Szerelmes versek

  • Sorrend:
  • Szerelmes versek / oldal:
(saját vers) - A Hold (Beküldő: VENDÉG)
2015-05-25 09:47:44
A Hold fényénél
csókoltalak meg
először!
(saját vers)
(saját vers) - Estére (Beküldő: mama)
2015-05-25 09:46:41
Estére várlak,
hogy végre
együtt leszünk!
Szeretlek!
(saját vers)
(saját vers) - Ma (Beküldő: RÉKA)
2015-05-25 09:45:49
Ma gyere hozzám,
hogy látni szeretnék,
imádlak!
(saját vers)
(saját vers) - Úgy keringek (Beküldő: mama)
2015-05-25 09:45:28
Úgy keringek Kedvesem
körül,
mint a Föld
a Nap körül!
(saját vers)
(saját vers) - A ragyogó (Beküldő: mama)
2015-05-25 09:45:00
A ragyogó Nap
fénye,
boldoggá teszi
szívemet!
(saját vers)
(saját vers) - Tiszta szívemből (Beküldő: mama)
2015-05-25 09:44:15
Tiszta szívemből
szeretlek Páromat,
és nem felejtek
el!
(saját vers)
(saját vers) - Te mindig csodálatos (Beküldő: mama)
2015-05-25 09:43:46
Te mindig csodálatos
és szép emléket
kapok Tőled!
IMÁDLAK!
(saját vers)
(saját vers) - Te mutatod (Beküldő: mama)
2015-05-25 09:43:10
Te mutatod meg,hogy
mennyire szeretsz
és velem élsz!
(saját vers)
(saját vers) - Te vagy (Beküldő: mama)
2015-05-25 09:42:40
Te vagy életem,
akit nagyon szeretem,
te vagy
nekem!
(saját vers)
(saját vers) - Nem (Beküldő: VENDÉG)
2015-05-25 09:42:09
Nem szeretnék,
csak egyet,
hogy veled
éljek!
IMÁDLAK!
(saját vers)
(saját vers) - Nagyon szeretlek Egyetlenem! (Beküldő: VENDÉG)
2015-05-25 09:41:46
Nagyon szeretlek
Egyetlenem!
IMÁDLAK!
(saját vers)
Reményik Sándor - Régi levelek olvasásakor (Beküldő: VENDÉG)
2015-05-25 09:40:53
Anyám, kezedben régi levelek...
Tűnődések borongó napja ez,
Mint Mariusnak Carthago, feléd
A multból csupa tört fal meredez.
Míg multak könyvét félőn forgatod,
Kezed bevégzett sorsokat simít,
Elhalt ujjongást, elsiklott jajt
S a porladozók fagyott könnyeit.
Álmok kövéből márványpalota,
Hitből, vágyból elefántcsonttorony!
Mi volt még itt?... Leomlott, szertehullt...
Virágpor száll csak horpadt sírokon.
Ó egyszer minden lélek Marius
S egyszer minden mult Carthagói rom,
S csak rom marad: rá az emlékezet
Örökzöldjét hiába futtatom.
Anyám, a multak könyvét forgatod
S állnak előtted romok, feketén,
Most rám tekints! Előled elfedem
A költészet fény-fátyolával - én!
Anyám, a multak könyvét forgatod:
Hányan voltunk!... Most - nehányad-magunk.
Anyám, öleljük meg ma a Jelent
S szeressük egymást, míg együtt vagyunk!
Reményik Sándor - Mikor a delta a forrásra gondo (Beküldő: VENDÉG)
2015-05-25 09:40:29
A folyam fut az óceán felé,
S medre ijesztően kiszélesül,
Intenek néki messze fároszok,
Habján hajó ring és sirály repül,
Eltépett malmok ellebegnek rajta,
És úsznak bölcsők és úsznak koporsók
És úszik egy-egy fölborított sajka,
És úszik szenny és virág vegyesen.
S ahogy közelg az óceán felé:
Vize, a hajdan kristályos nedű
Nem édes már, de sós és keserű.
És keserűn és ádázul rohan,
S gúnynak érzi, ha valaki megáll,
S döbbenve szól: mi hatalmas folyam!
