szörnyalakokat
Próbálgatott, nagy páfrányok tövén.
De aztán jött a vénség, és a föld
Fáradt lett, rosszkedvű, beteg,
Jött a jégkor, s az ember jött vele,
A boldogtalan szörnyeteg!
A természet még kisérletezik,
Gyúlnak ujjongó, kurta, vad nyarak,
Élni, boldognak lenni még,
Ó, ragyogjatok ősi sugarak!
Hiába. Elszalad a nyár.
Bús ember, megállok a fák alatt.
Elkomolyodik a világ,
Ez többé már nem nyári alkonyat.
A csókrahajló lomb közül lehull
Egy koraősz, rozsdásodó levél.
Az ördögszekér megáll az uton,
És feljajdul a szél.
1923
Tóth Árpád - KORA MÁRCIUSI NAPSUGÁR (Beküldő: VENDÉG)
2015-06-20 10:51:22
A végtelenből jött, de a platánok
Hallgattak, a sok zord, kevély sudár,
- Csak villámtól reszketnek a titánok,
Mit nékik egy kis halavány sugár! -
S ő félve zuhant alá, a mogorva
Törzsek között oly sötét volt a kert!
De lenn egy csöndes, paraszti bokorra,
Egy alázatos, vak pajtásra lelt.
Akkor a sugár szelíd aranyszája
Súgott valamit, s meghalt a sugár,
Ám megszületett március csodája:
Ezer rügy-szemét rányitotta már
A vak bokor az elámuló estre,
S minden szeme a Végtelent kereste.
1923
Tóth Árpád - GYEREKSZEMEKKEL... (Beküldő: VENDÉG)
2015-06-20 10:50:56
Kerek szemekkel,
Gyerekszemekkel
Ámulni még, mint valaha,
Ha még lehetne,
Be jót tehetne
Szememmel egy vidám csoda.
De jaj, ha fáradt,
Könnye-kiszáradt,
Fénye-fakult a régi szem,
Hiába vár a
Drága csodára,
Őnéki több fény nem izen.
Hiába nógat,
Legyez, cirógat
Selyemszárnyú tavaszi fény;
Amit én látok,
Üszök és átok,
Vad világ int rám feketén.
Egy széthullt ország...
Nyomorú morzsák...
Az elmúlt nagyság roncsai...
Szent, régi eszmék...
Húsvétjuk lesz még?
Ki tudná most megmondani?
Jaj, annyi sárfolt,
Jaj, annyi kárvolt
Vér és gyász mocskol, vén világ,
Szemem lehúnyom,
Sajgom és únom
A tavaszi komédiát.
Rügyek és harcok,
Hetyke kudarcok
És százszor édes diadal -
Csak lesse más már,
Álljon a vásár,
Még győzhet, aki fiatal!
Én már öregszem,
Lomhán verekszem
Fáradt fejem lehajtanám;
Ragyogj helyettem,
Te sok gyerekszem,
És szebben, mint én hajdanán!
1923
Tóth Árpád - Ó, TÁVOLI... (Beküldő: VENDÉG)
2015-06-20 10:50:24
Ó, Távoli - csodáid szíven ütnek:
A csend élő és titkos sóhaja
Vagy a vihar vonagló halkká csüggedt,
Emberfölötti jajduló jaja,
Vagy csillagok, mik végtelenben csüggnek,
Aranyfürtben - vagy hintázó galya
Egy rongy fának, mely egyre nőve, zölden,
Még lengni fog, ha fekszem, rég ledőlten!
De sokszor, nyomván az unott robot,
Kis tettek, olcsó könnyek, semmi eszmék,
Roppant képed előtt tompán lobog
A mécs...

1922
Tóth Árpád - EGY LÁNY A VILLAMOSBAN (Beküldő: VENDÉG)
2015-06-20 10:49:58
Fiatal lány volt, ám ölébe ejtett
Szemmel már úgy ült, mint dús terhü nő,
Ki révedezve sejti már a rejtett
Jövőt, mely szíve alján csendbe nő,
Maga körül minden zajt elfelejtett,
Lesiklott róla Gond, Tér és Idő
Körötte durva, lármás utasok
Tolongtak, s ő csak ült és olvasott.
Néztem hevült arcocskáját merengve:
Ki tudja, milyen sötét hivatal
Felé viszi szegény leányt a zengve
Robogó, zsúfolt, sárga ravatal?
