Szerelmes versek

  • Sorrend:
  • Szerelmes versek / oldal:
Tóth Árpád - ESTE (Beküldő: VENDÉG)
2015-06-20 10:09:16
Öregeste ódivatu költők
Bordalait sorra olvasom,
Agg betűk, mint nemes, vén szőlőtők,
Húzódnak a sárga papiron.
Lugasoknak fűszeres árnyéka
Fakó írás mögül rámlehel,
Ősmámorok édes maradéka
Rámborul, mint rózsaszín lepel.
Rémlik: ülök venyigetűznél, lent,
Kertek alján, őszi alkonyon,
Halk szüreti dal a hegyen átzeng,
Mellettem egy ősi billikom.
Duruzsuló zsarát meleg pírja
Két merengő, régi arcra száll:
Orczy Lőrinc a parazsat szítja,
S rámosolyog jó Vitéz Mihály.
Dicsérgetik új must sűrü mézét,
De még jobban az öreg bakart,
Jó Lőrinc úr gyönyörködve néz szét:
"Megáldottad, Uram, a magyart!"
Öreg kezeszára meg se rezzen
Emelintvén súlyos serlegét,
És szól: "Áldomásra hadd feresztem
Öreg bajszom hűs őszi derét!"
"Áldd meg, Uram - ezt sóhajtja hosszan -
Barna vesszők kék gerezdeit,
E tájon, míg magyar serleg koccan,
Örök búnak magja vesszen itt..."
Vitéz Mihály koccint rá, s kupámat
Ráköszöntvén én is ővele,
De valami irigy lárma támad,
S foszlik álmom színes szövete.
Lenn az utcán, a rőt gázvilágon
Verekszik két tántorgó alak,
Rendőrgombok villogását látom,
Káromlástól rengnek a falak.
Öreg könyvem halkan összecsukva
Menekülök e látvány elől,
S kacag a szél a beteg, a puszta,
Feketélő, vén hegyek felől...

1907
Tóth Árpád - MIÉRT? (Beküldő: VENDÉG)
2015-06-20 10:08:39
Ablakomban, szürke esten,
Üldögélek, semmi kedvem,
Munka nélkül, tétlenül
Sok, sok percem elrepül.
Porbelepte, satnya ágra,
Szirmasíró, bús virágra
Nézek némán, hidegen,
Árva sorsuk mit nekem!
Lelkem üres, puszta, fásult,
És a perc mindegyre száguld,
Míg egy sápadt alkonyon
Itt kell hagyni ablakom...
S a halál szól irgalommal:
"Ne vesződj már szívbajoddal,
Jégkezemmel szeliden
Megsimítom, s elpihen."
Akkor vadul felsikoltok:
Nem akarok lenni boldog,
Élni, élni, akarok!
Miért? balga, bús titok!
1906
Tóth Árpád - MI TAGADÁS... (Beküldő: VENDÉG)
2015-06-20 10:08:12
Mi tagadás, én víg vagyok, ha látják,
Nem győz rajtam nevetni kis öcsém,
De fátylába von elbusongó lágyság
Félre szobámnak csöndes hűvösén.
Ó, nem bánt engem asszonyság meg lányság,
Nagy problémák csomóját nem kötém,
Nem bánt a vallás, a papok, misék:
Csak valami nagy... Egyedüliség...
Ó, neked azt, ha úgy megmagyaráznám!
Kis paradoxok emésztő sulyát,
Ha mint nagy festők méltán csodált vásznán
Élni látszanak a festett gulyák,
Bivalycsordám is én elődbe ráznám,
Mely lelegeli lelkem sarjuját,
Ha el tudnám mondani, hogy mi öklel!
Ó, ehhez nemcsak rím kell, ehhez több kell!
Ha ez a vers hát épp csak délibáb lesz,
Nagyító, elferdítő, torzitó,
Bocsáss meg érte, hisz örök hibám ez,
Kimondanám, mi ki nem mondható,
Mint rossz szabó, ki túlfinom ruhát kezd,
Mely keze alatt már csak rontható,
Aethert hogy varrjon Árpád kontár tűje,
Kubelik ő, de nincsen... hegedűje...
1906
Tóth Árpád - VILIRŐL (Beküldő: VENDÉG)
2015-06-20 10:07:43
Üldögélek a Nagyerdőn,
Elhallgatom elmerengve
Nyírfalombok zizzenését.
Ó, mikor még együtt jártunk
Nagyerdei nyírfák árnyán,
S úgy hittem, hogy leveleik
Örömükben csodanótát
Tapsolnak ki lágy tenyérrel.
Most is itt vagy. Érzem, érzem.
Bár nem látlak, itt kell lenned,
Itt nevetgélsz új pároddal
Valamelyik nyírfa árnyán.
S míg leszáll a lila alkony,
Messzi nyírfák rám sziszegnek,
Görbe törzsük megvonaglik,
S mintha mind-mind egy-egy nyelvét
Mennyre öltő kígyó lenne...