Akkor a delta a forrásra gondol,
Amely körül fekete fenyők állnak,
És csend van és csak a juhnyáj kolompol.
Nincs vad meder és nincs pocsolyás árok,
A fűben szivárog egy halk erecske
És azt hinnéd, hogy mindjárt elszivárog.
A forrás mellett ül egy kisfiú,
Tiszta kezét a tiszta vízbe tartja, -
És ezt a folyam a deltáig érzi,
S a boldogságtól megremeg a partja.
Reményik Sándor - Homokba írtam... (Beküldő: VENDÉG)
2015-05-25 09:40:03
Puszták homokján különös betűk.
Fénylik a rajzuk, a vonaluk él,
Puszták homokján különös rovás;
Tán harci dal, tán baráti levél,
Talán imádság. Olyan egyre megy,
Elmossa zápor, letörli a szél.
Puszták homokján különös rovás.
Homokba írtam minden mondatom,
Zápor elmossa: ne fájjon nagyon,
Letörli a szél: ne fájjon nagyon,
Homokba írtam minden mondatom.
Reményik Sándor - Itt most virágzanak... (Beküldő: VENDÉG)
2015-05-25 09:39:35
Itt most virágzanak az almafák;
Amíg lassan e betűket írom,
Napfényes, tiszta csöndbe hull alá
Özönével a selymes, lágy szirom.
Itt most virágzanak az almafák...
A lélek fájáról is így pereg
Libegve álom, érzés, gondolat...
Tűnődve kérdem, hogy: hová, minek?...
Dobsina, 1918 május
Reményik Sándor - Föld (Beküldő: VENDÉG)
2015-05-25 09:39:10
Alkonybanyúló, fekete szántás,
Őstelevény Te, szomorú barázdás,
Ki rejted, őrzöd a jövő életet:
Szenteltessék meg Föld, a Te neved.
Szenteltessék meg a Te neved, Föld,
Akiben minden új alakot ölt.
Nyugalomba fordul a szív, az árva,
Kalászba a mag, a halott virágba.
Ki felszívod az esőt, harmatot,
S ajándokul a tengernek adod,
Ki kebled sziklabordái alatt
Fakasztasz zúgó, szent folyamokat.
Kinek szívébe vágyón ereget
Az óriásfa örök gyökeret,
Az emberfecskék fészkét aki tartod,
S tűröd, hogy megtiporják tisztes arcod.
Mint anyához a tékozló fiút,
Hozzád hoz vissza minket minden út,
Szemünk, habár a fény tengerét issza,
Lecsukódni csak hozzád kerül vissza.
Ha Ikarosnak szárnya eltörött,
Te adsz neki még álmot, örömöt,
Rögöt, munkálni arccal napkeletnek,
S göröngyöt, amit majd utána vetnek.
Reményik Sándor - Az utolsó barát (Beküldő: VENDÉG)
2015-05-25 09:38:42
Egy pirosruhás kisleány:
Az Alkony fogja kezemet,
Mellettem lépked szótalan,
A mély erdőn át úgy vezet.
Megyünk, megyünk, távol-közel
Embertelen, nagy béke van,
A kislány megrezzenne, ha
Szívem dobbanna hangosan.
Mögöttem lelkem lombja hull,
Mindennap egy hűtlen levél:
Barátok - álmok - nagyhamar
Itt lesz a pusztaság s a tél.
Semerre út, semerre cél,
Aki nem vetett: nem arat, -
Istenhozzátok cimborák! -
De ez a gyermek hű marad.
Ahányszor betérek ide,
A sűrűből elém kilép
A pirosruhás kisleány:
Más-más keretből örök kép.
Lágyan megfogja kezemet
S szívemben elcsittul a kín,
Megyünk, míg sápad köntöse
S lesz bíborszínből rózsaszín.
A lelkem kisleánya ez,
Múlhatlanul a lelkemé,
Kézenfogva, szép csöndesen,
Egyűtt megyünk az éj elé.
Reményik Sándor - Vágy (Beküldő: VENDÉG)
2015-05-25 09:38:13
Szeretnék úgy belédsimulni
Természet - mint egy falevél,
Mint egy fűszál, mely egyformán nyugodt,
Ha harmat száll rá, s ha rá száll a dér.