De addig még övé a betűk lelke,
A kopott regény minden szava dal:
Grófnővé szépül, herceg lejt feléje,
S féltérden helyezi szívét eléje.
S megáldottam magamban ócska könyvét;
Ó, mert lehet akármi ponyva bár,
Letörli egy sorsocska árva könnyét,
S a vad világ többé nem oly sivár:
Egy árnyalattal tűrhetőbb, egy gyöngéd
Sóhajjal jobb, nem fáj úgy élni már -
Egy rossz író is így érhet föl tisztelt
Rendű és rangú harminchat minisztert!
Ó, hadd rontsák hát mások a világot,
Politikák, jelszavak és hadak!
Csak a tollakat ne fogja meg átok,
Írók kicsinyje s nagyja, rajta csak!
Isten szívét nem bizta, csak tirátok,
S míg ég és föld bús rommá omlanak,
Hű könyveinkben daloljon a lélek
Vigaszos daccal: mégis szép az élet!
1922
Tóth Árpád - LÁNG (Beküldő: VENDÉG)
2015-06-20 10:49:34
Eldobtam egy gyufát, s legott
Hetyke lobogásba fogott,
Lábhegyre állt a kis nyulánk,
Hegyes sipkájú sárga láng,
Vígat nyújtózott, furcsa törpe,
Izgett-mozgott, előre, körbe,
Lengett, táncolt, a zöldbe mart,
Nyilván pompás tűzvészt akart,
Piros csodát, izzó leget,
Égő erdőt, kigyúlt eget;
De gőggel álltak fenn a fák,
És mosolygott minden virág,
Nem rezzent senki fel a vészre,
A száraz fű se vette észre,
S a lázas törpe láng lehűlt,
Elfáradt, és a földre ült,
Lobbant még egy-kettőt szegény,
S meghalt a moha szőnyegén.
Nem látta senki más, csak én.

1921
Tóth Árpád - KIK EGY-UTON... (Beküldő: VENDÉG)
2015-06-20 10:49:13
Kik egy-uton, kart karba fűzve jártok
Huszonöt éve, ím köszöntelek,
Tollat a szívem közepébe mártok,
Hogy így legyen szavam zengő s meleg,
Teljesüljön be mind, amire vártok,
Arany nyarak még, és ezüst telek,
Izes gyümölcsök s kévék sűrü rendje,
Dalos szüret s december tiszta csendje.
S mögöttetek a múlt huszonöt éve
Megannyi szép tavaszi kert gyanánt
- Ringó rózsák huszonöt régi réve -
Ragyogjon, honnan halkan illan át
Hozzátok száz emlék, szárnyára véve
Az elmúlt percek örök illatát,
Melyben a könny is, mint egy drága párlat
Dús olaja, illattá szűrve árad.
Múlt és jövő közt kik középen álltok,
S kiket ez ünnep, mint ezüst halom,
Emel magasra, honnan messzi láttok,
Boldog látványt kiván néktek dalom,
Szép volt a múlt, várjon ragyogva rátok
Még szebb jövő, még dúsabb jutalom,
S ezek között, bár szerény fény gyanánt ég,
Szeretetünk is hadd legyen ajándék.
1921
Tóth Árpád - MEGCSALTALAK... (Beküldő: VENDÉG)
2015-06-20 10:48:41
Megcsaltalak. Fáj szívedben a kés?
Fáj ajkadon a gyehennaparázs?
A lüktető, vad viperamarás?
Ez a fél csók s fél kétségbeesés?
Vad szelek fúttak. Átfont a karom.
És nem tudott zuhanni egymaga,
S megölelte a folyondárt a fa.
És elzuhantunk a rőt avaron.
Nincs irgalom.
1920
Tóth Árpád - CSILLAGÁSZ (Beküldő: VENDÉG)
2015-06-20 10:48:17
1
Forró fejem elalélt a virágok
Közt. Nők kellettek volna. Az egész
Élet oly furcsa volt, oly könnyü és nehéz
Egyszerre..............................
Elindultam. Virágok s nők fogadtak.
A messzi égen tündér csillagok.
Azt hittem, a tejút attól ragyog,
Hogy rám ragyogtak. Már a kedvem halkabb.
Aztán toronyba húzódtam. Szelíd
Bölcsesség csöndes-bús órái jöttek,
.............a csillag köröknek,
Hogyan válik nadirrá a zenit.
