Szerelmes versek

  • Sorrend:
  • Szerelmes versek / oldal:
Várnai Zseni - EGYEDÜL B (Beküldő: VENDÉG)
2015-05-07 10:29:17
Úgy éreztem, hogy Valaki fogja a kezem...

Megyek, megyek szakadékok és roppant
mélységek szélén.
Húnyt szemmel: vak énekes
víziós képek után
és mélységekbe szállok,
magasságokba röppenek
rejtelmes utamon,
de érzem, hogy mellettem, mögöttem
szívek dobognak
s hallom a lihegést,
amint fáradtan loholnak utánam,
és arcom:
verejtékes, fáradt arcom
szemek napfénye simogatja.

Erős voltam,
ó, milyen erős és bátor, én vak énekes.
Lépések dübörgő ütemét hallottam
mellettem és mögöttem
s úgy éreztem, hogy valaki fogja a kezem!

S csak későn, nagyon későre már,
mikor mind nagymessze elmaradtak,
csak későn, későn neszeltem én,
hogy egyedül vagyok az éjben, s világban
s nem hallom léptek dübörgését köröttem,

nem hallom társaim lélekzetét,
sem szívük dobbanását a rideg magányosságban,
szemük simogatását nem érzem...
egyedül botorkálok:
vak énekes a dermesztő hidegben
s a kezem, a kezem:

üres levegőt markol!
Várnai Zseni - EGY PILLANAT (Beküldő: VENDÉG)
2015-05-07 10:28:39
Mily furcsa, ahogy itt ülök magam
S kezemre hajlik bánatos fejem,
Hogy szenvedek, azt tisztán érezem,
Arról tudom, hogy élek és vagyok.

Reám merednek tenger tegnapok,
S jövendők, melyben újra nem leszek,
Nem voltam és majd újra elveszek
A végtelenben, kis parány; szegény.

A horizontról csillagom lemén,
Szétmorzsolódik múló életem,
Mint habfodor az örök tengeren,
A végtelen mély vizekbe simul.

Az Időből egy pillanat kimúl,
S fejem fölött a múlt és a jövő
Ölelkezik, mint két bús szerető,
Kiket holt magzat sírja egyesít.
Várnai Zseni - VENYIGESORSOM (Beküldő: VENDÉG)
2015-05-07 10:28:02
Ó, hányszor mondtam:
- Nem bírom tovább -
és százszor többet bírtam el megint.
Vad jégverések zápora alatt -
azt hittem már: az életem meging.

De élek mégis,
annyi kín után,
még mindig élek, mindig itt vagyok,
leszüretelve, mint a dús gerezd,
mely izzó, édes italt csorgatott.

Borom megitták
víg szüretelők,
kifosztottak s dalolva mentek el,
venyigesorsom mégis újra hajt,
s aranygyümölcsöt,
tűzitalt nevel.
Várnai Zseni - VAGYOK ŐSZI DALLAM (Beküldő: VENDÉG)
2015-05-07 10:27:26
Vagyok őszi tarlón aranyfény,
kihunyó,
csillag a nagy éjben,
villanva lehulló.

Vagyok őszi erdőn kósza szél:
kesergő,
bujdokló, kódorgó,
lengő és kerengő.

Vagyok őszi ágon falevél:
lehulló,
szállongó, lepergő,
avaron elnyugvó.

Vagyok őszi égen búbánat:
felhő,
szomorgó, szemergő,
lassúdan csepergő.

Vagyok őszi lápon vadmadár:
kiáltó,
rikoltó, sikoltó,
vándorútra szálló.

Vagyok őszi dallam, ami sír
a szélben,
felhőben, esőben,
pergő falevélben.
Várnai Zseni - MEGYEK A KÖDBEN (Beküldő: VENDÉG)
2015-05-07 10:26:50
Megyek a ködben, mint az árnyék,
mintha nem is a földön járnék,
ködóceánon, köddé válva
lebegek el az éjszakába.

Beléveszek a szürke ködbe,
csak a szívem húz még a földre,
minek a szív, egy kóbor árnynak,
odadobom éhes kutyáknak.