1904
Tóth Árpád - OTT KINT A TÉLNEK BÚS HARAGJA. (Beküldő: VENDÉG)
2015-06-20 10:07:01
OTT KINT A TÉLNEK BÚS HARAGJA...
Ott kint a télnek bús haragja
Fagyosan zordul, dúlva-dúl,
A lombjavesztett fákon által
A vihar zúg, süvölt vadul.
Elhervadt a mezők virága,
A puszta fának lombja sincs,
- De szívemben mosolygó hála
Nyíló virága drága kincs. -
Szívem virágit nyújtom át itt,
S kívánom szívből igazán:
Az Isten éltesse sokáig
Az én jó, kedves jó Apám!

1901
Anna Ahmatova: - MESE A SÖTÉTKÖVES GYŰRŰRŐ (Beküldő: VENDÉG)
2015-06-20 10:05:42
1.

Tatárhitű nagyanyámtól
Az ajándék ritkaság volt:
Miért hullt rám keresztvíz.
Kesergett és perelt is.
De mielőtt meghalt volna,
Így becézett sajnálkozva,
Sóhajtozva: „Jaj, idő!
Unokám már ifjú nő.”
S megbocsátva, ím, új, heves
Hitvallásom, sötétköves
Gyűrűt hagyott rám: ”Tiéd.
E gyűrűvel boldog légy.”

2.

Mondtam néhány barátomnak:
„Öröm kevés, bánat sok van.”
S mentem tovább dühösen,
Nincs a gyűrű sehol sem.
S mondta is pár jóbarátom:
„Jaj, a gyűrűt nem találom,
Tengerparton, homokban,
Fenyők közt a tócsákban.”
S a fasorban utolért egy,
Az, aki a legmerészebb,
Úgy gondolta, rábeszél,
Együtt várjuk be az éjt.
Ajánlatán csodálkoztam,
Haragosan toppantottam,
Ne nézzen rám kedvesen:
„Mire volnál jó nekem?
Ti mindenen csak nevettek,
Ti egymásnak hízelegtek,
S jöttök hozzám virággal,
Menjetek a csudába!”

3.

Majd hálószobámba térve,
Akár fészkére a vércse,
Úgy hulltam ágyamra, és
Elgondoltam százszor is,
Hogy’ ültünk le estebédre,
Hogy’ néztem a két szemébe,
Hogyan vártam: rám pillant?
S nem ettem és nem ittam.
S virágdíszes abrosz alatt
Hogy’ fogta meg az ujjamat,
S hogy’ húztam el – pillanat –,
És a gyűrű ott maradt.

--------------------

Nem jönnek, hogy: ”Megtaláltuk.”
S messze egy gyors hajót látok.
S egek felvöröslenek.
Vitorlák fehérlenek.

1917-1936.
Anna Ahmatova: - Egy hang hívott (Beküldő: VENDÉG)
2015-06-20 10:05:15
Egy hang hívott. Vígasztalóan
szólított: „Jöjj el énvelem,
Oroszország bűnös és tompa
érzelmű föld, hagyd el, igen.
én kezedről a vért lemosnám,
s szíved sötétlő szégyenét,
fájdalmad új névvel lefognám,
a bajokét, sérelmekét.”

Ám szenvtelen egykedvűséggel
befogtam mindkét fülemet,
hogy ilyen méltatlan beszéddel
ne szégyenítse lelkemet.

1917.
Anna Ahmatova: - ÉJJEL (Beküldő: VENDÉG)
2015-06-20 10:04:53
Kicsinyke tündöklő felhők között
Úgy jár a hold, akárha élő volna,
S a toronynál a zord őrszem dühödt
Pillantást vet az óramutatóra.

A léha, hűtlen asszony hazamegy,
Elszánt és szigorú az arca éle,
A hű pedig rossz álomban remeg,
Kiolthatatlan rémületben élve.

De mi dolgom velük? Hét napja már,
Hogy engedelmet kértem a világtól,
Benn fülledt volt, kijöttem, este várt,
A kertben. Lírám pendül, hold világol.

1918.
Anna Ahmatova: - Szőllőfürtök édes illatában (Beküldő: VENDÉG)
2015-06-20 10:04:23
Szőllőfürtök édes illatában
leng a részegítő messzeség,
tompa hangod örömtelen-fáradt,
senkit, senkit nem sajnálok én.

Pókháló rezg szőllő gerezdjén át,
karó mellett karcsú venyigék,
s ablakok úsznak, mint kicsi táblák,
tiszta patak hűs vizén a jég.