Ideje most már szépen hazamenni,
A csillagokba nincsen írva semmi.
2
Ó, hányszor állottam az ég alatt
Augusztusban. Nagy, hulló csillagok
Futása széles fénysávot hagyott
Az égen, és a szívemig szaladt.
És úgy éreztem, - s úgy is volt talán -
Fölöttem a tejút azért ragyog,
Mert én nézem, és húszéves vagyok,
És hogy írás van az egek falán,
Nagy titkoké. És sokszor hajnalig
Tünődtem, hogy mi rejlik e jelekben?
Ha jól meggondolom, tán mást se tettem,
Mióta élek................. alig......
Ideje most már szépen hazamenni.
A csillagokba nincsen írva semmi.
1920
Tóth Árpád - MIÉRT? (Beküldő: VENDÉG)
2015-06-20 10:47:50
Miért?
Ó, szitkozódva s könnyesen s borongva,
Mindenhogy: árván, tépetten, sután,
Csak ez az egy kérdés, e kínos, tompa,
Leseng a világban. Halljátok? A nagy,
Örök, hatalmas, vén kristályharang,
Az ősharang, a kék menny,
Ezt kongatja az őrült csenden át:
Miért?
1920
Tóth Árpád - MICSODA REFLEKTOR ELÉ... (Beküldő: VENDÉG)
2015-06-20 10:47:02
Micsoda reflektor elé álltam, hogy vékony alakom felhőkre szökken
Izgatott árnnyal, s karom erdők üstökébe tép?
Micsoda mikroszkóp üvege süt rám, hogy egyéni életem milliószoros
Bánattal érzi ma, hogy ő az egész emberiség?
Ki akasztott nyakamra zsineget, hogy holdnak húzzon az éjszaka egére?
S micsoda vágyak vitorlája két tüdőm lebernyege?
Mért jönnek este szívembe dalt tanulni a tengerek viharai,
S tenyerem miért emlékszik Kleopátra puha hajára?....
1919
Tóth Árpád - BOLDOGSÁG (Beküldő: VENDÉG)
2015-06-20 10:46:42
A zöld gyepről kék füstöt ereget
Setét fenyők fölé piros parázs,
Csengőt egy pásztor csöndes nyája ráz;
Van még boldogság?... Istenem, lehet?...
Békén görbül botjára a gubás;
Ily mozdulattal nézte őse rég
Betlehemben Mária gyermekét;
S egy messzi bölcsőn felsírt már Judás...
Jaj, minden üdvünk búval viselős,
Az ifjú ágon boldog alma kél,
De százezer mérföldről már a szél
Elindult, melytől zuhan a gyümölcs...
Várj, enyhe perc!... Teleszívom tüdőm,
S a csenden át úgy rémlik: csendesen
Egy percre most megáll szemközt velem
Halálom, mely közelg a bús időn...
1919
Tóth Árpád - ARANY FELHŐ (Beküldő: VENDÉG)
2015-06-20 10:46:13
Arany felhő az égen,
Hova száll, hova száll?
Fekszem az esti réten,
A fűvön, a setéten,
Hallgat a táj.
Arany felhő az égen
Tova száll, tova száll,
Egy szív az esti réten,
A fűvön, a setéten,
Hallgatva fáj.
1919
Tóth Árpád - BÚS, DÉLELŐTTI VERS (Beküldő: VENDÉG)
2015-06-20 10:45:31
Ma langy a lég opálja,
Nyilát a nap dobálja,
A friss fények lobognak,
Szép nap a boldogoknak.
De lám, ti földi népek,
Oly búslakodva nézlek,
A szívetekbe látok,
Akárhogy titkoljátok.
A sárga nap ragyoghat,
Az ízes szél gagyoghat,
Az orcánk színes lárva,
De sötét agyunk árva.
Kívül szemek zafírja,
Az ajkak gyenge pírja,
De benn a mellkas váza
A nyomorúság háza.
Ha most csudát tehetnék,
S kezembe felvehetnék
Minden szivet, szegények,
Kihunynának a fények.
Úgy raknám búnkat eggyé,
Egy nagy fekete heggyé,
Emelnék, rakva jajszót,
Bánatból Csimborasszót.
Hadd nőne fel az égre,
Az Isten lássa végre,
Pokol-fenékre döntse,
Az óceán elöntse!