Szív nélkül könnyebb messzeszállni,
úgysem tudott, csak fájni, fájni,
ős ködgomoly, ölelj magadba,
anyám vagy te, világok anyja.
Várnai Zseni: - Ne irigyelj (Beküldő: VENDÉG)
2015-05-07 10:26:17
Ne irigyelj púpos ember,
amiért egyenes vagyok,
A lelkemen olyan nagy púp van,
Hogy majd bele szakadok.

Te nem látod,de én érzem,
hogy ez a púp mily nehéz,
Bele van ám gyömöszölve
egy mázsányi szenvedés.

Te vak ember ne haragudj,
én se látok messzire,
Bukdácsolok,botorkálok,
s nem haladok semmire.

Fogadj engem testvérednek,
szegény néma, s hidd el nekem,
Én is csak dadogva szólok,
s nem érti meg senki sem.

Szeressetek engem bénák,
nyomorultak szegények,
Ügye fogyott vagyok én is
össze vissza beszélek.

Képzelődöm,álmodozom,
mint az őrült,s azt hiszem
üvegből van, s össze törik,
Össze törik a szívem.
Márai Sándor: - Hervadó világ (Beküldő: VENDÉG)
2015-05-07 10:25:38
Ajánlás

Megköszönöm magamban e napot
azzal, hogy élek. És újra csend lett.
Hűs hajadon árnyát húzza az alkony,
emlékeinket lassan összehajtom,
mint pásztor nyáját. Köszönöm a földet,
a létet, téged, s hogy vagyok.

A hervadó világ
I.
Az éj megóvott benned minden csendet,
két jó szemedből ömlik jó derű,
veled vagyok és minden egyszerű,
két kezed közt a világ csoda csönd lett,
szájamhoz emeled s iszom a csöndet,
hűs, jó tüzet két kis melled felönti,
fagyott fejem őrzi két enyhe vulkán,
idők, világok, hitek múltán
jó hozzád hazajönni.

A titkomat nem kérdezed,
magyarázat a két kezed,
ki léteddel a létet magyarázod,
egyszerre hallgatsz és felelsz:
szeretem benned a világot!

A hervadást én benned ölelem
hervadó nő, egy világ hervad benned,
a te utad a mi utunk,
te már megálltál, mi futunk,
mosolyogsz napos, halott szemmel,
így nevet az ősz, vak leányok
kacéran, furcsán, súlyosan,
a karod terhesen jár, mit a tenger,
ha felhúzza a hold, a telt erő
a nappal titkait benned cseréli,
az éj föltükröz benned feketén,
te hulló csillag vagy és múló ember,
isten elsóhajtott lehelete,
hullok veled én
jón, sűrűn, mélyen, lefele.

II.
Kedvetlen nyúlok hozzád a szavakkal.
Kedvetlen mondom: te jó, sok, te kedves,
én sose tudom, e szerelmi kardal
nem tréning-e, egy eljövendő vershez?
sose tudom, lüktet-e benne élet,
hit és erő, benne ver-e vérem?
vagy hiú, kapkodó kísérlet
emberen, világon, téren?

A hívők boldogak, övék a jó rész,
a hallgató növények boldogak,
a kutyák üde csaholása boldog -
a könnyfecsegők, hülyék, boldogak,
akiknek titkos százarcuk a dolgok
egy maszkja alatt mutatják meg priméren
céltalan királyvíz a gondokat
emberen, világon, téren.

III.
Sétánk zenitje ez a domb.
Állj, ünnepelj, nézz. Zeng a lomb
sárga zenével. A tó lent: könnycsepp
legördült kövér arcán a földnek.
Pörköltek a füvek, hervadt a felhő,
a folyó dünnyög, mint az ördög dajkák:
mi megéreztük. Szomjas, fonnyadt ajkát
Felénk nyújtja az ősz, e sminkelt delnő.

Feléd nyújtom a szomjamat
te fonnyadt, itatlak belőle,
szüretek tikkadt sűrű csöndje
e perc, érett és hallgatag,
lenn kérdez a világ s felel,
sirat, fütyörész, nevet, jajgat:
némán súgja egy végső értelem
mély válaszát szótlanul: az ajkad.