Nap ragyog fönn. Messze-messze fénylik,
menj a habhoz, súgd meg bánatod,
s meglátod majd, válasza sem késik,
s meg is csókol, bizton várhatod.

1912.
Anna Ahmatova: - És amikor elátkoztuk egymást (Beküldő: VENDÉG)
2015-06-20 10:04:03
És amikor elátkoztuk egymást,
Dühünk fehérizzásig hevült,
Nem értettél, s nem értettelek, lásd,
Két embernek mily’ kevés e föld.
Ó, a gyötrő emlék hogy’ megkínoz,
Vergődik az ember, lázbeteg,
Sötét éjben a szív így tanít most
Kérdezni: barátom hol lehet?
S amikor a tömjén illatán át
Kórus zeng, hars vádakkal tele,
Szigora a lélekmélyig átlát,
S mágnes tapad rám… az ő szeme.

1909.
Anna Ahmatova: - Gyászcsipkés csuklómat megraga (Beküldő: VENDÉG)
2015-06-20 10:03:43
Gyászcsipkés csuklómat megragadta:
„Ma oly’ nagyon sápadt vagy. Mitől?”
- Attól, hogy a keserű bánattal,
Részegségig leitattam őt.

S hogy’ felejtsen? Nagy bódulatában
Ajka legörbedt szomorúan.
Rohantam a lépcsőn le, utána,
S amint beértem a kapuban,

Elfulladva kiáltottam: „Vicc volt,
S ha elmégy, majd halottan találsz.”
Félelmetes nyugalommal így szólt:
„Hátrább lépnél? A huzatban állsz.”

1911.
Anna Ahmatova: - Kis felhő szürkéllett az ég-ma (Beküldő: VENDÉG)
2015-06-20 10:03:22
Kis felhő szürkéllett az ég-magasban.
Mint mókusbőr-darabka, szertefeslett.
És azt mondta: ”Nem baj, hogy márciusban
Elolvad, gyenge Hópehely, a tested”.

A szőrme-muff oly’ hideg volt kezemnek,
Álltam, s mintha most is zavarban volnék…
Ó, gyorsan ellobbant lelkes szerelme
Futó heteit visszahozhatom még?

De nem adom meg magam búnak, haragnak,
Csak múljak el az utolsó nagy hóval.
Vízkereszt volt, őt jósoltam magamnak.
S már januárban barátnője voltam.

1911.
Anna Ahmatova: - Mint szalmaszállal, szívod lel (Beküldő: VENDÉG)
2015-06-20 10:02:27
Mint szalmaszállal, szívod lelkemet,
Mely keserű és csípős, mint a komló,
Gyötrelmeden én nem enyhíthetek,
Nem lendít ki semmi nyugalmamból.

Ha abbahagytad, beszélj, de ne búsulj,
Hogy lelkem nincsen, nem is létezett,
Hát mit mondjak? Az ember félrefordul,
És nézi a játszó gyermekeket.

Ott a köszméte bokrokban virágzik,
S a kőfal mögé téglát hordanak.
De ki vagy te? Fivérem? Vagy a másik?
A szerelmem? Nem kell hogy tudjalak.

Ó, milyen béke van, a csend nyugalma,
Itt fáradt testem megpihen, szellőzhet…
És azt hiszik rólam, tovább haladva,
Úgy ül ott, tán tegnap óta özvegy.

1911.
(saját vers) - Nagyon (Beküldő: VENDÉG)
2015-06-19 09:30:16
Nagyon hiányzol már
Édesem,
hogy nem vagy itt,
Szeretlek!
(saját vers)
(saját vers) - Szép (Beküldő: RÉKA)
2015-06-19 09:29:52
Szép jó éjt neked
Szerelmem!
Nagyon várlak Téged!!!
Szeretlek!
(saját vers)
(saját vers) - Úgy emlékezzek (Beküldő: RÉKA)
2015-06-19 09:29:25
Úgy emlékezzek rád,
mintha együtt
éltünk volna!
(saját vers)
(saját vers) - Úgy szeretnék (Beküldő: RÉKA)
2015-06-19 09:28:48
Úgy szeretnék élni,
hogy mindig
rád emlékezzek!
(saját vers)
(saját vers) - MIndig (Beküldő: RÉKA)
2015-06-19 09:27:06
Mindig szeretünk,
örülök,hogy
végre együtt
vagyunk!
(saját vers)
(saját vers) - Légy boldog (Beküldő: RÉKA)
2015-06-19 09:26:20
Légy boldog velem,
hogy én is
boldog legyek!
(saját vers)
(saját vers) - Szeressed (Beküldő: RÉKA)
2015-06-19 09:25:54
Szeressed a szépet,
a tiszta
érzéseket!
(saját vers)