Új szívünk nőjön, égi,
Szelíd szív, ne a régi,
Ne tudjon kínt meg lázat,
Ne érje több gyalázat.
Dühöt, bosszút ne értsen,
Ne gyűlöljön, ne sértsen,
Szeressen, csak szeressen,
Forrón, ezerszeressen.
Legyen minden sziv áldott,
Melyet dobogni váltott
Anyáink szentelt kínja,
A szülő vér rubinja.
Hisz oly egyetlen drága
Az élet halk virága,
Annak kéne örülni,
Szennyektől megtörülni.
Tudósok ezt szeressék,
Rejtett titkát keressék,
Hisz minden bölcs szó talmi,
Amíg meg is kell halni.
Örökre ifju élet!
Jó vón vidulni véled,
Ne lenne más igazság,
Csak az örök vigasság.
Hogy minden nép örüljön,
Könnyet is az törüljön,
Ki sír a Végzet balján
A bús Kárpátok alján.
Ó, Isten, Isten, Isten,
Ne ülj az égbe resten,
Nézd, orcánk színes lárva,
És sötét agyunk árva.
Nézd, langy a lég opálja,
Nyilát a nap dobálja,
Friss fényeid lobognak,
Ó, tégy meg boldogoknak!
1919
Tóth Árpád - AZ ÖRÖM ILLAN (Beküldő: VENDÉG)
2015-06-20 10:44:58
Az Öröm illan, ints neki,
Még visszavillan szép szeme,
Lágy hangja halkuló zene,
S lebbennek szőke tincsei.
Itt volt hát? jaj, nem is hiszem,
Már oly kusza a tünde rajz.
Mint visszafénylő, kedves arc
Szétrezgő képe vad vizen.
Mint lázálomkép, lenge árny,
Cikázó galambsziluett
Lánggal égő város felett:
Füst közt vonagló gyenge szárny.
Egy holt csillagról árva fény,
Mely milljom éve untalan
Száll ájultan és hontalan
A végtelen tér jég ürén.
Édeni pajtás, égi kéz,
Feldobná szívünk a poros,
Vak légbe, mint vidám, piros
Labdát, de jaj, a szív nehéz.
Itt volt hát? - ó, Öröm, Öröm,
Egy szóra még, egy percre még!
Ó, mondd, az ég fenn ugye kék,
S az élet méze nem üröm?
Az Öröm illan, ints neki,
Még visszabúsul szép szeme,
Lágy hangja elfúló zene,
S ezüstfehérek tincsei...
1919
Tóth Árpád - HOLD (Beküldő: VENDÉG)
2015-06-20 10:44:09
Ó, nézd, ma mint egy roppant hüllő sárga
Szeme, úgy ég a hold, és ide les,
Meredten nézi fájó, ideges
Földünket, szörnyü látványokra várva.
Most a pokol minden kapuja tárva,
Mellén az öngyilkos helyet keres
Pisztoly csövének, tűzvészek veres
Lángtornya leng, s fertő a szűzek ágya.
Ágyú ugat, tört testekkel vadul
A dúlt felhőkig labdázik Hadúr,
S káoszba dől a rongyolt föld az éggel, -
Bús, átkos emberhomlokomhoz érve
Nem reszket hűs kezed szelíd fehére?
Nem félsz-e, hogy fellobban, s füsttel ég el?
1918
Tóth Árpád - BÚS BÉRHÁZ-UDVAR EZ... (Beküldő: VENDÉG)
2015-06-20 10:43:33
Bús bérház-udvar ez, magasba volt
Négy fal között hideg rés, vaksi, holt,
És fönt az ég is ócska, szürke folt.
De most e messzi, négyszögű egen,
Mint szétfeszülő, kékszín szőnyegen,
Víg, lenge tánccal egy tündér megyen.
És felragyog, amerre lép, az ég,
Szikrás örvénnyé háborul a lég,
S március édes jószagával ég.
Már a tetőt is felgyújtotta, lám,
Kék szikra izzik a hideg palán,
S bibor téglák a tűzfal oldalán.
Egy felső ablak, mint arany edény,
Mint egy fény-tepsi, fordul tengelyén,
S csúszós lapjáról lecsurog a fény.
Rá felragyog az udvar-mélyi kő, -
Vagy tán a táncos, drága légi nő
Lábáról hullt le az arany cipő?...
1918