Ez a zenit. Állj, ünnepelj, nézz.
A perc (s) az idő elpereg,
időtlen egy, mi volt s mi lesz még,
vagyunk: a föld, a víz, emberek,
vagyunk: ez a zenit s betelt
öncélját zengi rét s az erdő,
az alkonyat kristálya csengő
zenét vert és a föld felett:
vagyunk: élve és halva, egyre
a víz, a fenyők, te meg én,
így szabta meg az isten kedve
s járunk egy ritmus ütemén -
nyújtózik egymáshoz karunk,
ez a zenit. A kéj. Telj el vele,
ősz összesodrott két falevele
egy végtelen szélfúvásban: vagyunk.

IV.
Meg van még minden egyben: te meg én.
Mi átfutottunk sok-sok emberen
míg egyen lettünk: te meg én,
mondd mi ez a titkos megoldás,
egyedül vagyunk, sose volt más
ember a földkerekén.

A tagjaid mint kis csodák,
tájak vannak benned és naplementék,
százarcú változás és emlék
a tested, egy szavad, egy szalagod.
Tompán nézzük az idegent,
ki padunk mellett megy, az ostobát:
s tán vállat von, mert orrod nem szabályos.
Márai Sándor: - Mosoly játsszon az arcodon (Beküldő: VENDÉG)
2015-05-07 10:24:48
Álldogáltam a tenger partján,
A víz színén a hold pihent.
Mélységes nyugalom áradt
Odafent és idelent.

A pillanat elvarázsolt.
Szívemet béke járta át.
Ott kint a végtelen, nagy tenger,
Lelkemben bent a nagyvilág.

Hogyan lehetnénk boldogabbak?
Álmodjunk együtt szebb jövőt!
Tenger nyugalma ránk ragadjon,
S hagyjuk elmenni a múlt időt!

Éljünk a mának! Ma is, és holnap.
Élvezzünk órát, s perceket!
Mosoly játsszon arcunkon mindig,
És szeressünk, hogy szeressenek!
Márai Sándor: - Ajándék (Beküldő: VENDÉG)
2015-05-07 10:24:18
"És mégis, ma is, így is,
örökké mennyit ad az élet!
Csendesen adja, két kézzel,
a reggelt és a délutánt,
az alkonyt és a csillagokat,
a fák fülledt illatát,
a folyó zöld hullámát,
egy emberi szempár visszfényét,
a magányt és a lármát!
Mennyit ad, milyen gazdag vagyok,
minden napszakban,
minden pillanatban!
Ajándék ez,
csodálatos ajándék.
A földig hajolok,
úgy köszönöm meg."
Buda Ferenc - Hóesés (Beküldő: VENDÉG)
2015-05-07 10:23:47
Szürkeszemű szelid este
ereszkedik a szívemre.
Szürkeszemű szelid éjjel
elmegyek nincsen-reménnyel.
Elmegyek, hisz úgysem bánod,
úgysem voltam, csak barátod.
S egyszer úgyis el kell menni.
Szerettelek és szeretlek.
Akarod, hát elfeledlek.
Elfeledlek, de megtartlak
régi szépnek, minden jónak.
Ami jó volt, nagyon jó volt;
de szíveden fehér hó volt.
Fehér hóba beleestem,
nem tudtam, hogy feneketlen.
Nem tudtam, hogy ilyen forró
a fehér hó, a fehér hó....
Buda Ferenc : - - Ne rejtőzz el... (Beküldő: VENDÉG)
2015-05-07 10:23:02
Ne rejtőzz el, úgyis látlak!
Rád csukom a szempillámat.
Benn zörömbölsz a szívemben,
s elsimulsz a tenyeremben,
s elsimulsz az arcom bőrén,
mint vadvízen a verőfény.
Nagyon jó vagy, jó meleg vagy,
nagyon jó így, hogy velem vagy.
Mindenekben megtalállak,
s öröm markol meg, ha látlak.
Nézz rám, szólok a szemednek,
ne fuss el, nagyon szeretlek!
Buda Ferenc: - AZ EMBER OLYKOR (Beküldő: VENDÉG)
2015-05-07 10:22:30
Az ember olykor úgy tud vágyakozni,
hogy égetőbben már nem is lehet.
Minden csak bánatát képes fokozni,
s fájó filmszalag lesz a képzelet.
Emlékezéssel szívig megrakodva
a kinti gerlebúgást hallgatom.
Hamuvá hull a hitvány cigaretta.
Altató fény hull az ablakon.
Falak ellen nincs eszköz védelemre-
szívom a kéklő füstöt émelyegve,
szétfoszlik az, akár a tűnt öröm,
s szálanként hull, fogyatkozik reményem.
De tűrni kell most könny nélkül keményen.
S a kurta csikkel ujjam pörkölöm.
Buda Ferenc: - SZÜRKESZEMŰ (Beküldő: VENDÉG)
2015-05-07 10:22:05
Szürkeszemű, szelíd este
ereszkedik a szivemre.
Szürkeszemű, szelíd éjjel
elmegyek nincsen-reménnyel.