Szeretnék úgy belédsimulni,
Mint egy elvesző árnyalat
Az alkony ezerszínű tengerén,
Szeretném fölszívni az árnyakat,
S magamat tőlük fölszívatni én.
Szeretnék úgy belédsimulni
Természet - mint egy lehelet,
Mint szél fuvalma, mely alig-alig
Borzolja fel az alvó vizeket,
Szeretnék úgy belédsimulni,
Mint egy tétova napsugár,
Mely jár az erdő sűrű rejtekén,
És nem keres és nem talál,
Szeretnék úgy belédsimulni
Természet - mint egy tűnő napsugár.
(S szeretném, ha mellettem elmenet,
Valaki szólna:
"Nézd, már itt az ősz,
Sárgulnak lassacskán a levelek."
És nem ismerné meg a levelet.
És szeretném, ha rajtfelejtené
Valaki a szemét az alkonyégen,
S szólna: "ezerszínű az alkonyat,
Így láttuk ezt valaha, - vele - régen."
És nem sejtené, hogy egy árnyalat
Az esti színek közt én vagyok éppen.
És szeretném, ha jönne valaki
Az erdő rejtekébe
És szólna, "nini, milyen különös:
A nap e mély homályban is ragyog."
És nem tudná, hogy az is én vagyok.)
Szeretnék úgy hozzádsimulni
Természet - mint a vén moha
A fák északos oldalán,
S nem lenni hozzád hűtelen soha.
Szeretnék úgy belédsimulni,
Mint tücsök hangja holdas éjeken,
S szeretném, ha valaki elborongna
Rajtam, mint multból zengő éneken.
S szeretnék úgy vegyülni el beléd,
Természet - mint a síri por,
Mit ezeréves hantokról a szél
Nagy-messzi tengerpartokra sodor.
Ott játszana velem egy kisgyerek,
Kicsiny kezén futnék fel és alá,
S e port, mely egyensúlyát nem leli:
Egy percig egyensúlyban tartaná.
Reményik Sándor - Mi mindíg búcsuzunk (Beküldő: VENDÉG)
2015-05-25 09:37:44
Mondom néktek: mi mindíg búcsuzunk.
Az éjtől reggel, a nappaltól este,
A színektől, ha szürke por belepte,
A csöndtől, mikor hang zavarta fel,
A hangtól, mikor csendbe halkul el,
Minden szótól, amit kimond a szánk,
Minden mosolytól, mely sugárzott ránk,
Minden sebtől, mely fájt és égetett,
Minden képtől, mely belénk mélyedett,
Az álmainktól, mik nem teljesültek,
A lángjainktól, mik lassan kihűltek,
A tűnő tájtól, mit vonatról láttunk,
A kemény rögtől, min megállt a lábunk.
Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz,
Mert minden csönd más, - minden könny, - vigasz,
Elfut a perc, az örök Idő várja,
Lelkünk, mint fehér kendő, leng utána,
Sokszor könnyünk se hull, szívünk se fáj.
Hidegen hagy az elhagyott táj, -
Hogy eltemettük: róla nem tudunk.
És mégis mondom néktek:
Valamitől mi mindíg búcsuzunk.
Reményik Sándor - Tőlem... (Beküldő: VENDÉG)
2015-05-25 09:37:05
Tőlem szerelmes dalt ne várjatok,
Én rajtam megfogant egy furcsa átok,
Ábrándos húrja nincs a hegedűmnek
És senkinek sem adok szerenádot.
Epedve búgó vágyak poétája
Én nem vagyok. Ne kelljek senkinek!
Nem trubadúrnak jöttem én ide
S nem küldtek engem rózsaligetek.
Az éj s a köd küldötte vagyok én,
A szakadékok üzennek egymásnak
Velem. És köt a kietlen parancs:
Magánosan az utak szélén álljak!
Hogy álljak, mint egy pusztai kereszt!
Hogy álljak, mint egy bús Memento Mori!
Hivatásom: az örök fájdalom
Ércbetűit az ős-gránitba róni.
Hogy járjam a lét tarolt erdejét,
És versenyt süvítsek a szabad széllel!
S egykor, ha minden dalom elapadt,
Hárfámat a sziklákon zúzzam széjjel!