Elmegyek, hisz úgyse bánod,
úgyse voltam, csak barátod,
úgyse voltam semmi, semmi.
S egyszer úgyis el kell menni.
Szerettelek és szeretlek -
akarom, hát elfeledlek.
Eltemetlek, de megtartlak
régi szépnek, drága dalnak.

Ami jó volt, nagyon jó volt,
de sziveden fehér hó volt,
fehér hóba beleestem,
nem tudtam, hogy feneketlen,
nem tudtam, hogy ilyen forró
a fehér hó, a fehér hó ...
Buda Ferenc: - Mécsesszemű remény (Beküldő: VENDÉG)
2015-05-07 10:21:32
Fellegfúró fecskék
fulladnak a porba.
Vizes, vén bölcsesség
lángunkat kioltja.

Kibelezett béke
nyög, mint beteg állat,
megtiport testére
hideg havak szállnak.

Földszín-szürke hadak
jajtalpú csizmája
tapossa a havat
simára, simára.

Sűrű, sima, kemény
a fagy, szinte éget.
Mécsesszemű remény
őrzi a sötétet.
(saját vers) - Elmúlt (Beküldő: RÉKA)
2015-05-06 12:17:15
Elmúlt a nyár-
elszáll
a szerelem!!!
(saját vers)
(saját vers) - Kedvesem elhagyott- (Beküldő: RÉKA)
2015-05-06 12:16:10
Kedvesem elhagyott-
de megbánja,mert
nem lesz
ilyen hű Párja!
(saját vers)
(saját vers) - Szép,gyönyörű (Beküldő: kssc)
2015-05-06 12:14:52
Szép,gyönyörű
lány lesz
az
életem Párja!
(saját vers)
(saját vers) - Piros (Beküldő: kssc)
2015-05-06 12:13:35
Piros tulipán
hozzad el
Kedvesemet!
(saját vers)
(saját vers) - Nem (Beküldő: RÉKA)
2015-05-06 12:12:21
Nem gondoltam,hogy
ilyen nagyon
beléd
tudok szeretni!
(saját vers)
Ady Endre - HA SZERETLEK... (Beküldő: VENDÉG)
2015-05-06 12:11:08
Ha szeretlek, akkor hazugság,
Amit igaznak hittem én.
Hazugság a sírás, a bánat
S az összetörtnek hitt remény.
Hazugság akkor minden, minden,
Egy átálmodott kárhozat,
Amely még szebbé fogja tenni
Az eljövendő álmokat.
Ha szeretlek, akkor vergődve
A halált nem hívom soha,
Eltűröm még a szenvedést is,
Nem lesz az élet Golgota.
Mikor álmomból fölébredtem,
A percet meg nem átkozom -
A lelkedhez kapcsolom lelkem
S mint régen, ismét álmodom.
Ha szeretlek... Ne adja Isten,
Hogy hazug legyen ez a hit!...
De mért?... Legyen hitvány hazugság,
Elég, hogy engem boldogít.
Ha úgy érzem, hogy most szeretlek,
Haljak meg most, ez üdv alatt -
Többet ér egy hosszú életnél
Egy álmot nyujtó pillanat!...